Most kezdődik a jégkorong olimpia

| |
2010. február 23., kedd 21:33

A csoportkörök mérkőzéseire elvileg nagyvonalúan lehet legyinteni, hiszen az itt elért eredményektől függetlenül a résztvevő tizenkét csapat mindegyike továbbjut a legjobb tizenkettő közé. A bökkenő akkor történik, mint most is, amikor borul a papírforma.

Kanada ugyanis remek játékkal múlta alul magát és az elvárásokat. Svájcot csak büntetőkkel verték a hoki feltalálói, és az olimpia eddigi legnagyobb égését is összehozták azzal, hogy kikaptak az amerikaiaktól. Így csoportharmadikként vághatnak neki a kieséses szakasznak. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy pihenőnap nélkül meccselniük kell a nyolc közé jutásért is. Ez még önmagában nem lenne gond, hiszen Németországgal szemben az esetleges kanadai vereségre fogadni csak zavart elmeállapotban lehetne. A következő akadályt viszont Oroszországnak hívják. A nyolc között tehát összecsap a két hoki szuperhatalom. Az oroszok szintén betliztek a szlovákokkal szemben, de ettől még csoportelsőként, kiemeltként várhatják az ellenfelet. Valószínűleg ők sem éppen Kanadára pályáztak.

A Vancouverben bevezetett új lebonyolítási rend szerint a három csoport eredményeit összesítették, ez alapján pedig kialakult egy sorrend a 12 csapat között. A rangsor első négy helyezettje az amerikai, a svéd, az orosz és a finn csapat lett, s ezzel egyenesen a negyeddöntőbe kerültek, a többi együttesnek pedig mérkőznie kell a nyolc közé jutásért.

A ma éjszaka sorra kerülő mérkőzések

21:00 Svájc-Fehéroroszország

1:30 Kanada-Németország

4:00 Csehország-Lettország,

6:00 Szlovákia-Norvégia

Szerdán éjszaka a negyeddöntőkre kerül sor

21:00 Egyesült Államok-Svájc/Fehéroroszország

1:30 Oroszország-Kanada/Németország

4:00 Svédország-Szlovákia/Norvégia

6:00 Finnország-Csehország/Lettország

Lehet tippelgetni, de amint a csoportmeccseken látszott, nem nagyon érdemes. Az igazi olimpia most kezdődik, kihagyhatatlan meccsekkel. Majd kipihenjük magunkat a munkahelyeken…

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés