Gettóba a cigánygyerekekkel?
Mi az, amiben Gyurcsány Ferenc, Fico és egy normális ember is egyetért? Hogy a cigánykérdést nem lehet csak úgy az eddigi módszerekkel kezelni. A gond csak az, hogy nekem hatalmam nincs a megoldásra, Gyurcsánynak nem volt töke hozzá, Ficoról meg jobb nem beszélni, mert még megsértődik és kitilt Szlovákiából. De persze a zizisek is mondanak néha jókat, miért ne mondhatnának a szlovák miniszterelnökök?
Ami tény az tény, Gyurcsány régebbi és Fico minapi kijelentése, hogy a cigánygyerekeket bentlakásos iskolákban kellene nevelni, hogy ki lehessen őket rángatni az újratermelődő szegénységből, kemény szöveg. Ezt néhányan rasszizmusnak tartják, de nincs igazuk, mert a megvalósítás módja a kérdés, és nem az ötlet.
Először is azt kell elfogadni, hogy a probléma fennáll, és súlyos. Rengeteg szülő nem képes értelmes jövőt adni gyermekeiknek és ennek költségét a társadalom másik része fizeti meg. A kérdés nem csak anyagi jellegű, az így felnőtt gyerekek tömege rombolja a társadalom szövetét, az értékrendet, az erkölcsöket, mások motivációját, a közösséget. Ezek sokkal többe kerülnek egy országnak, mint a szociális rendszer költsége.
Ott vannak még az így felnőtt gyerekek jogai. Nekik joguk lenne, hogy olyan családban nőjenek fel, mely fejleszti őket, kinyitja előttük egy jobb jövő lehetőségét. A szülőknek alkotmányos kötelessége lenne taníttatni a gyermekeiket, és természetes kötelességük lenne, hogy ha világra hozták gyermeküket, gondoskodjanak a fejlődéséről, erkölcsi neveléséről, hogy ne egy lehetőségek nélküli felnőtt váljon belőle, aki nem képes másra, csak a társadalom jóindulatában bízni.
Meddig mehet el a közösség, hogy megakadályozza, hogy ezek a gyerekek így nőjenek fel? A józan ész azt diktálná, hogy ha egy család nem teljesíti a minimális kötelezettségét gyermekei nevelésére, az ne legyen jogosult felelőtlenségének következményeit áthárítani a társadalomra. A nálunk a mai módon értelmezett igazságosság és szolidaritás nem teszi lehetővé, hogy ilyen esetben szülőktől megvonjuk a társadalmi támogatást. Az még elképzelhetetlenebb, hogy a gyerekek szenvedjenek a szüleik felelőtlenségéért. Viszont tenni kell valamit. Bármilyen sokan támogatnák is, hogy akár erőszakkal is elvegyük a gyerekeket, ez a módszer nem működik.
Ausztrália egyik legnagyobb bűnének tartják, hogy elvette a bennszülöttek gyermekeit, és megpróbálta azokat kereszténnyé nevelni. Őket nevezik ma elveszett generációnak. Amerikában viszont a Kennedy nevéhez köthető, nem erőszakos felzárkóztatási programok több hatást értek el, de egyértelmű sikereket ezek sem hoztak. Magyarországon is voltak ilyen programok a Dr. Hegedűs Andrásról elnevezett intézetben, de ezek sikere sem egyértelmű.
A problémafelvetés tehát komoly, de a megoldások nem egyértelműek. A magyar politikai kénytelen lesz végre valamit tenni, mert ha társadalmi kötelességnek tartjuk gondoskodni ezekről a gyerekekről, akkor minden lehetséges értelmes eszközt be kell vetnie. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a társadalmi igazságosság mai értelmezése nem oldja meg a gondokat. Nem arra kell energiákat fordítani, hogy kitaláljuk, egy megoldás miért sérti az emberi jogokat, hanem arra, hogy teheti jogszerűvé a hatékony megoldásokat. Az egésznapos iskola, a benntlakásos iskolák mind lehetőségek, mert a gyerekek és a társadalom érdeke azt kívánja, hogy ezek a gyerekek ne nyomorban és tudatlanságban nőjenek fel. Természetesen az erőszakos megoldások szóba sem jöhetnek, de nem csak azért, mert jogszerűtlenek, hanem azért mert nem is hatásosak. A cél nem a cigányság megalázása, hanem megoldás keresése. A probléma csak az, hogy az együttműködési szándék nem túl erős a cigányságban az ilyen programokat illetően. Nekik látszólag megfelel a jelenlegi sehova nem vezető, de kényelmes állapot, ami a szociális rendszeren keresztül konzerválja a helyzetet.
