Az én Orbán évértékelőm
Orbán Viktor a Facebookon mindenkitől kérte, adjunk ötleteket, mi legyen évértékelőjében. Én talán kicsit túl komolyan vettem és írtam egy egész beszédet. Én ezeket szívesen hallanám Orbán Viktortól. Ezt a ma esti beszéd beharangozójának szánta a Zipp. Hangsúlyoznunk kell, a beszédnek semmi köze a Fideszhez és Orbán Viktorhoz, egy magánszemély elmeszüleménye, de szabadon felhasználható.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim/Elnök úr!
Szeretném köszönteni azokat is, akik ma nem lehettek itt, de hallgatják vagy nézik a mai beszédet. Azért vagyok itt, hogy a múlt évet értékeljem, ahogy megszokhatták tőlem, de idén többet szeretnénk a jövővel foglalkozni, mint a múlttal. Részben nem sok értékelhetőt találtam 2009-ben, a kormány tevékenysége inkább értékelhetetlen, másrészt nem akarom tovább növelni az elkeseredést az emberekben azzal, hogy erről a sötét múltról túl sokat beszélek. Zárjuk le a múltat ezzel a beszéddel, és az áprilisi választásokkal, majd kezdjünk egy új, reménytelibb jövőt.
Számunkra vannak azért az elmúlt évben olyan dolgok, amikről örömmel és felelősséggel kell beszélnünk. Olyan mértékben növekedett meg irányunkban a bizalom és várakozás az emberek részéről, amit még soha nem tapasztaltunk a rendszerváltás óta. Nem csak a közvélemény-kutatások, nem csak az EU-választások, de a mindennapok is azt mutatják, nagyon sok magyar ember helyezte belénk bizalmát. Amikor meghirdettük önkéntes akciónkat, a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy 50 ezer ember jelentkezik, és 130 millió forintot adnak össze az emberek saját jövedelmükből egy ilyen válság kellős közepén. Ezt nem lehet elégszer megköszönni. Ez a bizalom megnöveli felelősségünket, és kötelez bennünket, hogy legjobb tudásunk és erőnk szerint próbáljuk megszolgálni. Tisztában vagyunk a felelősséggel, amit a jelenlegi helyzet ránk ró. Egy romokban heverő ország, reményvesztett magyarság, kivéreztetett családok, bizonytalanságban élő emberek. Soha ilyen kevéssé nem bíztak az emberek a jövőben, mint ma. Azért vagyok ma itt, hogy meggyőzzem őket, érdemes újra bízni. Lesz újrakezdés, van remény. Ismerjük Magyarország gondjait, és készen állunk arra, hogy megoldjuk őket.
Az egyik legszomorúbb fejleménye az elmúlt éveknek az, hogy az emberek elvesztették hitüket a demokráciában és a jogrendben. Abban, hogy Magyarországon becsülettel, tisztességesen lehet boldogulni. Az állam képtelen volt megvédeni a magántulajdont, képtelen volt rendet tartani, és képtelenek voltak megvédeni a köztulajdont – teszem hozzá, elsősorban maguktól.
A szocialisták hagyták, hogy elsősorban vidéken olyan viszonyok alakuljanak ki, melyek közt már élni sem lehet, ami miatt felbomlik a társadalom, farkastörvények vannak, az visz mindent, aki erősebb. Így az ott élő nagymamáknak nemcsak vagyona, de sokszor élete is veszélyben van. A szocialisták immár 8 éve nézik, ahogy minden nappal rosszabb a helyezet, és csodálkoznak, hogy az emberek saját kezükbe veszik a rendrakást.
A törvények betartatása az állam feladata. A rend fenntartása az állam feladata. Tudom, holnap ezért azt kiabáljak majd rám, hogy rendpárti vagyok, de mi legyen egy kormány? Rendetlenségpárti? Én azt akarom, amit minden rendes ember, aki a törvények szerint él: azt ne zaklassuk, aki a törvényen kívül próbál élni, azt keményen akadályozzuk meg. A jelenlegi kormány rendetlenségpárti, mi rendet akarunk, és ezt meg is teremtjük, megvédjük a magántulajdont, és megvédjük a köztulajdont.
