Várakozás valamire
Ha éjszaka azzal a kérdéssel ébresztenek fel álmomból, hogy mi volt Orbán Viktor évértékelőjének, üzenete egy szóban, elsőképp valószínűleg a munka hangsúlyozását említeném. Pistike pofára osztályzása több szó. Amit Orbán Viktortól hallottunk, elsősorban a biztonsági játékos megnyilatkozása volt.
Bár elemzői vélemény szerint pártpolitika fölé emelkedve jelent meg a Fidesz vezetője, ha végignézzük, korábbi Fidesz-szlogenek köszöntek vissza sorra. A szokásos „Hajrá, Magyarország, hajrá, Magyarok!” szlogentől az „Együtt sikerülhet”-en keresztül konkrét programalkotó szavak is megjelentek az ismerős szavak. Munka, otthon, biztonság – hangzott 2004-ben; ma munka, otthon, család, egészség, rend. Legutóbbi esetében kicsit zavaró volt, hogy ilyen sok, öt szó megjegyzése már elég nehéz a nem hozzáértőnek. Én például, ha leküldenek a boltba, legfeljebb három dolgot tudok megjegyezni: például lencse, hagyma, tejföl – ha ennél több van, még kenyér és alma is, akkor már felírom. Állítólag vannak olyan férfiak, akik akár ötöt is megjegyeznek, van hova fejlődnöm. A kevesebb nem csak az életben, a politikai kommunikációban is több, az emberek nem papírossal mennek szavazni.
Persze nem felejthetjük, hogy egy ötvenperces beszédet hallottunk, nem egy szórólapot vettünk kézbe. Érdemes örülni, hogy ismét hangsúlyozta Orbán Viktor: munkára van szükség, és a munka megbecsülésére. Ahogy régebbi Fidesz-programban is olvasható: a munka becsületének visszaállítására. Az országban szinte megszűnő termelési folyamatok támogatására. Ehhez persze kell majd az egymillió ember, aki dolgozik, mint más országokban. Kicsit jobban rá kell szorítani a munkára azokat, akik nem szeretnek dolgozni.
Józan ember nem számíthatott egy évértékelőn választási programra, nem is kapott. Mégis, bizonyára sokan hiányolták a BKV-ügyek feletti hosszasabb elidőzést. Sokan várták, hogy a nyugdíjak kapcsán tiszta vizet öntsön a pohárba Orbán Viktor. Az sem mindegy a nemzet hosszú távú szempontjai szerint, hogy a jövő generációja vajon milyen oktatást érdemelne. A cigánysággal kapcsolatos problémákkal ugyanúgy nem szembesültünk, ahogy az elmúlt évtizedekben – pedig ez a kérdéskör néhol már-már polgárháborús viszonyokat idéz elő, érinti a nyugdíjak, a munkanélküliség, az oktatási a népesedési, stb. kérdéseket. A legfurább – ha elfogadjuk, hogy nemzeti érdekek vízióját vázolta fel Orbán Viktor – az, hogy a határon túli magyarokról egy szót sem ejtett.
Érdekesnek ígérkezik viszont az áprilisi, várható Fidesz-győzelmet követően a bankrendszer megreformálására tett utalás következménye. (Ami Orbán Viktor szerint az MNB és a PSZÁF működését is érinteni fogja.) Ezzel a problémával az egész Nyugat foglalkozik, s legutóbb legmarkánsabban az angol miniszterelnök, Gordon Brown és az amerikai elnök, Barack Obama tematizálta. A rendrakás mikéntje világszerte vitákat generál, de a bankrendszer átalakítása minden bizonnyal az Orbán által emlegetett első feladat, a gazdaság talpraállításának első lépése lesz majd Magyarországon.
Nagy lehetőségek előtt áll majd az új kormány, mivel ha az MSZP szerint nem is épült le az ország, lelkileg teljesen biztos, hogy újjáépülésre van szükség. A mindenki felölelésére, a más pártokra (főleg az MSZP által megtévesztett) szavazóknak tehermentesítése ezt hivatott előkészíteni. A jelenlegi – negatív – kampány nehezíti ezt a nemzeti összefogást. Ezért volt helyén a Pistéke-vicc épp a számonkérés beígérésének pillanatában. És Orbánnak igaza lehet abban, hogy az elmúlt évek miatti szétzilálódás még nagyobb mértékben készíti elő a nemzeti összefogásra való igényt, mint eddig a rendszerváltás óta bármikor.

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés