Július 1-jén változások lépnek életbe a médiatörvény alkalmazásában
Péntektől hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt.
Vancouver: itthon a magyar csapat
Hazaérkezett kedden a vancouveri téli olimpián járt magyar csapat; a sportolókat hozzátartozók és szurkolók várták a budapesti SYMA-csarnoknál.
Heidum nem jutott döntőbe
Heidum Bernadett hiába volt gyorsabb kanadai riválisánál, az jobban helyezkedett a kanyarokban, és így elzárta a továbbjutástól a magyar lányt.
Huszár Erika viheti a zászlót
Kétórásra tervezik a vancouveri téli olimpia záróünnepélyét, amelyen a magyar zászlót a csapatból legjobban szerepelt versenyző, Huszár Erika viszi majd.
Bronzérmet nyertek a finn veteránok
Ahogy az amerikaiak ellen egy harmad alatt tönkrevágták döntős reményeiket, a finnek most úgy hozták vissza három perc alatt az elbukott bronzcsatát. Az első harmadban a korábban érmek garmadáját gyűjtött, de a finnek Salo révén vezettek, aztán bemutattak egy borzalmas második harmadot.
Négy magyar négy ország színeiben, négy versenyszámban
Harminc kilométeren századmásodpercek döntöttek a női sífutásban. Olasz arany az alpesi síben. Curlingben Kanada a király. Az USA bobosai 1948 óta először nyertek.
Guillotine alá Ovecskinéket!
Az elődöntőkhöz érkezett az olimpia jégkorongtornája. Négy csapat folytathatja a küzdelmet. Közülük a szlovákok jelentik a meglepetést, búcsúzott viszont Oroszország, Svédország és Csehország is.
Vancouver: Dicsér a NOB-elnök
Csak a dicséret és az elismerés hangján tud szólni a vancouveri olimpián tapasztaltakról Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.
Alpesi sí: Mancuso rossz napja
Rosszabbul nem nagyon alakulhatott volna Julia Mancuso számára az alpesi sízők szerdai versenynapja a vancouveri téli olimpián, miután önhibáján kívül szinte minden esélyét elvesztette címének megvédésére női óriás-műlesiklásban.
Most kezdődik a jégkorong olimpia
A csoportkörök mérkőzéseire elvileg nagyvonalúan lehet legyinteni, hiszen az itt elért eredményektől függetlenül a résztvevő tizenkét csapat mindegyike továbbjut a legjobb tizenkettő közé. A bökkenő akkor történik, mint most is, amikor borul a papírforma.
Vancouver: szombati összefoglaló
Ohno hetedik aranyát szerezte meg, Tuitert nyerni tudott. Lindsey Vonn csak harmadik lett szuper G-ben, svéd siker 30 kilométeres sífutásban és Ammann negyedik aranyát szerezte.
Megvan az első magyar pont!
Huszár Erika második olimpiáján is pontot tudott szerezni. A rövidpályás gyorskorcsolyázás 1500 méteres távján Magyarországot három versenyző, Huszár Erika, Heidum Bernadett és Darázs Rózsa képviselték, a csíkszeredai Kristó Katalin pedig Románia színeiben versenyzett.
Csütörtöki eredmények Vancouverben
Csütörtökön a sílövő Tora Berger megszerezte Norvégia századik aranyérmét a téli olimpiák történetében. A női szuperkombinációban a fő esélyes Lindsey Vonn bukott, gy Maria Riesch lehetett az első. 20 kilométeres férfi sílövészetben a svéd Svensen vihette el az aranyat.
Alpesi sí: Vonn vezet
A várakozásoknak megfelelően az amerikai Lindsey Vonn vezet az alpesi sízők csütörtöki, női szuperkombinációs versenyének lesiklása után a vancouveri téli olimpián. Berecz Anna a 30. helyről várja a műlesiklást.
Vancouver: hokis esélyek
Mindhárom csoportban lejárt az első kör, így az olimpia felnőtt jégkorongtornáján minden csapat bemutatkozott. Az első forduló mérkőzéseinek programja úgy alakult, hogy egyelőre nem születhettek meglepetések.
Vancouver: csúszik a női hódeszkások programja
Heves esőzés és a nagy köd miatt a szervezők egy órával eltolták a női hódeszkások keddi krossz számának programját a vancouveri téli olimpián.
A téli olimpia mai módosított programja
A kedvezőtlen időjárás miatt a szervezők elhalasztották a férfi alpesi síelők keddi szuperkombinációs versenyét, így módosult a magyar idő szerint szerdába átnyúló versenynap programja.
Elhalasztották a férfi szuperkombinációt
Az erős havazás miatt - a várakozásoknak megfelelően - elhalasztották a férfi alpesi sízők keddre tervezett szuperkombinációs számát a vancouveri téli olimpián.
Öt arany a második napon
Izgalmakban nem volt hiány a téli olimpia második versenynapján sem. A biatlonban magyar résztvevővel, és bombameglepetéssel zajlottak az események.
Vancouver - sílövészet:Tagscherer Imre nyolcat lehagyott
Francia aranyérem született a sílövők vasárnapi 10 km-es sprintversenyben a vancouveri téli olimpián. A győzelmet meglepetésre Vincent Jay szerezte meg, Tagscherer Imre a 88 fős mezőnyben a 80. lett.
Újabb biatlon bombameglepetések
A sílövészet továbbra is futószalagon termeli a meglepetéseket. Az olimpia második versenynapján elsőként a férfi biatlon 10 kilométeres sprintszámában osztottak érmeket.
