Hátulról lőtte le "önvédelemből" az egyik áldozatot a győri presszós
Szerdán dönt a Győri Városi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki vasárnap délelőtt sörétes fegyverével halálosan megsebesített egy vita során két embert.
Máté Kinga, a megyei törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfő délelőtt elmondta: még nem érkezett meg az ügyészségről az előzetes letartóztatásba helyezésről szóló indítvány, ennek ellenére kitűzték a tárgyalás időpontját szerda reggelre.
Közben az is kiderült, hogy az önvédelem állítása meglehetősen gyengének tűnhet, mert az utcán álló férfit is hátulról lőtte le a presszós.
Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután újságírókkal azt közölte: a ravaszt kétszer meghúzó, időközben őrizetbe vett 34 éves férfi ellen - aki maga jelentette be a történteket a rendőrségen - több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folyik eljárás a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A szóvivő elmondta, hogy az áldozatok néhány évvel fiatalabbak a gyanúsítottnál. Egyiküket, aki autóban ült, mellbe, a másikat, aki a jármű mögött állt, hátulról tüdőn lőtte a férfi. A gyanúsított már a rendőrséget hívva azt közölte, hogy önvédelemből lőtt.
A Bercsényi-ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik szombat este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány hangoskodó tagját. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza vasárnap délelőtt "felelősségre vonni" a presszóst, aki az utcán lőtte meg őket engedéllyel tartott sörétes puskájával.
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Alfa 145
- BVSC
- Purbach
- aknafal
- alkar
- baleolásset
- bizalmas adatok
- cigánybűnözők
- emberrablásm nemi erőszak
- esővíz
- fertőtlenítő
- figva tartás
- fiktív számlák
- fogdosás
- gin
- gyújtószerkezet
- hátba szúrás
- iskolai öltöző
- ittas fiú
- kanál
- koronavírus
- könyvelő cég
- leszakadt alkar
- lángolás
- látogatószám
- magyar munkás
- mahua
- megrendelők
- metil-alkohol
- nevelt kislány
- nyelvvizsgabotrány
- nyers hal
- orosz kisfiú
- pornográf felvétel
- ralli
- social engineering-vizsgálat
- szegedi férfi
- szállóvendég
- sűrített levegő
- testnevelő tanár
- trafikpályázat
- térítés
- ugrás
- uszoda
- vetélés
- válóper
- ásónyél
- élelmiszerbotrány
- összejátszás
- üzleti tervek


Kommentek
Válasz - 2012.04.24. 06:55:38subi2
Még az is lehet, hogy csak a lövés pillanatában volt háttal neki, pld. elfordulás miatt. Nem kell egyértelmű címet írni egy cikknek.
Életed, hozzátartozóid, vagyonod védd minden eszközzel!