Egykori bűntársát lőtte le a győri gyilkos - legújabb fejlemények
Hét éve már indult eljárás a győri gyilkos ellen, ráadásul az egyik áldozatával közösen. Az önvédelem is tarthatatlannak tűnik, mert kiderült már távozóban volt a két férfi, amikor lelőtte őket a presszós.
Hét évvel ezelőtt már indult eljárás erőszakos bűncselekmény miatt az ellen a férfi ellen, aki vasárnap két embert lelőtt Győrben, akkori tettestársa pedig az egyik mostani áldozata volt - írta keddi számában a Kisalföld.
A cikk szerint a presszós - aki akkor lőtte le sörétes vadászpuskájával a két embert, amikor azok a vele folytatott vita után távoztak a vendéglátóhelyről - annak idején súlyos testi sértés miatt pártfogói felügyelt alá került, emiatt pedig csak tavaly kapta vissza fegyverviselési engedélyét. A vasárnap reggelig a győri Vadkan presszóban tivornyázó fiatalok egyike telefonon kért segítséget barátaitól, mert nehezményezte, hogy hangoskodásuk miatt a tulaj kirakta őket. A városban keringő legenda szerint mégsem a hirtelen felindulás, hanem "védelmi pénz" meg nem fizetése áll a vasárnapi tragédia hátterében. A Vadkanra most a rendőrök vigyáznak. A presszó tulajdonosa és egyik későbbi áldozata sok évvel ezelőtt közösen vertek meg egy embert, ezért a büntetésüket is magkapták. A szenvedélyes vadásztól emiatt bevonták fegyverviselési engedélyét is, amit egy éve kapott vissza. Azóta mindketten jó útra tértek, legalábbis a Kisalföld napilapnak ezt mondták a családtagjaik. Az eddig nyilvánosságra került információk nem támasztják alá, hogy védelmi díjról vitáztak volna, sokkal inkább a személyes harag, indulat és ellentét motiválta a gyilkosságot. Hogy a presszóban mi hangzott el, azt nem tudni, de ténynek tűnik, hogy a tulajdonos erősen felindulva, puskával ment a későbbi áldozatok után és az utcán gyakorlatilag kivégezte őket: egyiküket mellkason, másikukat, aki már a kocsiban ült a szélvédőn át lőtte le. Hangzott-e el vajon halálos fenyegetés a presszóban? Kulcskérdés lehet ez, hisz a nemrég módosított Btk. nagyobb teret enged az önvédelemnek, ám az "arányos" válaszreakció elve továbbra is érvényes. Ebben az esetben mivel fegyvertelen emberekre, -bármit is mondtak, bármivel is fenyegették szóban - fegyverrel támadt a presszó tulajdonosa nehezen fogja tudni megvédeni a jogos önvédelemre vonatkozó álláspontját. Előzetes letartóztatásáról szerdán dönt a bíróság. A Győri Városi Bíróság nyomozási bírája szerdán dönt a kettős gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról. A Kisalföld és a kriminális információi alapján.
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Alfa 145
- BVSC
- Csillagbörtön
- Purbach
- aknafal
- alkar
- baleolásset
- bizalmas adatok
- emberrablásm nemi erőszak
- esővíz
- fertőtlenítő
- figva tartás
- fiktív számlák
- gin
- gyújtószerkezet
- hátba szúrás
- iskolai öltöző
- ittas fiú
- koronavírus
- könyvelő cég
- leszakadt alkar
- lángolás
- lótartó
- magyar munkás
- mahua
- megrendelők
- nevelt kislány
- nyelvvizsgabotrány
- nyers hal
- orosz kisfiú
- ovisok
- perverz apukák
- pornográf felvétel
- pénztálca
- ralli
- social engineering-vizsgálat
- szegedi férfi
- szállóvendég
- sűrített levegő
- testnevelő tanár
- térítés
- ugrás
- uszoda
- vetélés
- válóper
- zavart
- ásónyél
- élelmiszerbotrány
- összejátszás
- üzleti tervek


Szóljon hozzá!
Bejelentkezés