Hazudnak a H1N1 vakcinákról
Valaki hazudik vakcina-ügyben. Nem újdonság, mondhatjuk, mert valaki mindig hazudik. Ahova a politika beteszi a lábát, ott leggyakrabban jön a hazugság, a ködösítés és a lopás. Csak most az egészségünkkel játszanak, no meg a pénzükkel.
Ahogy a Zipp kiszámolta, és mára végképp beigazolódott: tőlünk, a lakosságtól 800 millióval többet szednek be a vakciánért, mint amire valójában szükség lenne. Ez ma már tény. Csak azt nem lehet tudni, hogy ezt a pénzt simán ellopják vagy valami nemes, de általunk nem jóváhagyott célra használják.
A miniszter és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) vezetője egymásnak ellentmondóan nyilatkozik. Az EKI, aki furcsa módon idén először felelős a kiszállításért és tárolásért, úgy nyilatkozik, ezt a 800 milliót elköltik tárolásra, szállításra és „minőségbiztosításra”. Ez utóbbi szó általában azt jelenti: nagy lé a haveroknak.
Székely Tamás miniszter ellenben azt állítja, ezt a többletpénzt az olyan feladatokra fordítják, mint a repülőtereken lévő ellenőrzőpontok. Ez igaz is lehetne, de Kárpáti Zsuzsa az EKI-től nem sok jóval kecsegtette a minisztert. Úgy tűnik, nem marad sok pénz. Nem is maradhat, mert a minőség mindennél fontosabb, és ezért azt biztosítani kell bármi áron.
Abban már biztosak lehetünk, hogy a miniszternél nem sikerült a minőséget teljesen biztosítani, mert azt találta mondani, hogy azért kellett az EKI-t megbízni, mert egy magán nagykereskedő cég nem viheti be a vakcinát az óvodákba. Ez így is van, de az EKI szerződése nem szól az óvodai szállításról, azt az ÁNTSZ végzi. Az EKI csak azokkal a vakcinákkal foglalkozik szerződés szerint, amiket mi lakosok pénzért, 400 forinttal több pénzért veszünk, mint kellene.
Felmerült Kárpáti Zsuzsanna EKI-főigazgató nyilatkozataiban egy magáncég neve. (Itt lehet megtekinteni, ahogy Kárpáti Zsuzsanna, az EKI főigazgatója magyarázkodik.) Ez a EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zrt. Jó lenne tudni, mi a szerepe, és mennyit keres, de azt még jobb, hogy a minőségbiztosításon belül (értsd, ahogy akarod) mivel foglalkozik. A vakcinákat ugyanis az Omninvest szállítja az EKI raktáraiba. Onnan állítólag az EKI szállítja a regionális ÁNTSZ raktárakba. Onnan minden az ÁNTSZ dolga.
Nagyon úgy tűnik, hogy minőségért hozunk fejenként 400 forint áldozatot, és az valakinél jó minőségű utazásokat, ruhákat, autókat és vacsorákat eredményez majd.
Eközben az egész ország bizonytalanságban van a vakcinával kapcsoltban, de azt már mindenki tudja, hogy a politika ezt is csak egy koncnak tekintette, amin lehet marakodni.
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Al Jazeera
- Attila
- BKB
- Bhután
- Cohn-Bendi
- Déva
- Görögorszég
- Jáksó László
- Kertész Ákos
- Kossuth-díjas
- Marslakók
- Martí Zoltán
- Mercedes gyár
- Mezort cégbirodalom
- Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
- Sajtófotó Kiállítás
- Songkran
- Volga
- adóterhek
- azori-szigetek
- betegebb
- bontják
- békemenet
- doktori cím
- dubajozás
- első infarktus
- harmónia
- hvg.hu
- igazságtalanság
- kerítő
- kohéziós alapok
- kontinens
- konzervatív lap
- kormánypárti tüntetés
- kurva
- közműdíj
- közműszolgáltatás
- külföldi lapok
- megbújva
- rizspor
- sebesség mérés
- strici
- szaporulat
- szuperhatalom
- szénhidrogének
- társadalmi berendezkedés
- tüdőbeteg
- vidéki kóceráj
- vízipisztoly
- ökológiai lábnyom

Kommentek
Válasz - 2009.11.20. 16:10:37mocsári
Legyünk korrektek ! Van erre hivatalos megoldás, vagy én jelentsem fel őket ?
Amúgy ez egy elég jó hét volt. Feljelentettem az unokatestvéremet, a nagymamámat és a sógoromat. Anyám is gyanús, de még várok, mert lehet, hogy jövő héten már annyira tiszta lesz Magyarország, hogy csak Ő marad nekem.
Válasz - 2009.11.21. 16:50:29little green rooster
Sajnos a hír, hogy "ezek" valamiről hazudnak, már ingerküszöb alatti.
Ha kiderülne, hogy valamivel kapcsolatban nem hazudnak, valószínűleg sokan felkapnák a fejüket.