Eb-sikerek hazai pályán
Az úszó Európa-bajnokság utolsó napjára is jutott még magyar medál-eső bőven - írja a Népszabadság.
„Mindig meg szokott halni a végére, de most bírta. Sajnálom, de gratulálok neki” – ezekkel a szavakkal kommentálta szombat délután Mutina Ágnes a 200 méter gyorson elért bronzérmét, illetve azt, hogy a topfavorit, olasz Federica Pellegrini mellett a német Silke Lippok is előtte végzett. A Margit-szigeti „vizes Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapján magyar szemszögből ez volt a fő attrakció (ugyanezen a viadalon Verrasztó Evelyn ötödikként zárt), legalábbis az uszodában, merthogy a szomszédos műugrómedencénél Barta Nóra is nagyot alakított 3 méteren: noha a selejtezőben nem minden kísérlete volt kifogástalan, a fináléban remekelt, és – akárcsak négy éve, ugyanitt – a dobogó harmadik fokára léphetett fel az eredményhirdetési ceremónián, miközben ifjú kolléganője, a hetedik helyet magáénak tudó Gondos Flóra odalentről tapsolt neki.
A vasárnap aztán már az elköszönésé volt, s a magyar úszócsapat úgy vághatott neki az utolsó napnak, hogy 4 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet már senki nem vehetett el a hazai versenyzőktől. Ráadásul a záróprogram két döntője is igen boldog pillanatokat ígért, miután a nők 200 méteres pillangó számában Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna pedig a harmadik eredménnyel kvalifikálta magát a „végjátékba”, férfi 400 méter vegyesen meg még ennél is biztatóbb volt a helyzet, hiszen Cseh László a mezőny első, míg Verrasztó Dávid a második legjobb idejével került a nyolcas elitbe - olvasható a riport a Népszabadság oldalán.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- 125 kcm
- Ampezzó
- Bad Kleinkircheimben
- Benczés Miklós
- Busai
- Casey Stoner
- Cortina d
- Detre Dia
- Dzsuzsák Balázs
- Eindhovenben
- Eurochallenge Kupa
- Férfi kézilabda Eb
- Kovács Nikolett
- London 2012
- Mészáros Ferenc
- Nico Rosberg
- Ortega
- Pegazus Tours
- Prukner
- RSC
- Rózsadomb Squash Club
- Szombati Edina
- Waalwijk.aláírt
- alpesi síelő
- bronzésrmes
- eindhoveni vízlilabda Európa-bajnokság
- gyorsaságimotoros-világbajnok
- görög válogatott
- hallhatatlanok csarnoka
- hibáztak
- házigazdák ellen
- izlandi
- kick.box
- kikaptunk
- kiöregedett focista
- kiütéses győzelem
- lengyel-ukrán labdarúgó Európa-bajnokság
- magyar futball
- megvédte a címét
- nivea tour2012
- nyitómeccs
- női vízilabda
- paraúszás
- pólósok
- ralibajnokság
- reac
- squash
- vízilabda-Eb
- átigíazolás
- ötkerikás játékok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés