A szomszédok még mindig hajlandóak segíteni egymásnak
Jótékony hatással voltak a szomszédsági kapcsolatokra a II. Erzsébet uralkodásának 60. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségek. Az utcai fesztiválok szervezésében sokan részt vettek, és ez alkalmat adott a szomszédok megismerésére.
Becslések szerint a brit lakosság mintegy negyede vett részt a több ezer jubileumi ünnepség egyikén, amelyet II. Erzsébet tiszteletére rendeztek. Az ünnepségsorozat keretében számos utcai fesztivál, városi piknik zajlott, amelyek szervezéséből a helyi lakosok is kivették a részüket. A Co-operatives UK felmérése szerint rendezvényekben való közreműködés és részvétel ötből egy válaszadó szerint javított a lakókörnyezet hangulatán, ráadásul a résztvevők, állításuk szerint, legkevesebb öt új ismerőssel is gazdagodtak.
A kutatás szerint a rendezvények szervezésébe elsősorban a nők vetették bele magukat. A becslés szerint mintegy egymillió nő és félmillió férfi vállalt aktív szerepet az uralkodó tiszteletére rendezett programokban. A részvétel nagyobb arányú volt a fiatalok, mint az idősek körében, továbbá jelentősebb volt az érdeklődés az angol, mint a skót területeken.
A Co-operatives felmérése emlékeztet arra, hogy Nagy-Britanniában az elmúlt évtizedekben negatív változáson mentek át a szomszédsági kapcsolatok. Az elmúlt harminc évben például felére csökkent azon szomszédok száma, akik névről ismerik egymást. Bár a kapcsolatok távolságtartóbbak, azért a szomszédok még mindig hajlandóak segíteni egymásnak. Tízből hatan vesznek át csomagot szomszédjuknak, tízből ketten hajlandóak vigyázni a házi állatokra, és minden negyedik őrzi a szomszédja pótkulcsát.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Alexanderplatz
- Bostoni Egyetem
- Bostoni merénylet
- Bostoni robbantás
- Carnajev
- Dzsohar
- Eujrobarométer
- George W. Bush Elnöki Központ
- Kína madárinfluenza
- Mao Ce-tung
- Moldva
- Nagy -Britania
- O.J Simpson
- Oklahomai
- Tamerlan Carnajev
- Thatcher
- adó; ellenőrzés
- alternatív befektetési formák
- anyaméh
- boldogságindex
- brit szupergazdagok
- brit uralkodó
- bőrszín
- családmészárlás
- demokráciaindex
- erdélyi magyarok
- felavatás
- felmréés
- gazdagásg
- haldokló anyuka
- heavy metál
- hotelszoba
- kisiskolások
- közigazgatási régiók
- közös fellépés
- lemezboltok napja
- líbiai nagykövetség
- macskazaj
- metil-alkohol
- n
- nemzetközösség csúcstalálkozó
- népzsámlálás
- pelenkások
- politzikusok
- ruhagyár
- szállodatűz
- texasi robbantás
- vegyi támadás
- zsidó telepes
- álomesküvő


Szóljon hozzá!
Bejelentkezés