A szocialisták olyan államot építettek, amelyben túlburjánzott a bürokrácia, mindennel zaklatják azokat, akik a törvényeknek meg szeretnének felelni, akik dolgoznak, termelnek, de amelyben szabadon garázdálkodhatnak azok, akik a törvényeket elkerülik, akik ügyeskednek, csalnak, bűnöznek. Pont fordítva van, mint egy normális rendben kellene lennie. Felszámoljuk a szoci mutyizást, a törvények egyenlően vonatkoznak majd mindenkire, a gazdagokra, szegényekre, a megélhetési és fehérgalléros bűnözőkre, a magyar és külföldi cégekre, a szocialistákra és a fideszesekre. A törvények nem azért vannak, hogy kibújjunk alóluk, hanem azért, hogy keretet adjanak az együttélésnek. Ha nem tartatjuk be, nem nemzet leszünk, hanem dzsungel, amiben mindig az erősebbnek lesz igaza. Ha ez azt jelenti, hogy rendpárti vagyok, akkor büszkén vállalom a jelzőt. Igen, a törvényesség pártján állok. Olyan országot fogunk építeni, amelyben megéri a törvények szerint élni, és nem éri meg elkerülni azokat. A korrupció rendszerét, amelyet a szocialisták kiépítettek, szét fogjuk verni, megbüntetünk mindenkit, pártállástól függetlenül, akit bűnösnek találnak a hatóságok.
A szocialisták létrehozták a nyugati világban nem létező állammodellt. A nagy és gyenge államot. Az állam mindenre rátenyerel, de képtelen a polgárok és a közösség érdekeit megvédeni. Felad olyan területeket, amiket nem lenne szabad, mint a közművek, a vízvagyon, de a mezőgazdaságból élőket, egyéb vállalkozókat naponta zaklatja újabb és újabb szabályokkal.
Mi erősebb, de kisebb államot akarunk, olyat, amelyik képes megvédeni a közérdeket bármilyen magán- és külföldi érdekkel szemben, ami a nemzetstratégia szempontból fontos területeket nem adja fel, de a becsületes embereket nem zaklatja költséges bürokraták hadával. A fölösleges bürokráciát le kell, és le fogjuk építeni, az állam működésének költségeit csökkenteni fogjuk.
Egy ország nem lehet csak attól erős, hogy erős kormánya van. Növekvő népesség, innovatív fiatalok, értékeket közvetítő családok kellenek. Csökkenő népesség mellett nehéz erős nemzetet építeni. Ezért egyik legfontosabb és legnehezebb feladatunk a népességfogyás megállítása lesz. Ma még lassan fogyunk, de egy éven belül a lélektanilag fontos 10 milliós határ alá süllyedhetünk. Ilyen népszaporulat mellett azonban az ütem egyre gyorsul majd. Kevesen tudják, de a sokkoló igazság az, hogy 1,3-as népszaporulat mellett 50 év alatt megfeleződik egy ország lakosságszáma. A magyarság elindult ezen a lejtőn, és nehéz megállítani, de mégis meg kell tennünk.
Egy olyan országban, ahol az emberek nem hisznek a jövőben, nem születik elég gyerek – ezért először vissza kell adni az embereknek a jövőbe vetett hitet. Egy országban, ahol nincsenek erős családok, nem születik elég gyerek. A családokat segíteni és támogatni kell, aki becsületben akarja felnevelni gyerekeit, minden segítséget megérdemel. Ezeken a családokon múlik a jövőnk, ha nem lesz elég gyerek, nem tudjuk fenntartani a nyugdíjrendszert, nem lesz, aki eltartsa a munkaképteleneket, visszaesik a gazdaság, és szép lassan lecsúszik Magyarország a legjobb kormányzás mellett is.
Ezért vagyunk elkötelezettek a családok támogatása, a család értékének visszaállítása mellett. A család a társadalom és az erkölcsi nevelés alapja. Olyan feladatokat visel, amelyeket sem iskola, sem más állami intézmény nem tud megtenni. A család és a szülők alkotmányos felelőssége a gyermek taníttatása, tisztességben való felnevelése, a közösség csak a lehetőségeket képes megadni hozzá, ezzel azonban a családoknak maguknak kell élniük. Család nélkül nincs gyerek, és gyerek nélkül nincs jövő.
A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát legjobban a ma gyermekei biztosítják. Manapság ugyan modellekről szeretnek vitatkozni, de egyetlen modell sem működik egy elöregedő, gyermektelen társadalomban. Nem modellekbe kell begyömöszölni az embereket, a nyugdíjkérdés megoldása sokkal bonyolultabb, mint azt a szocialisták láttatni szeretnék, és mint láttuk, ők nem is voltak képesek megoldani. A megoldás nem kényszerű korhatáremelés, nem a nyugdíjak csökkentése – hova is csökkenthetnék tovább ezeket a nyugdíjakat? Nem kell nyugdíjszakembernek lenni, még képzett közgazdásznak sem, hogy lássuk, szinte lehetetlen megoldást találni akkor, amikor 3,6 millió dolgozó próbál 10 milliót eltartani, akik közt 3 milliónál több a nyugdíjas. Több gyerek kell, több dolgozó, ha ez megvan, akkor lehet rendszerekről beszélni. A mi megoldásaink nem tűzoltás jellegűek lesznek, nem a nyugdíjasok életének nehezítése árán akarják stabilizálni a helyzetet, hanem a dolgozók számának növelésével. Hova akarják emelni a nyugdíjkorhatárt, amikor a magyar nyugdíj előtt álló egészségi állapota olyan, hogy nem képes tovább dolgozni, és ez a korhatár emeléstől nem változik meg. Az időseknek is az a jó, ha aktívak maradnak, amíg bírnak. Mindenkinek az a jó, ha minél tovább érzi magát fiatalnak, ha úgy érezi, bírja és élvezi a munkát, hogy egészséges, és van értelme dolgoznia. Ehhez jobb körülmények között, egészségesebben végigélt életre van szükség. Ehhez pedig jólét, nyugalom és kiszámíthatóbb környezet kell. Hogy ne legyen igaz a szakállas vicc, amiben 3 nyugdíjas beszélget arról, mit csinálnak délutánonként. A bécsi lemegy a kávézóba és iszik egy kávét egy sütivel. Az angol lemegy a pubba és eszik húsos pitét egy sörrel. A magyar pedig lemegy az SZTK-ba és sorban áll.
Programunk egyik sarkalatos pontja, amivel minden más gondon lehet segíteni, a munkahelyteremtés. Egymillió új munkahelyet kell teremtenünk 10 év alatt. A szocialisták mosolyognak. Mosolyogjanak, ők tényleg képtelenek lennének erre. Pedig óriásiak a magyar tartalékok. Egy 10 milliós országban általában 5 millióan dolgoznak, nálunk ma már csak 3,6 millióan. Nemhogy nem lehetetlen az 1 millió munkahely megteremtése, hanem kötelesség, és ezzel megoldjuk gazdasági gondjainkat. Felszabadul a szociális rendszer, a nyugdíjkassza, helyreáll a költségvetés.
Ez nem megy magától, és nem megy csak a kormány erejéből, nem elég az adócsökkentés, ha nem élnek vele a munkáltatók és munkanélküliek. Ezt csak együtt tudjuk megtenni azokkal, akik ma nem dolgoznak, a munkaadókkal, a vállalkozásokkal. Előbb a vállalkozásoknak segítünk, alacsonyabb adókkal és kisebb bürokráciával. A magyar vállalkozások leleményesek, innovatívak, éppen az ő kitartásuk az, ami megmentette az országot a csődtől, és nem a szocialisták. Sokan még a mai körülmények között is nagyon sikeresek, hadd említsek meg néhány konkrét nevet az idei év üzletembere verseny díjazottjai közül. Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa, Tóth József Péter, a Lipóti Pékség tulajdonosa, Matheidesz Réka, Wasárnapi Művész Piac alapítója, Perger Péter, a NetPincér.hu alapítója, akik mind valami olyat tesznek hozzá az ország sikeres működéséhez, amit mi, politikusok nem tudunk. Ha jobb körülményeket teremtünk, egyre többen lépnek a nyomdokaikba, lesznek sikeres munkaadók, munkahelyteremtők. Meg kell becsülnünk a magyar kis- és középvállalkozókat, és segíteni kell, hogy nagyok legyenek, olyan környezet kell, amiben érdemes becsületesen vállalkozni. Vállalkozói forradalom kell, innováció és képzés.
A képzés és az oktatás a mi stratégiai ágazatunk. Már 20 éve hajtogatjuk, hogy tudásalapú társadalom kell, és ma messzebb vagyunk tőle, mint 2002-ben voltunk. Az embereknek csupán 29 százaléka rendelkezik értékelhető nyelvtudással, ami a legalacsonyabb az EU-ban, 16 százalék a funkcionális analfabéták aránya. Ez 1,6 millió ember. Nem arról van szó, hogy ezek mind öregek lennének, éppen ellenkezőleg. A mai iskolarendszerből kerülnek ki ilyen arányban a fiatalok. Ez inkább emlékeztet a tudatlanság alapú társadalomra. A szocialistáknak és az SZDSZ-nek sikerült teljesen lezülleszteni az oktatást, valamiféle magasabb rendű elvekre hivatkozva. Magasabb rendű a tudatlanság a tudásnál? Magasabb rendű a tanárverés az iskolában, mint a rend? Azok az elvek, melyek ezt eredményezik, amiben százezrek kerülnek ki az iskolarendszerből használható tudás nélkül, esélytelenül jobb állásra, jobb jövőre, azok mindennek nevezhetők, de nem magasabb rendűnek. Ezek az álságos, valódi érték nélküli elvek züllesztették le Magyarországot, ezektől kell megszabadulnunk ahhoz, hogy olyan országot tudjunk építeni, amely miatt nem kell szégyenkeznünk a jövő nemzedékek előtt.
A szocialisták és SZDSZ-es barátaik megszüntették a rendet az iskolákban. A tanárverést nem tették ugyan kötelezővé, de ha még kormányoznának néhány évig, talán ezt is megélnénk. Átláthatatlan, folyton változó oktatási rendszert hoztak létre, amit talán ők maguk sem értenek. Szétzúzták a szakmunkásképzési rendszert, és ma százezrek, főleg a szegényebbek, nem tudnak szakmát és munkát szerezni. Rendet kell tenni az iskolákban, tekintélyt kell adni a tanároknak, egyszerű, állandó, kiszámítható rendszer kell. A német szakképzési rendszer tanulságai alapján helyreállítjuk a magyar szakképzést, mert e nélkül nem lehet egymillió munkahelyet teremteni. A legszegényebb családok gyermekei is szakmát kell szerezzenek, mert minden kutatás világosan mutatja, a tudatlanság egyenlő a szegénységgel és a munkanélküliséggel.
Az iskola nem csak tanít, de nevelnie is kell. Szabálykövetésre, erkölcsre, közösségre, együttműködésre. Ma mindegyikből hiány van. Kevés a szabálykövető, de sok a szabály, sokan nem tudják, mire jó az erkölcs, akik tudják, azok meg úgy gondolják, azzal nem lehet boldogulni, gyengék a közösségeink, és nehezen működünk együtt. Pedig nincs sikeres ország ezek nélkül, nincs sikeres ország az egymás iránti bizalom nélkül, ez a legnagyobb társadalmi tőke, aminek mi híján vagyunk. Ennek megteremtését az iskolában kell megkezdeni.
Van egy sarkaltos kérdése a magyar helyzetnek, amivel keveset foglalkoztunk, de a ma felsorolt gondjaink mindegyikéhez köze van. Ez a cigányság helyzete. Tudom, sokan csak indulattal képesek erről a kérdésről beszélni. Túl sokáig söpörtük a szőnyeg alá az ezzel kapcsolatos gondokat, túl sok a gyűlölet és az elkeseredés, pedig megoldást kell találni, mert ez ma az ország előtt álló egyik legnagyobb kihívás. Ha nem kezeljük el, akár polgárháborúba is torkollhatnak a folyamatok. De ne feledjük, óriási lehetőség is, ha sikerül a cigányságot integrálni. Olyan új erőforrásokat kap az ország, amelyek hozzájárulhatnak a sikerünkhöz. A cigányság körében nagyon magas a munkanélküliség, alacsony az értelmiség aránya, még középiskolát is kevesen végeznek. A szociális rendszertől való függésük magas. Van egy alapelv, amit a cigányságnak is el kell fogadni ahhoz, hogy előre jussunk. Gondjaikat nélkülük nem lehet megoldani. A többség az ő erőfeszítéseik nélkül nem tud segíteni, még a legnagyobb jószándék mellett sem. Ha az iskolarendszert nem használják arra, hogy gyermekeik kitörhessenek a nyomorból, ha nem próbálnak ők is beilleszkedni, elfogadva a társadalmi szabályokat és törvényeket, akkor kevés az esélyünk.
Az élet nem csak jogokból, hanem kötelességekből is áll. A szülők kötelesek taníttatni a gyereküket, kötelesek mindent megtenni azért, hogy dolgozhassanak, nem elég csak a jogokat számonkérni a közösségen. Tudom, az elmúlt években senki nem törődött a kötelességekkel és annál többet a jogokkal, de a kettő nincs egymás nélkül. Ha a kötelességeket elhanyagoljuk, előbb-utóbb értelmetlenné válnak a jogok is. Mi mindent segítséget megadunk a cigányságnak a felemelkedéshez, de egy nagy lépést nekik is tenniük kell.
Az ország az elmúlt 8 évben minden tekintetben rossz irányban haladt. Nincs olyan terület, ahol ne súlyosbodtak volna a gondok. Ahogy a szocialisták próbáltak kormányozni, az minden ízében csőd volt. Szétrombolta a maradék értéket is a társadalomban, csökkentette az összetartást, egymás ellen fordította az embereket. Ez így nem mehet tovább. Változtatnunk kell. Ez nem lesz könnyű senkinek, mert a változás mindig nehéz. De most esélyt kapott Magyarország, mert a válság mindenkiben tudatosította, változnunk kell, össze kell fognunk. Tanulnunk kell az elmúlt 20 év hibáiból, hogy kijavítsuk azokat. Esélyt kaptunk, és ha elegen akarunk élni ezzel az eséllyel, akkor sikerülni is fog. Ha megkapjuk a feladatot, kormányozzunk bármilyen jól, az emberek támogatása és akarata nélkül nem tudjuk átformálni Magyarországot. Erre csak együtt vagyunk képesek. Ha a bizalom, ami most felénk árad, kitart még néhány évig, biztosíthatok mindenkit, hogy nem élünk vissza vele, és megtesszük, azt, ami szükséges és helyes. Cselekednünk kell, mert ilyen esély nagyon ritkán adódik egy nemzet életében, történelmi felelősségünk, hogy ne szalasszuk el. Itt az idő. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!

Kommentek
Válasz - 2010.02.05. 10:22:24TopFeri
Le a kalappal!
De sajnos, ilyen hozzáállást aligha várhatunk bármely politikustól. :(
Válasz - 2010.02.05. 10:38:57mandarin
Kovács Tibort miniszterelnöknek!
Válasz - 2010.02.05. 11:22:01julcsi
bárcsak ezt mondaná az igazi is! :)
Válasz - 2010.02.05. 11:57:18Ammatar
Szép írás.Azért ne lepődj meg nagyon,ha szórol szóra visszahallod ☺
Válasz - 2010.02.05. 13:27:20GÓBÉ
Zárjuk le a múltat ezzel a beszéddel... szerő Én az mondom, hogy a múltat lezárni nem szabad (ez MSZP érdek!) elszámoltatni, felelőségre vonni mindenkit aki egy kicsit is érintett. A cik irány jó mondanivalója tetszik. Áprilstól új korszak kezdődhet!
Válasz - 2010.02.06. 20:36:10Kovács László
Nagyon szép és értékes írás, csak attól félek ez nem ér el a megfelelő fülekig.
Ha ez a gondolat gazdára találna, talán nem kellene újjab 20 évet várni, hogy majd az unokáinknak jobb legyen. A cigánysággal kapcsolatos írás nagyon helytálló és megszívlelendő. GRATULÁLOK!!!
Válasz - 2010.02.07. 10:42:47GÓBÉ
Cselekednünk kell, mert ilyen esély nagyon ritkán adódik egy nemzet életében, történelmi felelősségünk, hogy ne szalasszuk el. Itt az idő. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!
Válasz - 2010.02.08. 12:07:56Gulyas Istvan
Kedves Kovacs Tibor!
A cikk szenzacios, de lenne ket eszrevetele:
1. Ezt sohasem fogja Orban Viktor elmondani, mert ez a Jobbik programjanak roviditett valtozata.
2. Ami hianyzik ebbol, az a szamonkeres. Ha tenyleg ennyire padlora kuldtek az orszagot a 8 ev alatt -sajnos tudjuk tenylet igy van- akkor ezert vallalni kell a felelosseget! Ez amit leirt teljesen igaz, de ezt egyszeruen ugy hivjak, hogy hazaarulas!
