A többség szerint a választások eredményeit meg fogják változtatni
A közvélemény-kutató intézetek többsége elég pesszimistán ítéli meg az októberi parlamenti választások tisztaságát. Többségük meg van győződve arról, hogy a választási szabályok megszegésének legelterjedtebb formája az úgynevezett „adminisztratív tartalék” bevetése lesz, vagyis a hatóságok igyekeznek majd döntően befolyásolni a szavazók választását, elő fognak fordulni csalások, a választások eredményeinek meghamisítása, az ellenzéki politikusokat támogató vállalkozók megfélemlítése. Sajnos sok választópolgár hajlandó eladni szavazatát, többségük nem utasítja vissza a képviselőjelöltek „ajándékait”.
A Demokratikus Kezdeményezés Alap szakértői is egyhangúan azt állítják, hogy a Legfelső Tanács képviselőinek választása nem fog lezajlani hamisítások, csalások nélkül. A megkérdezettek 61 (!) százaléka szerint a választások eredményeit meg fogják változtatni, 28 százalékuk meg van győződve arról, hogy a szavazatok összeszámlálásánál, a jegyzőkönyvek megfogalmazásánál a választási eredményeket meg fogják hamisítani, mindössze a megkérdezettek 9 százaléka reméli, hogy ezek a manipulációk nem fogják döntően befolyásolni a választás eredményeit. A megkérdezettek 91 százaléka szerint „az adminisztratív tartalék” bevetése fog a legnagyobb mértékben hatni a választások végkimenetelére. A szavazás eredményeinek meghamisítása a megkérdezettek többségének véleménye szerint a szavazatok összeszámlálásának meghamisítása, az ellenzéki pártokat, képviselőket támogató szponzorok megfélemlítése útján fog végbe menni. Előfordulhat az ellenzéki pártok képviselőinek megfélemlítése, aktivistáinak üldözése, ellehetetlenítése, a tömegtájékoztatási eszközök befolyásolása. Ennek ellenére a megkérdezettek nagy része (41 százaléka) úgy véli, hogy a választások mégis befolyást gyakorolnak majd az ország irányítására, 36 százalékuk viszont nem ért egyet ezzel az állítással.
A közvélemény-kutatás során arról is megkérdezték az embereket, mi akadályozza a legnagyobb mértékben, hogy Ukrajnában a választások a közvélemény hatalomra való hatásának leghatékonyabb eszközévé váljanak. A megkérdezettek 70 százalékának véleménye szerint elsősorban az emberek a megválasztott képviselők iránt tanúsított igénytelensége. A megkérdezettek 69 százaléka szerint nem kielégítő a megválasztott hatóságok tevékenységének társadalmi ellenőrzése, a képviselők 57 százaléka nem tartja be választások előtti ígéreteit, 43 százalékuk szerint pedig a jelenlegi választási rendszer nem felel meg a demokratikus követelményeknek.
Ezekből az adatokból kiindulva, Andrij Magera, a Központi Választási Bizottság tagja úgy véli, hogy a parlamenti választások, különösen az egyéni választókörzetekben, akár meg is hiúsulhatnak, előfordulhat, hogy az emberek többsége egyszerűen nem él majd szavazati jogával.
Forrás: Kárpátinfo hetilap
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Auzstria
- Elba
- II. Albert király
- Mao Ce-tung
- Nagy -Britania
- O.J Simpson
- Oklahoma
- Oklahomai
- Osztrák Nemzeti Bank
- adó; ellenőrzés
- afgán parlament
- amerikai hatóság
- anyaméh
- aranybányászat
- baromfifeldolgozó üzem
- családmészárlás
- e-kormányzat
- együttműködési-terv
- egészségügyi szolgáltatás
- ellenzéki képviselő
- felfegyverzés
- gazdagásg
- hotelszoba
- ingyenkoncertek
- iskolaelhagyás
- izraeli diplomaták
- kenderes cigaretta
- kisiskolások
- kormányellenes tüntetések
- kormányzóhelyettes
- környezetkárosítók
- közigazgatási régiók
- közös fellépés
- megbélyegzett
- műgyűjtő
- nyak szorongatás
- népzsámlálás
- pelenkások
- politikai prostitúció
- ricint tartalmazó levelek
- robbanások
- ruhagyár
- sziámi ikrek
- texasi férfiak
- titkos adatgyűjtés
- tévébezárás
- vallási radikalizmus
- Észak-Csehország
- ételmegosztó
- üdülőhajó


Szóljon hozzá!
Bejelentkezés