Online tudásbázis történelemtanároknak
Hét év szünet után újra módszertani folyóirat támogatja a történelemtanárok munkáját. A hazai történelemtanítás miközben mind tartalmát, mind eszközeit tekintve folyamatosan fejlődik, évek óta nem rendelkezett saját publikációs felülettel. Az önkéntes munkával létrehozott internetes folyóirat és a kapcsolódó portál most ezt az űrt igyekszik kitölteni - értesült a Zipp.
A Történelemtanítás című online folyóiratban a tudományág jeles szakértőinek tollából olvashatnak tanulmányokat és elemzéseket az érdeklődők. A kapcsolódó portál pedig a mindennapi gyakorlatra koncentrál: teszteket, feladatlapokat, valamint interaktív segédleteket, versenyfelhívásokat érhetnek el és oszthatnak meg egymással a pedagógusok az interneten.
A szerkesztők felfogása szerint a tanítás során felhalmozott tudás megosztása és a szakmai közösségen belüli folyamatos megvitatása képes a tanítás során jelentkező nehézségek feloldására. A szerkesztők ezért várják a tanárok és tanárjelöltek publikálásra szánt cikkeit, oktatási segédanyagait is. Cél, hogy a szakma lehető legszélesebb köre – az aktuális kihívásokkal nap mint nap szembesülő történelemtanárok, a pedagógus-jelöltek, történelemdidaktikusok és történészek egyaránt – bekapcsolódjanak a szerkesztőség munkájába.
A folyóirat főszerkesztője dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, kiadója a Magyar Történelmi Társulat (MTT), gondozója pedig a MTT Tanári Tagozata. Szakmai támogatói az ELTE Bölcsészettudományi Karának Szakmódszertani Központja, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudományi Intézete, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Tanárképző Intézete. Együttműködő partnerek: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Anima Sound System
- Arany Ászok
- Bernardo Provenzanó
- Björk
- Budapest Film
- Chinese Zodiac
- Compact Disco
- Convention and Exposition Center
- Die Hard 5
- Gino De Dominicis
- Gorilla gorilla diehli
- Iszak Eszter
- Jackie Chan
- Jean Roch
- Judit
- Karl Lagerfeld
- Kernstok
- London British Múzeum
- Mednyánszky
- Márta István
- Művészetek hídja
- Nemzetközi történelmi fesztivál
- Osztrák-Magyar-Monarchia
- Pekári
- Simenfalvy Ágota
- Snoop Dog
- Templeto-díj
- Varga Imre Kiállítóház
- Yingkou
- agyagtábla
- akciófilm
- alkotótábor
- artisták
- bronzkori hajó
- cirkáló
- fodrászatok éjszakája
- fonogram
- keresztapa
- kincskereső kisködmön
- különleges esküvői meghívó
- lótörténeti kiállítás
- magyar pálinka
- pandamedve
- tehetségkutató show
- turbán
- tánc világnapja
- vitorlásszezon
- vörös rúzs
- vörösszőnyeg
- Üvegtigris

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés