A házasság hete
Tizenkét évvel ezelőtt Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. A megvalósításhoz egy szervezőbizottság állt össze. Látásunk szerint a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára.
A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.
A házasság ajándék

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.
A 2010-es házasság hete programsorozat „házaspár arca” Süveges Gergő és felesége, Rudan Margit.
Bővebb információ: www.hazassaghete.hu

Fotó: Aly Son/Reuters/Vándorkő
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Anima Sound System
- Arany Ászok
- Bernardo Provenzanó
- Björk
- Budapest Film
- Chinese Zodiac
- Compact Disco
- Convention and Exposition Center
- Die Hard 5
- Gino De Dominicis
- Gorilla gorilla diehli
- Iszak Eszter
- Jackie Chan
- Jean Roch
- Judit
- Karl Lagerfeld
- Kernstok
- London British Múzeum
- Mednyánszky
- Márta István
- Művészetek hídja
- Nemzetközi történelmi fesztivál
- Osztrák-Magyar-Monarchia
- Pekári
- Simenfalvy Ágota
- Snoop Dog
- Templeto-díj
- Varga Imre Kiállítóház
- Yingkou
- agyagtábla
- akciófilm
- alkotótábor
- artisták
- bronzkori hajó
- cirkáló
- fodrászatok éjszakája
- fonogram
- keresztapa
- kincskereső kisködmön
- különleges esküvői meghívó
- lótörténeti kiállítás
- magyar pálinka
- pandamedve
- tehetségkutató show
- turbán
- tánc világnapja
- vitorlásszezon
- vörös rúzs
- vörösszőnyeg
- Üvegtigris

Kommentek
Válasz - 2010.02.07. 23:47:07mépi
A házasság elválaszhatatlan a gyermekektől. Többesszámban.
Ők azok, akik igazán berendezik életünket, általuk éljük át igazán a csodálatos ajándékot és a gondoskodást.