Átadták az ország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét
Üzembe helyezték az ország legnagyobb, 18 teraflop számítási teljesítményű szuperszámítógépét szerdán a Debreceni Egyetemen (DE); a berendezés egy négy komponensből álló országos hálózat részeként működik majd.
Nagy Miklós, a projektet vezető Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő Intézet (NIIF Intézet) igazgatója az átadáson elmondta: a Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten összesen 1,2 milliárd forintból beszerzett négy szuperszámítógép a hazai kutatás-fejlesztésben minőségi előrelépést jelent. A Magyarországon 2001-ben kiépített szuperszámítógép-rendszer számítási kapacitása így a hetvenszeresére, tárolási kapacitása pedig a százszorosára nő - ismertette az igazgató.
Mivel számos tudományterületen a jelenségeket egyre precízebb matematikai modellekkel írják le, a laboratóriumi munkát és a tényleges kísérleteket a számítógépes modellezés alapozza meg. A kutatómunka és a tervezés pedig annál hatékonyabbá és eredményesebbé válik, minél nagyobb a számítási teljesítmény és az adattárolási kapacitás - összegezte az összesen 48 teraflop számítási teljesítményű hálózat előnyeit Nagy Miklós.
Fábián István, a DE rektora szerint az egyetemük szakmai munkáját dicséri az, hogy hozzájuk került az országosan egyedülálló berendezés. Ez - mint hangsúlyozta - felelősséget is jelent számukra, hiszen ezt a berendezést meg is kell tölteniük tudományos kutatási tartalommal. Hozzátette: az egyetem minden centruma, a legkülönbözőbb tudományterületeken fogja használni a számítógépet, de azt hozzáférhetővé teszik az MTA Atommagkutató Intézetének szakemberei és más külső kutatók számára is.
Gaál István, a számítógépet üzemeltető Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke kiemelte, hogy az intézmény informatikai kutatóbázisát az elmúlt években soha nem látott fejlődés jellemezte: felépült egy informatikai inkubátorház, videokonferencia-rendszert építettek ki és rövidesen elkészül az informatikai kar új, korszerű épülete is.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Albert Einstein
- Bell Labs
- Biztonságosabb Internet Nap
- C generáció
- Cellum
- Dick Costolo
- Google+
- ITBN
- ITU
- MIT
- MP3
- NFC
- Nelly Cruz
- Stanford
- Szent-Györgyi Albert Nobel-díj
- Web 3.0
- adathíd
- beszerez
- beállítások
- elektron
- elektronikus szolgáltatások
- fehér tetők
- felhasználói szokások
- fényenergia
- hivatkozás
- ideghártya
- illegális letöltés
- internet-felhasználók
- internet.okostelefonok
- internetszolgáltató
- játékszer
- közösségi hálózat
- közösségi játék
- levelezőprogram
- mobiltelefon-használat
- mobiltelefónia
- molekula
- okostévé
- oldalletöltések
- orion-köd
- paradoxon
- retinaimplantátum
- suzupermarket
- személyre szabott
- számítógáp
- tudományos cikkek
- tévézési szokások
- videochat
- villamosmotor
- ásvány

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés