„ÁLY LÁV DHISZ GÉM” - Horti Gábor búcsúblogja

Ahogyan megszokhattuk az Oszkár díj átadókor a győztes sírva emlegeti a felmenőket, hálát adva nekik, hogy egykor, valahogyan közreműködtek a sikeres produkcióban. Nálam még az Enbíély kosasarok hozzádugják a címben említett szlogent!

Úgyhogy!

Köszönöm Pepi Blatternek, hogy:

-         megismerhettem olyan vébé pályákat, ahol egy komolyabb hármas-négyes focista összejövetel után a sarokzászlónál térdig elsüllyedtek a sportolók. Úgy kitúrták, az ellenőrzéskor oly kifogástalannak minősített gyepszőnyeget, hogy egy valamit is magára adó vaddisznó szégyenében sem süllyedt volna oda. Igen, igen az ötmilliárd euróból összebarkácsolt focipályák a strapa miatt olyan állapotba kerültek, hogy mountain bike-ozni is csak egy jó gyakorlott Zergének (Vinczeffy Zsolt) sikerült volna.

-         láthattam egy világbajnokot, amely 7 góllal és ölég trágár játékkal lett első, de mindegy mert még ők voltak a legigényesebbek. Hja, kérem hogy milyen lehetett a többi!?  A spanyolok a döntőben a németek elleni játékukat ragyogóan alulmúlva, EB teljesítményüket még véletlenül sem megismételve, hihetetlen szenvedős, olykor öreg Yoda-kat megszégyenítő impotens játékkal kerültek a világ tetejére. Nem véletlen, hogy senki sem lobbant fel, ha ők kerültek a szájak kereszttüzébe. Szerettük volna, ha engedik magukat megkedveltetni, de nem tették. Pedig náluk dolgozik a világ második leggyökerebb védője Ramos, de ettől sem lettünk jobbak. Amúgy az első odaátról van, Bommel.

-         köszöni Juan Carlos spanyol király a meghívást. Az Öreg Mutterkirálynő, Zsófia eljött Madridból a döntőre, a férje meg odahaza maradt migrénre hivatkozva, hogy aztán az old Amigo-kkal, haverokkal egy kicsit pogózhasson a Palasztban, és végre megnézhette az a kikapós konyhalányt, aki olyan huncutul mosolygott rá a sonkás edény mögül.

-         megismerhettem a világ leggyöngébben látó szerveit, akik egy utcák-terek bajnokságon is seggbe rúgást kaptak volna, ha olyan tapír módon vezetik e meccseket, ahogyan Dél-Afrikában tették.

-         megláthattam, azt is, hogy az általam egyik legjobbnak ítélt játékvezető hogyan hülyül a többiek szintjére. Rejtő Jenő angol névrokona, aki nem Pé. Howard, ődeamolyan Webb.  Egy 2006-ban megvadult híres bojár, bizonyos Ivanov játékvezető tempójában hordta ki a sárga lapokat a döntőn. Pedig ő igazán megmenthette volna Anglia kehes testű becsületét. Hiába na, akik tejjel issza a teát, azok már csak ilyen marad. Hogyan lehetne ilyen hagyományokkal rájuk számítani?

-         hogy láthattam vacogó a forró Afrikában vacogó brazilokat, didergő svéd edzőt, nagyi pulcsija alá húzódó többnemzedékű vuvuzuela-prímást.

-         ja, igen. Köszönöm ezt a hírhedt hangot, amelyet egy hónapja nem tudunk kivenni a tévéből, és ami már most kitiltatott az európai stadionokból. Nem kell nekünk a döntőre befutó Jimmy Jump, lesz nekünk hangszercsempész az Old Trafford-ra.

-         köszönöm, hogy agyonhájpolták a vébé biztonságát. Ennyire zártkörűen, sőt dupla zártkörűen bedrótozott tornát régen láttak már sokan. Lehet, hogy a torna szervezője Mandela elnök egykori börtönparancsnokát kérte fel drótkerítés tervezőnek. Se ki, se be!! A felszabadultság játéka a börtön udvarában! Köszi, hogy csak előre megtervezett útvonalon lehetett közlekedni. És azt is köszi, hogy megtanulhattuk, hogy lehet a zárkörűen működő szállodából, a kódolt ajtók mögül a játékosok értékeit kicuccolni.

-         és köszön azt is, hogy megtudhattam, hogyan lehet egy vébé döntőt, úgy közvetíteni, hogy a szakszáj csak a magyar Wikipedia első felütését használja információ razziához, viszont a lobbija annyira jó nyelvőrző volt, hogy mások érdemtelenül kiszorultak a fináléról.

Amúgy szeretem ezt a játékot!