Megvan az első magyar pont!
Huszár Erika második olimpiáján is pontot tudott szerezni. A rövidpályás gyorskorcsolyázás 1500 méteres távján Magyarországot három versenyző, Huszár Erika, Heidum Bernadett és Darázs Rózsa képviselték, a csíkszeredai Kristó Katalin pedig Románia színeiben versenyzett. Közülük csak Huszár Erikának sikerült a döntőbejutás, és ott két versenyzőt maga mögött hagyva, hatodikként ért célba, ezzel Torino után ismét olimpiai pontot szerezve.
A versenyszám másik két magyar indulója közül a selejtezőben Heidum Bernadett bosszankodhatott a legjobban, hiszen kiesése csak a célfotó alapján dőlt el. Darázs Rózsát pedig kizárták a futamából. A csíkszeredai Kristó Katalin, éppen Huszár Erika selejtezőfutamában lett negyedik, vagyis nem jutott tovább az elődöntőbe.
Huszár Erikának az elődöntőben igazán kedvezett a szerencse, egyszerre négy ellenfele is elesett, így pedig futamgyőztesként ért célba.
A döntőben éppen a sok bukás miatt ezúttal szokatlan módon nem hat, hanem nyolc versenyző indulását hagyta jóvá a versenybíróság. Ez azonban azt is jelentette, hogy legalább két ellenfelet legyőzve lehetett csak pontot szerezni. Volt egy pillanat, amikor Erika a bronzérmes helyen korcsolyázott, de hárman megelőzték, így végül legjobb európaiként a hatodik lett. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a négy évvel ezelőtt elért negyedik helyéért kapott pontjait gyarapíthatta. Az aranyérmet a kínai Csou Jang szerezte meg olimpiai csúccsal, két dél-koreai, Li Un Bjul és Pak Szung Hi előtt.
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, végeredmény.
1. Csou Jang (kínai) 2. Li Un Bjul (dél-koreai), 3. Pak Szung Hi (dél-koreai), 4. Katherine Reutter (amerikai), 5. Cso Ha Ri (dél-koreai), 6. Huszár Erika (magyar).
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- 125 kcm
- Ampezzó
- Bad Kleinkircheimben
- Benczés Miklós
- Busai
- Casey Stoner
- Cortina d
- Detre Dia
- Dzsuzsák Balázs
- Eindhovenben
- Eurochallenge Kupa
- Férfi kézilabda Eb
- Kovács Nikolett
- London 2012
- Mészáros Ferenc
- Nico Rosberg
- Ortega
- Pegazus Tours
- Prukner
- RSC
- Rózsadomb Squash Club
- Szombati Edina
- Waalwijk.aláírt
- alpesi síelő
- bronzésrmes
- eindhoveni vízlilabda Európa-bajnokság
- gyorsaságimotoros-világbajnok
- görög válogatott
- hallhatatlanok csarnoka
- hibáztak
- házigazdák ellen
- izlandi
- kick.box
- kikaptunk
- kiöregedett focista
- kiütéses győzelem
- lengyel-ukrán labdarúgó Európa-bajnokság
- magyar futball
- megvédte a címét
- nivea tour2012
- nyitómeccs
- női vízilabda
- paraúszás
- pólósok
- ralibajnokság
- reac
- squash
- vízilabda-Eb
- átigíazolás
- ötkerikás játékok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés