Szívesen dolgoznának külföldön az egyetemisták

| |
2014. december 6., szombat 14:12

Szívesen vállalna munkát külföldön legalább néhány hónapra a cseh egyetemisták és főiskolások több mint 90 százaléka. Megfelelő ajánlat esetén a megkérdezettek 43 százaléka tartósan is letelepedne külföldön - derült ki abból a felmérésből, amelyet Diákbarométer néven készített a PwC tanácsadói ügynökség Csehországban.

A PwC évente kikéri 800-800 frissen végzett egyetemista és főiskolás véleményét. Az idei eredmény a felmérés készítői számára is meglepetés volt - hangzott el az erről szóló prágai sajtóértekezleten szerdán.

"A külföldön dolgozni, illetve ott tartósan letelepedni akaró fiatalok száma a korábbi évekhez képest drasztikusan emelkedik" - jelentette ki Václav Prymka, a felmérés egyik készítője.

Kifejtette: a válaszok szerint a fiatalokat leginkább a szélesebb munkavállalási lehetőségek vonzzák külföldre. Ugyanakkor a fiatalok úgy vélik, hogy a külföldi munkatapasztalatok gazdagítják személyiségüket és előnyt jelentenek az esetleges hazai, csehországi munkavállalásnál.

A felmérésből kiderült, hogy a fiatalokat a külföldi állás kiválasztásánál elsősorban a munkahely szakmai tekintélye, presztízse, a pozíció távlati, jövőbeni perspektívái és a cég piaci stabilitása érdekli. A kezdő fizetés nagysága fokozatosan kezd a háttérbe szorulni: míg 2008-ban a kezdő havi bér nagyságát a cseh fiatalok a 3. helyen, 2010-ben az 5. helyen, az idén már csak a 8. helyen említették - mutatott rá Prymka.

Ugyanakkor fokozatosan nő az az időszak, amelyet a fiatalok a külföldi munkahelyen töltenének. A megkérdezettek mintegy fele 3-5 évet töltene első külföldi munkahelyén, korábban ez az idő rövidebb volt.

 

OSZD MEG MÁSOKKAL IS

Látogass el az atevelemenyed.hu oldalra és válaszolj kérdőívünkre!

 

Ha tetszett a cikk lájkolj minket a Facebookon, ha szívesen nyilvánítod ki véleményed különböző témákban, ITT is nézz körül.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés