Csodát tett a Győr Montpellierben
Hihetetlen bravúrt hajtott végre a Győri ETO az Európa-Ligában: idegenben ejtette ki a francia bajnokságban szereplő Montpelliert.
Alighanem a magyar labdarúgásért rajongó emberek számára több mint szenzációs volt a tegnapi nap: épp már kezdtünk elcsüggedni a Loki szerda esti bázeli veresége után, mikor a Győr olyat tett amit nagyon régen láttunk. Küzdött, hajtott, szívvel-lélekkel játszott egy papíron nála sokkal erősebb csapat ellen. Sőt, nyert, mi több továbbjutott.
Az első találkozót múlt hét csütörtökön rendezték Győrben és a franciák 1-0-ra győztek Magyarországon, így sokan attól féltették a zöld mezes alakulatot nehogy egy nagyobb zakót kapjanak a francia városban.
Ám erről szó sem volt, a magyar csapatoktól szinte soha nem látott harciassággal, hihetetlen lelkesedéssel játszottak a franciák ellen.
A negyvenedik percben Babic stukkolt közelről a francia kapuba, elnémítva ezáltal a hazai közönséget, akik gyaníthatóan sokkot kaptak. Ők egészen másra számítottak. Így 1-1 volt a párharc állása.
A 45. percben Stanisicot leküldte a pályáról a finn játékvezető, a győri légiós második sárga lapját szedte össze. Elég reménytelennek tűnt a helyzet, hogy tíz emberrel ki lehet ejteni a francia bajnokság egyik éllovasát.
De a győriek nem adták fel, továbbra is küzdöttek, látszott rajtuk mennyire meg akarják mutatni a világnak, hogy ők képesek a csodára. És képesek voltak.
A hosszabbítás után 11-es rúgások következtek, tehát a Győr 85 perc (!) emberhátrány alatt sem kapott gólt.
Stevanovic kettőt hárított, a mieink csak egyet rontottak, a Győr kiejtette a Montpelliert! Bravó srácok, ez több mint csoda volt!
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- 125 kcm
- Ampezzó
- Bad Kleinkircheimben
- Benczés Miklós
- Busai
- Casey Stoner
- Cortina d
- Detre Dia
- Dzsuzsák Balázs
- Eindhovenben
- Eurochallenge Kupa
- Férfi kézilabda Eb
- Kovács Nikolett
- London 2012
- Mészáros Ferenc
- Nico Rosberg
- Ortega
- Pegazus Tours
- Prukner
- RSC
- Rózsadomb Squash Club
- Szombati Edina
- Waalwijk.aláírt
- alpesi síelő
- bronzésrmes
- eindhoveni vízlilabda Európa-bajnokság
- gyorsaságimotoros-világbajnok
- görög válogatott
- hallhatatlanok csarnoka
- hibáztak
- házigazdák ellen
- izlandi
- kick.box
- kikaptunk
- kiöregedett focista
- kiütéses győzelem
- lengyel-ukrán labdarúgó Európa-bajnokság
- magyar futball
- megvédte a címét
- nivea tour2012
- nyitómeccs
- női vízilabda
- paraúszás
- pólósok
- ralibajnokság
- reac
- squash
- vízilabda-Eb
- átigíazolás
- ötkerikás játékok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés