Azt tudjuk mit követelnek, de mit tesznek a borászok a jövőért?

A csoda jól jönne, de ehhez nem ártana tennünk valamit. Az elmúlt évtized inkább az elszalasztott lehetőségeké volt, mint a közös haladásé. Akinek jól ment, azt gondolta, neki elég a saját sikere. A válságban viszont kiderült, az ágazat egészének sikere nélkül az egyének sem boldogulnak végtelenségig. Szokás szerint inkább a politikát szidtuk, minthogy körülnéztünk volna, mit is tehetnénk. Addig sem jutottunk, hogy helyesen írjuk le gondjainkat. A 12 pont aláírói között vannak, akiknek volt lehetőségük és hatalmuk, hogy tegyenek az ágazatért, de nem éltek vele. A petíció megint arról szól, mit tegyenek a politikusok. A célokkal persze tudok azonosulni, én magam is leírtam egy részét már 2006-ban, de a gondok sokkal komolyabbak. Az egész ágazat jövője van veszélyben. A jövedéki termék kategória megszüntetése, az oktatás, az alkalmi munkavállalás fontos kérdés, a bürokrácia egyszerűsítése még fontosabb, és jó lenne, ha ihatnának vezetéskor egy pohár bort. De ezek egyike sem létkérdés, egy egészséges ágazat ezek nélkül is meglenne. Egy előremutató, és nem másra mutogató 12 pontban a helyzetet kéne leírni, és a létkérdésekre választ keresni. Helyezkedni kell az új kormánynál, de érdemes lenne tenni is valamit a megváltó várása helyett.

Szeretném, ha komoly, akár indulatos vita folyna arról, milyen helyzetben is vagyunk, és megfogalmaznánk valódi létkérdéseinket. Ez lenne az én vitaindítóm.

1. A magyar borászatnak nincs gazdasági jelentősége

A magyar borászat olyan marginális rész a magyar mezőgazdaságban, hogy gazdasági okok nem indokolnák kiemelt kezelését. A használt földterület alig több mint egy százalék, az export elhanyagolható, az import mennyiségben lassan már eléri az exportot. A foglalkoztatottak aránya sem sokkal magasabb, a szőlőágazatban inkább háztáji-családi munka jellemző. Ha a politikusok jó részének nem lennének borász barátai, az ágazat gazdasági súlya nem kapna ekkora figyelmet, és a művelt területek csökkenésével tovább marginalizálódna.

2. Elveszett hagyomány és lelki érték

A magyar borászatnak lenne kulturális, lelki értéke. A bor a nemzet történelmét is kifejezi. Identitásunk, hagyományunk része, olyan, mint a népzene, a népművészet. Ennek megőrzése megérne egy saját minisztériumot is. De ez a hagyomány, az identitás rég elveszett. A bor egy termék, kiveszett belőle a történelem és a hagyomány. Útkereső lett, mint az egész ország. Új fajták, kísérletek, eltévesztett utak. Már nem adja meg a stabilitást, nem egy sarokkő, csak gyenge üzlet. Ha a hagyományt akarnák visszaépíteni, megérné a célokat politikailag támogatni, de új utakat keresünk, majmoljuk a világot, mások hagyományát, mások életét akarjuk élni.

3. A tradíció mint termék

Pedig a hagyomány nemcsak nemzeti érték, hanem üzlet, termék is. A világ sikeres borvidékein ezt árulják. Az újvilági borrégióknak is hagyományra van szükségük a sikerhez. Az ausztrál chiraz, a kaliforniai zinfandel már fogalom. Nem próbálnak Bordeaux-ban kékfrankost termelni, pedig lehet, hogy ott terem a legjobban.

A magyar borászok nem ismerték fel, hogy nem csak kulturális, de marketing feladatuk is hagyományuk megtalálása, nem pedig a kamaszos identitáskeresés lett volna. Nem sagrantinót, tempranillót, viognier-t, chirazt, tannatot kell termelni, ezek nem a mi fajtáink. Az egyénnek hozhatnak üzletet, de a közösséget rombolják. Soha nem lesz híres Szekszárd a tannatról, mert ez Uruguay és Franciaország hagyománya.

Ahol ezer éve termelnek bort, ott nem kell más országokat másolni. Egy borvidék akkor lehet híres, ha van saját, senki által el nem vehető és egységes tradíciója. A közepes közösségi tradíció többet ér, mint a legjobb egyedi újító. A magyar borvidékeken általában olyan a fajtabeli összevisszaság, hogy nem is lehet borvidéknek nevezni őket. Inkább azonos helyen termelő borászok csoportjának. Ez garantálja a kudarcot, és hogy borvidékként nem lehet hozzá marketinget kapcsolni. A sikerhez a telepíthető fajtákat szűkíteni és szabályozni kell, és a készíthető borok fajtáját meg kell határozni. Ez alapot adna egy DOC, DOCG típusú szabályozásra.

Egy sikeres Szekszárdon legfeljebb két fajta bort készítenének. Bikavért és esetleg kadarkát. Nálunk mindenkinek van 10-20 terméke.

4. A birtok vagy szövetkezet

Fontos feltétel lenne a birtokkonszolidáció vagy szövetkezetbe tömörülés. Nálunk készítenek úgy sikeres termékeket, hogy esetleg egy tőkéjük sincs az adott fajtából. Garanciát a stabil minőségre csak a birtok adhat. De nálunk elaprózott, a termékszerkezethez nem illeszkedő birtokok vannak. Nem ritka az 50 hektáros 15-20 különböző helyen található terület. A helyzet lassan javul. A szőlőterületek országos átlaga ma is fél hektár. A birtokkonszolidáció nem halad, mert ilyen árak mellett inkább kivágnak a gazdák. Csak a földárak duplázódása indíthatna el valamifajta konszolidációt.

A szövetkezet is megoldás lehetne. Franciaországban és Olaszországban is vannak területek, ahol elaprózott a birtokstruktúra, de ott képesek olyan szövetkezetet alkotni, ami több millió palackot termel. Nálunk még egy beszerzési szövetkezetet sem lehet összehozni. Ezért a kisebb termelők 70 forintért veszik azt az üveget, amit a nagyok 40-ért. Az összefogás képtelenség, az egymás iránti bizalom hiánya az egész ország rákfenéje.

5. Nem vagyunk rajta a világ bortérképén

Egyetlen borunk sincs, amelyet mindenhol ismernek, annak ellenére, hogy mi készítjük a világ legjobb desszertborát. Középszerűek, érdektelenek vagyunk, és még üzletet sem csinálunk. Puglia is érdektelen, de legalább üzlet. 2009-ben nálunk az ágazat exportja 7 százalékkal esett. A románoknál viszont 10%-kal haladták meg az előző évi termelést. Náluk látnak lehetőséget a külföldiek, tudnak területeket venni és új piacokat teremteni. Bangkok egyik legmenőbb éttermében román a ház bora, de azt sem tudják, hogy Magyarországon van bor. Azt mondja nekem egy olasz, miért innék én magyar bort, ilyen boraink vannak nekünk is. Így van ezzel a világ összes fogyasztója. Egyetlen okot mondjon bárki, amiért egy külföldinek érdemes magyar bort inni. Mi ugyan tudunk, de ők nem.

6. A magyar bort a magyaroknak kell leginkább szeretniük

A magyar borászok mániája, hogy a magyar bort külföldön kéne eladni. Miközben erre koncentrálnak, elvesztik a hazai piacot, a hazai fogyasztók körében a külföldi marketing tarol. Néhány éve felhívtam rá a figyelmet, hogy a bormarketingnek a hazai piac védelmére és növelésére kéne koncentrálni. Nem történt meg. 2004-ben az elfogyasztott borok 2 százaléka származott importból, 2007-re már a tizede, mára 20 százalék fölött van. Elvesztettük hazai piacunk ötödét, és nem nőtt az export. Sokat költöttünk exportmarketingre, amiből itthon csodákat lehetett volna tenni. Olyan ország borai eladhatatlanok külföldön, amelynek lakói nincsenek meggyőződve róla, hogy az ő boraik a legjobbak a világon.

A magyar bormarketing képtelen volt kivédeni a külföldi marketing egyszerű és hatékony üzenetét: „A magyar bor túlértékelt!” Ölbe tett kézzel nézték, amint a magyar kereskedők révén a külföldiek elültetik üzenetüket. Ezt már nem lehet könnyen kiverni az emberek fejéből, és a külföldi borfogyasztási arányok nehezen csökkennek a jelenlegi alá. Számunkra a magyar fogyasztó a legfontosabb, a hazai siker meghozza az exportot is, de a kudarc azt is ellehetetleníti.

7. Nem tudunk elég bort termelni

A csökkenő piac hullámokban túltermelési válságra kárhoztatja az ágazatot. Már 2008-ban is eladhatatlan volt a szőlő. A túltermelés azonban látszólagos, Magyarország már nem termel 3 millió hektoliter bort. A „termelt” bor egy része biztosan olasz import „magyarításából” keletkezik. Egyes adatok szerint tavaly már 700 ezer hektoliter olasz folyóbor jött be. Ennek év végi ára 45 forint/liter, de előtte is csak 70 forint volt.

A valóságban az egyik legnagyobb gondunk, hogy nem vagyunk képesek és nem is akarunk elegendő olcsó bort termelni, mert ilyen importáraknál jobban megéri a külföldi. Ez beindítja a körforgást, a felvásárolt mennyiségek csökkennek, nem érdemes szőlőt termelni, ezért az ültetvényeket kivágják.

8. Nem lesz elég terület a fejlődéshez – szőlőhiányé a jövő

Sokak szerint már 70 ezer hektár alatt van a termő területek aránya, és csökken. A válság újabb lökést adott. A Bátaszéki borrégióban 10% körüli területet vágtak ki. Jó részét támogatás nélkül. 1400 hektárra volt támogatás az országban, de többre van igény. A gazdák előtt nincs választás. Fél hektáros területeik értéktelenek, kereslet nincs rá. Ma nem éri meg saját területet művelni. A vásárolt szőlő harmada a termelési költségnek. A kivágások még egy-két évig biztos mennek, a magyar szőlőterület 50-60 ezer hektár közé süllyed, ami végképp jelentéktelenné teszi az országot, sőt nettó importőrré válunk. Két-három év múlva, mikor megindulna az ágazat felfelé, a szőlőhiány lesz a gátja a fejlődésnek. A borban 6 évre kéne előre gondolkodni, de ma 6 percre sem tudunk. Ennek a folyamatnak időben csak a földpiac felszabadítása, külföldi vásárlók megjelenése vetne véget. Az általuk keltett kereslet olyan szintre vinné az árakat, ami megakadályozná a kivágást, felértékelné a borászatok vagyonát, növelné a hitelfedezetek értékét. A külföldi befektetések és az általuk hozott piac nagyon hiányzik a borszektorban.

9. Patriotizmus, sajtó, szakértők

Mivel a bor általában a nemzetek identitásának része, a szakértők és a média vele kapcsolatos elfogultsága egészséges, természetes. Mivel nálunk mind a csoport, mind a bor identitásával komoly gondok vannak, a véleményformálók természetes elfogultsága csökkent. Ez átszivárog a fogyasztók közé is.

A sajtó gyenge, és nem túl előrevivő az ágazat életében. Kis piac mellett kevés a stabilan életképes lap, kettőt érdemes kiemelni. A Decanter, nemzetközi háttérrel, sokat segít a magyar borászoknak, de még többet a külföldi borok marketingjének. Megjelenése előtt az átlagolvasó gyakorlatilag nem találkozott rendszeresen külföldi borok bemutatásával, pláne nem kóstoló sorokkal.