Bármilyen fájó is, egyet kell értnünk Ficoval és Gyurcsánnyal, minden eszközt be kell vetni. De először is tisztáznunk kell, hogy a szülő felelőtlensége és saját gyermeke jogainak korlátozása mire jogosítja fel a közösséget. Újra kell értelmezni az ezzel kapcsolatos társadalmi megítélést. Az egyéni felelőtlenségnek határt kell szabni, a közösségi szolidaritást pedig kemény, jól körülhatárolt keretek közé kell szorítani. A mai végtelen szolidaritás végtelen felelőtlenségre ösztönöz, és újabb és újabb társadalmi mélypontokoz vezet. Amíg ezeket nem tisztáztuk, nem is érdemes a megoldásokon gondolkodni.
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Al Jazeera
- Attila
- BKB
- Bhután
- Cohn-Bendi
- Déva
- Görögorszég
- Jáksó László
- Kertész Ákos
- Kossuth-díjas
- Marslakók
- Martí Zoltán
- Mercedes gyár
- Mezort cégbirodalom
- Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
- Sajtófotó Kiállítás
- Songkran
- Volga
- adóterhek
- azori-szigetek
- betegebb
- bontják
- békemenet
- doktori cím
- dubajozás
- első infarktus
- harmónia
- hvg.hu
- igazságtalanság
- kerítő
- kohéziós alapok
- kontinens
- konzervatív lap
- kormánypárti tüntetés
- kurva
- közműdíj
- közműszolgáltatás
- külföldi lapok
- megbújva
- rizspor
- sebesség mérés
- strici
- szaporulat
- szuperhatalom
- szénhidrogének
- társadalmi berendezkedés
- tüdőbeteg
- vidéki kóceráj
- vízipisztoly
- ökológiai lábnyom

Kommentek
Válasz - 2010.03.11. 18:43:22Darkcomet
Az a gaz ezzel az irassal, hogy az utolso bekezdesig meg egyet is ertenek vele, csak hat a felvetesek helyett, amiket az uccso bekezdesbe olvashatunk, legalabb valami minimalis javaslatot is tehetett volna a publicista. Sajnos ez az iras ezen a ponton valik hiteltelenne, mivel a problemakat meg egy hozzam hasonlo muveletlen proli is latja, viszont meoldasom , javaslatom sajnos nekem sincsen. Tehat ezt a publikaciot akar irhattam volna en is, ugyan ugy folosleges bit pazarlas lett volna, mint ez az iras. Keretik tehat valami normalis megoldast is bebiggyeszteni.
Válasz - 2010.03.11. 18:58:35Ammatar
Van megoldás.Csak senki nem mondja ki,mert rasszizmus meg tsai.
Válasz - 2010.03.12. 08:16:39Szerkesztő
Írd le légyszi a megoldást, amit rasszimusnak tartanak. Itt megteheted, kíváncsi lennék rá.
Válasz - 2010.03.12. 08:35:11GÓBÉ
A cigány vezetőktől még soha nem hallotta senki, hogy a cigányok kötelességéről beszélt volna. Csak a jogaikról és a társadalom előítéletességéről, kirekesztésről. Arról soha nincs szó, hogy valamit a segélyért cserébe tenniük is kellene. A felzárkóztatásra nagyon sok pénz megy, de nem oda, ahova kellene. Eltűnik a feneketlen zsebekben. Változást elsősorban a cigányok részéra a segélyek függővé tétele lehetne az egyik kiugrási pont, pl.-ul gyermekeik iskolalátogatása, a szülőket a munka irányába való terelésük –közmunka és nem, segély. Alapjába véve pedig a segélyek 50%-os meg kurtítása az egyik kitörési pont! Ne a segélyekért szaporodjanak hanem az ÉLETÉRT!
Válasz - 2010.03.12. 15:41:59Ammatar
Sajnos az emberiségnek be kell látnia,hogy bizony vannak elemek,akiknek nincsen-vagy éppen eljátszották- az élethez való jogukat.Ezen nincs mit szépíteni,kegyetlen és rideg,de ilyen az élet.Lehet szépíteni azzal a szöveggel,hogy jaj de neki is joga van élni,ésatöbbi.Ugye pontosan tudja mindenki,hogy az embereknek nem azzal van a bajuk,hogy cigány valaki.A bűnőző cigányokkal van a baja.Az már a kedves politika ajándéka,hogy igyekeznek összemosni ezt a képet,de én biztos vagyok benne,hogy minden ember tisztában van vele,hogy nem minden cigány bűnöző és nem minden bűnöző cigány.Szerintem az egyetlen hatékony megoldás a bűnöző elemek likvidálása.Halálos ítélet.
