Az anti-Széchenyik kora
Ma, a politika szeret mindent Széchenyiről elnevezni, de szellemiségével nem sokat törődik. Korában ugyanis a nemzet legjobbjai azon fáradoztak, miként tudják saját vagyonuk felhasználásával a közösség céljait szolgálni, hogyan tudják saját előjogaikat megszűntetni, hogy azok ne álljanak a fejlődés útjában. Ma az ellenkezője történik. Egy új kiváltságos réteg épülésének vagyunk szemtanúi, akik azzal foglalkoznak, hogyan tudják a közösség pénzével saját céljaikat szolgálni.
Átvett írás egy blogról:
Ma, a politika szeret mindent Széchenyiről elnevezni, de szellemiségével nem sokat törődik. Korában ugyanis a nemzet legjobbjai azon fáradoztak, miként tudják saját vagyonuk felhasználásával a közösség céljait szolgálni, hogyan tudják saját előjogaikat megszűntetni, hogy azok ne álljanak a fejlődés útjában. Ma az ellenkezője történik. Egy új kiváltságos réteg épülésének vagyunk szemtanúi, akik azzal foglalkoznak, hogyan tudják a közösség pénzével saját céljaikat szolgálni. De a történelem legnagyobb alakjai nem a pártpénztárnokok, akik saját előjogaik kiépítésén dolgoznak, hanem a Széchenyik, Batthyányok, Deákok, akik képesek egyéni és pártérdekeiket, akár életüket is magasabb célokért áldozni.
A teljes blogbejegyzés itt olvasható:
http://mkovacstibor.blogspot.com/2012/02/az-anti-szechenyik-kora.html
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Al Jazeera
- Attila
- BKB
- Bhután
- Cohn-Bendi
- Déva
- Görögorszég
- Jáksó László
- Kertész Ákos
- Kossuth-díjas
- Marslakók
- Martí Zoltán
- Mercedes gyár
- Mezort cégbirodalom
- Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
- Sajtófotó Kiállítás
- Songkran
- Volga
- adóterhek
- azori-szigetek
- betegebb
- bontják
- békemenet
- doktori cím
- dubajozás
- első infarktus
- harmónia
- hvg.hu
- igazságtalanság
- kerítő
- kohéziós alapok
- kontinens
- konzervatív lap
- kormánypárti tüntetés
- kurva
- közműdíj
- közműszolgáltatás
- külföldi lapok
- megbújva
- rizspor
- sebesség mérés
- strici
- szaporulat
- szuperhatalom
- szénhidrogének
- társadalmi berendezkedés
- tüdőbeteg
- vidéki kóceráj
- vízipisztoly
- ökológiai lábnyom

Kommentek
Válasz - 2012.02.12. 12:01:04lényeglátó
Petőfi Sándor azt üzente... Kommentár nélkül
…és azért is szánakoztam a napi politika kurjongató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, melyet magoknak tulajdonítanak, tudtam, hogy fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, mely a bekövetkező viharnak első lehellete elsöpör, ők nem azok a nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátsszák, hanem csak statiszták, dekorátorok és statiszták, kik a függönyöket aggatják, s a szinpadra székeket és asztalokat hordanak,” Napló 1848. III.17.
Válasz - 2012.02.12. 12:04:19lényeglátó
Széchényi A Cozmopolitákról, részlet
Rátok szánakozva tekintek, ti nyomorult lelkek, kik egyedül egy idegen napsugárinak köszönhettek egy kis fényt: mint rátok is törpe kevélykék, kik hiú viszketegségtől hajtva, s vélvén, hogy majd ti fogjátok irányozni azt, bujdosó csillagra ültök, bár legnagyobb veszéllyel járna is az, s bármint s bárhova sodorna benneteket. Ti nemzeti testünk rothadt, s rothadó tünetei, kik polgári erényt nem ismertek, s ezért senkiben nem is bírjátok feltenni, ám dobjatok rám sárt, mennyit erőtök csak győz, lemoss rólam az idő, és titeket felejteni, vagy utálattal fog nevezni Hunnia, mely csak akkor lehet, csak akkor lesz magas, ha ti gyávák, nem vagytok többé!