Az internetes sajtó legerősebb tagjával, a Művelt alkoholistával több gond van. A legtöbb szerző végtelenül elfogult, prekoncepciókkal teli. Természetesen vannak értékes anyagok és szerzők, de általában nem a bort, hanem a mögötte lévő történetet és embert értékelik, azt is felszínesen. Önkritikusan még ők is írtak róla, hogy akár borhibás boroknak is adnak maximumot, ha bizonyos termelőtől vannak. Vezető szerzőjük képes volt leírni, hogy „Szar ember szar bor”, ami egy 19. századi romantikus költeményben elment volna, de a bor értékeléshez semmi köze. Ha van is összefüggés a borkészítő törvénytisztelete és bora minősége között, az nem ilyen szimpla. Médiacsoportjuknak a patrióta fogyasztásról lesújtó véleménye van.

A magyar szakértők jelentős része azt érzi kötelességének, hogy a külföldi borokról világosítsa fel a magyarokat, nem pedig magyar borokról a külföldieket. Néhányan ezt még azzal is fűszerezik, hogy külföldi borokkal kereskednek. Szerencsére vannak lojális szakértők is, őket kellene minden esetben támogatnunk, de nem ismerjük fel érdekeinket.

10. Tokaj és marketing

Ma csak Tokaj teljesíti a lehetséges, világhírű borvidék feltételeit. Szabályozott fajtaszerkezet, egyediség, hagyomány, külföldi befektetések, elegendő mennyiség. Ha külföldön költünk, összes marketingpénzünket Tokajra kellene költeni. Szekszárdon termelek, de van a régi vicc, amiben az öreg üzletember elvesz egy fiatal modellt, aki fűvel fával csalja. Barátai figyelmeztetik, de ő csak annyit mond. Inkább vagyok egy jól menő üzletben résztulajdonos, mint egy rosszban egyedül. Én is szívesebben hallanám külföldön, mikor azt mondom, magyar termelő vagyok, hogy: Ah, Tokaj, a világ legjobb desszertbora! Mint azt: A magyarok is termelnek bort?

11. Monopolisztikus, illojális kereskedelem

A magyar nagykereskedelem monopolisztikus, és kevés a kereskedelmi csatorna. A piac 70-80 százalékát birtokló néhány kereskedő határozza meg a közízlést, hogy kit ismernek. Bármit is mondanak, ha nem lennének multiláncok, a termelők, akikkel a nagykereskedők nem foglalkoznak, nem tudnának megélni a piacon. Az éttermi és vinotéka piac jó részéhez csak a nagykereskedőkön keresztül vezet az út, ezért a hozzájuk nem tartozó pincészetek helyzete nehéz. Ezek a kereskedők nem feltétlenül lojálisak a magyar termelőkhöz. Ők is részt vettek a magyar bor túlértékeltségéről szóló üzenetek elterjesztésében, amit arra használtak, hogy leverjék a belföldi árakat.

Nincsenek a magyar bor exportjával foglalkozó kereskedők, nálunk mindenki külföldi bort szeretne importálni, és nem magyar bort kivinni.

12. Kiegészítő iparágak

A bor nemzetgazdaságilag akkor hozna hasznot, ha lennének kiegészítő iparágak. Nálunk ezek gyengék. Az olaszok borexportja 3 milliárd Euro, a kapcsolódó iparágakkal 5 milliárd, ami több mint a duplája a teljes magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari exportnak. 3 millió hektoliterre nem épül kiegészítő iparág. Így inkább azzal számolhatunk, hogy az ágazat leépülésével még a maradék is eltűnik.

Véleményem szerint ezek olyan kérdések, amelyek fontosak, és amelyekért a borászok maguk is képesek lennének tenni.

A szerző a Szent Gaál pincészet tulajdonosa