Válasz - 2010.03.12. 15:51:05Ammatar
Lehet itt még tologatni a dolgot ide-oda ilyen segélyt megvonok-féleségekkel,de lássuk be nem igazi megoldás.Ráadásul ezek a "humánus"(lol) megoldások azoknak is fáj,akik ártatlanok ilyen ügyben.Közmunka,igen.Közmunkáért kellene adni fizetést(nem segélyt).Volna mit csinálni ebben az országban.Virágot ültetni,füvet,havat lapátolni,árkot tisztítani,szemetet szedni mindenki tud.És volna is mit tenni.De ugye ez sem igazán megoldás,csak időleges látszatmegoldás.Meg nem is igazán szolgálja a cigányság fejlődését.Az szolgálná igazán,ha megszabadulnának a bűnöző elemektől,visszaállítva a népük(mert ők ugye külön nép vagy mi) tiszteletét.Nem tudom nagyvárosokban hogy vannak vele az emberek,de vidéken az időseket ha meghallgatod,nem a cigányokat szidja.Arról beszél hová lettek a normális cigányok.Mert hogy az ő idejükben nem ilyenek voltak.Összességében megint oda lyukadunk ki,hogy a cigányságból ki kell operálni a bűnöző elemeket,és biztos vagyok benne ha az emberek a maradék cigánnyal találkoznak és mondjuk tüzet kér a cigarettájához,ahelyett hogy kést szorítana a torkodnak és habzó szájjal követelné az értékeid,hamarosan növekedésnek indulna a népük elfogadottsága.Mert aki be akar illeszkedni,annak most is sikerül-ha nehezen is a fentebb vázolt dolgok miatt.Ezzel ha eltávolítanák a bűnöző elemeket,és 1-2 év alatt az emberek megszoknák,hogy ha 5 cigányt látnak akkor nem kell elkezdeni rettegni,a beilleszkedésük a társadalomba is érezhetően könnyebb lenne.
Válasz - 2010.03.13. 14:43:26TopFeri
Ammatar kegyetlen, de igazat szólt.
Válasz - 2010.03.13. 18:43:59Szántó József
Érthetetlen az,hogy olyan embereknek születhetnek gyermekeik ,akik saját magukat sem képesek eltartani. Hol igazságos az , hogy az ilyen gyermekeket, a többségi társadalom tartja el, a saját gyermekei rovására. Közük nincs hozzá! Ez az egyik ok ,ami miatt gyűlölöm a cigányokat,és a döntéshozóinkat .
Válasz - 2010.03.13. 21:16:50Ammatar
Kérem vegye le a napszemüvegét.Ez a dolog jóval bonyolultabb annál mint aminek beállítja.Erről beszélek,hogy a politika igyekszik egybemosni a dolgot.Talán úgy gondolja,önhibájukból nem tudjak magukat sem eltartani.Ez lehet,nem kívánok vitába bocsátkozni,mert való igaz sokan vannak akik megélhetésből szülnek.De ezek bűnözők.A társadalom ellen követnek el bűnt.
De nem csak cigányok vannak olyan helyzetben 2010-ben Abszurdisztánban,hogy nem képesek önerőből eltartani magukat.Akkor most őket is utálja?Vagy csak odáig lát,hogy cigány?Nem gondolja,hogy az ilyen vélemény az,ami tevékenyen hozzájárul a cigányság leszakadásához?(nem mintha nem szakadtak volna már le eléggé)Legalábbis én most úgy gondolom,ha Ön,tisztelt uram,utálja a cigányokat és a döntéshozóikat,mint vállalkozó felvenné a cigány embert,vagy meglátná a bőrszínét-beszédmódját- és kérné a következő jelentkezőt?Nem gondolja,hogy ezzel tevékenyen hozzájárulna ahhoz,hogy a többségi társadalomnak kell eltartani a cigányt és a családját?Én nem szívlelem a cigányokat,de ismerek jó párat,akik sokszor rendesebbek mint a szép fehér munkatársaim.Na én őket nevezem cigánynak.A többi játszotta el az élethez való jogát.
Válasz - 2010.03.13. 21:20:12Ammatar
Mellesleg Ön valószínűleg elég fiatal,vagy burokban él,ha nem tudja,hogy az Élet rövid,kegyetlen és igazságtalan.