A cikkjehez megegyszer gratulalok!
Tisztelettel: Gulyas Istvan
Válasz - 2010.02.09. 18:02:38Rogers
Miért nem mondhatta ezt el Orbán Viktor?
Magyarországon senki sem tagadja, hogy az oktatás stratégiai ágazat, és az ország jövője szempontjából meghatározó.
Magyarországon senki sem tagadja, hogy csökken a pedagógus pálya presztizse, és erős a kontraszelekció.
Magyarországon senki sem tagadja, hogy csökken az oktatás színvonala.
OV azt mondta, hogy minden szakmára igaz, hogy az alkalmatlanokat el kell bocsátani.
(arra a kérdésre, hogy mit szól Sió László fideszes szakpolitikus kijelentéséhez, hogy az alkalmatlan pedagógusokat el kell bocsátani)
Mi történt? Óriási kampány, a pedagógus szavazók megfélemlítése, Orbán politikai alapon kirugdosná a tanárokat, diktatúra, stb.
Sajnos az egész politikai közéletet lebénítja ez a csapdahelyzet.
Válasz - 2010.02.09. 21:31:16Szerkesztő
Néhány kérdés:
1. Miért zavar egy politikust, ha a szavait megpróbálják kiforgatni és ellenfelei egy választási kampány közepén óriási kampányt indítanak, ha valamiről úgy gondolják politikai hasznot hoz. Ez természetesebb, mint a lélegzés.
2. Miért csak az zavar bennünket, ha az egyik oldal csinál ilyet?
3. Milyen hatást érnek el a szocialisták a kampánnnyal. Ezt meg is válaszolom. Nullát. Lásd egy sokkal érzékenyebb kérdést a nyugdíjas ügyet.
Válasz - 2010.02.10. 06:46:50TopFeri
A hét egyik napján majd 1 egész órán át volt Orbán Viktor a vendége a Ma Reggelnek.
Minden elismerésem, hihetetlenül profi kommunikátor a fickó. Ha nem lettek volna korábban hatalmon, simán innám a szavait. Nem csodálom, hogy az egyszerű emberek megeszik, amit mond, és azt sem, hogy ekkora fölénnyel vezet mindenki más előtt a pártjával.
Elképesztően kiegyensúlyozottnak mutatja magát, szemben Vona Gáborral, aki hajlomos könnyen dacossá válni, ha olyan kérdést kap, amit méltatlannak talál. Orbán Viktor ezzel szemben végig partnerként kezeli a műsorvezetőt, látszólag minden kérdésre barátságosan, konstruktív jelleggel válaszol. Persze jobban megfigyelve sokszor kitér a konkrétumok elől, de ezt úgy tálalja, hogy az átlag ember ne vegye észre, a műsorvezető pedig ne tudjon belekötni.
Ugyanígy a politikai és gazdasági ellenfelekről is kellő alázattal nyilatkozik. Ahogy fogalmazott, ezeken a területeken nehéz emberekre van szükség, mert csak ők tudják érvényesíteni akár nemzetközi szinten is az akaratukat.
Sokat lehetne még írni róla. Természetesen ő is kijelentette, hogy a Jobbikra adott szavazatok elveszettnek számítanak, mert a legjobb esetben is 15 százalékot érhetnek el, és ők semmilyen módon nem hajlandóak velük együttműködni. Márpedig ha az emberek tényleg változást akarnak, akkor őket kell 2/3-os erejűre növelni. Ennek ellenére kozmetikázva a Jobbik és a többi új szereplő programját ismertette a sajátjaként - persze a kényes területeket, például cigányság kérdését és a kereskedelmi televíziók lerombolását kihagyva.
Ettől függetlenül remélem, hogy a várható fölényes Fideszes győzelem után nem élnek vissza az emberek bizalmával, és ezúttal tényleg odateszik magukat, nem csak ámítás megint az egész. Ez lenne az ország érdeke.
Remélem továbbá, hogy a Civil mozgalom (civilmozgalom.hu) és az Összefogás párt (osszefogas-part.hu) és a Jobbik (jobbik.hu) is bejut a parlamentbe. Valószínűleg az ő jelenlétük is segítené a fenti célokat, kordában tartaná a Fidesz politikusait. Legyen 5-10-15-20 százalékos jelenlétük, nem elvesztegetett szavazat, ezt nem szabad elhinni.