Az olasz családok több mint tizede szegénységben él
Az olasz családok 16,3 százaléka él szegénységben az Istat olasz statisztikai hivatal kedden közölt felmérése szerint.
A 2011-re vonatkozó adatok szerint az olasz lakosság 11,1 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, ami több mint nyolcmillió embert.
A családok további 5,2 százaléka a mélyszegény kategóriába esik, vagyis a saját létfenntartásához szükséges anyagiakkal sem rendelkezik.
A statisztikai hivatal egy kétfős, gyermektelen család létminimum szintjét havi nettó 1011,03 euróban határozta meg - vagyis ez a szegénységi küszöb.
A szegények száma 2010-hez képest nem emelkedett jelentősen, de az olasz családok életszínvonala sokat esett elsősorban a fizikai munkából élők között - állapította meg a felmérés.
Az Istat ugyanakkor kiemelte, hogy a családok további 7,6 százaléka él alig valamivel a létminimum felett, melyek esetében elég akármilyen váratlan kiadás, és máris a szegények közé süllyedhetnek.
A családok helyzete Olaszország déli tartományaiban a legsúlyosabb, ahol egynegyedük szegény és nyolc százalék tartozik a mélyszegények közé.
Az északi Trentóban a családok 3,4 százaléka szegény, Lombardiában 4,2 százalék, Venetóban és Valle d’Aostában 4,3, miközben Szicíliában 27,3 és Calabriában 26,2 százalék a szegénységben élő családok aránya.
A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonnali “családvédő” intézkedéseket sürgetett a római kormánytól hangsúlyozva, hogy tavaly óta a családok még szegényebbek lettek.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Attraction
- BBC Proms
- Beach Club
- Budapesti Zsidó Filmfesztivál
- Budapesti kutya-világkiállítás
- Chef
- Comet
- Disney-mesék
- Dizájnszakmai előadássorozat
- Gyereknap
- II.Erzsébet
- Kanye West
- Manul
- Mesterségek Ünnepe
- Mick Jagger
- Music Hungary
- Presser
- Prágai Vár
- Ringo Starr
- Scarlett Johansson
- Simontornyai vár
- Szántódpuszta
- Szűcs Zoltán
- Viva
- gyapjú
- gyertya gyújtás
- hajtincs
- hamis adatok
- iskola szünet
- jégen
- keresztelő
- kiirtás
- koronázás
- korrupt miniszter
- középkori programok
- legszebb kutya
- nyári közlekedés
- nézőszám
- nők immunrendszer
- rendezvénykert
- segélynap
- szoborpályázat
- tapolcai Tópart fesztivál
- telefonszámok
- tánckarrier
- tűzugrás
- zeneipar
- állami gondozott
- évadzáró koncert
- Őrtüzek éjszakája

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés