Huszár Erika viheti a zászlót
Kétórásra tervezik a vancouveri téli olimpia záróünnepélyét, amelyen a magyar zászlót a csapatból legjobban szerepelt versenyző, Huszár Erika viszi majd. A rövidpályás gyorskorcsolyázó a négy évvel ezelőtti ötkarikás játékok negyedik helye után mostani, szintén 1500 méteren kiharcolt hatodik helyezésével ismét pontot szerzett, és az ötödikként végzett váltónak is tagja volt.
"Négy éve Torinóban, a záróünnepélyen is én vittem a zászlót. Természetesen nagyon örülök és rendkívüli megtiszteltetésnek érzem az újabb felkérést" – idézte Huszár Erikát a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja a vasárnapi helyszíni beszámolóban.
- Megvallom, nagyon elfáradtunk. Hosszú volt ez a két hét, hiszen úgyszólván az első napoktól kezdve csaknem az utolsóig versenyben voltunk. A remélt gyengébb rajt, a többszöri kizárás után kicsit idegeskedtünk. De azután sikerült helyezést szereznem, de a váltó nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. De szerencsére javítottunk, és valamennyien boldogok és büszkék vagyunk, hogy a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó sport megőrizte helyét Európa legjobbjai között."
Ami a helyi idő szerint 17:30 órakor - magyar órajárás szerint hétfő hajnali 2:30-kor - a BC Place Stadionban kezdődő záróünnepélyt illeti, a résztvevők a hagyományoknak megfelelően kart karba öltve, együtt, az olimpiai eszmét jelképezve békében, barátságban, csoportosan vonulnak fel. A hivatalos szónoklatokat koncert előzi meg, az oroszországi Szocsi is röviden bemutatkozik, majd a 2014-es olimpiai város polgármestere és a szervezőbizottság elnöke átveszi az olimpiai zászlót.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- 125 kcm
- Ampezzó
- Bad Kleinkircheimben
- Benczés Miklós
- Busai
- Casey Stoner
- Cortina d
- Detre Dia
- Dzsuzsák Balázs
- Eindhovenben
- Eurochallenge Kupa
- Férfi kézilabda Eb
- Kovács Nikolett
- London 2012
- Mészáros Ferenc
- Nico Rosberg
- Ortega
- Pegazus Tours
- Prukner
- RSC
- Rózsadomb Squash Club
- Szombati Edina
- Waalwijk.aláírt
- alpesi síelő
- bronzésrmes
- eindhoveni vízlilabda Európa-bajnokság
- gyorsaságimotoros-világbajnok
- görög válogatott
- hallhatatlanok csarnoka
- hibáztak
- házigazdák ellen
- izlandi
- kick.box
- kikaptunk
- kiöregedett focista
- kiütéses győzelem
- lengyel-ukrán labdarúgó Európa-bajnokság
- magyar futball
- megvédte a címét
- nivea tour2012
- nyitómeccs
- női vízilabda
- paraúszás
- pólósok
- ralibajnokság
- reac
- squash
- vízilabda-Eb
- átigíazolás
- ötkerikás játékok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés