Szlovák szobormánia
Az elmúlt években rengeteg szobrot állítottak Szlovákiában, mindenféle konszenzus nélkül. A Fico-Slota páros erőből, hamis történelmi tényekre alapozva emelt több szobrot – zömmel a déli területeken. A magyarok által sűrűn lakott régiókban azért többen bátran tiltakoztak – írja a kitekinto.hu.
Az utóbbi évek mementói közül talán a leginkább megosztó Andrej Hlinka mellszobra. A szoboravatást a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt sajátította ki, hiszen Hlinka a II. világháború előtti időszak egyik idegengyűlölő politikusa volt.
Persze Szlovákiának kevésbé bírált szoborállítási akciói is voltak, ezek viszont többé-kevésbé a múlt elferdítéséből sarjadtak. Szvatopluk, „a szlovákok első királya” lovasszobrot kapott a pozsonyi vár udvarán, amelyet Fico avatott fel. Szvatopluk 871 és 894 között morva fejedelem volt, uralkodása alatt érte el legnagyobb területét a Nagymorva Birodalom. Uralmának a magyarok honfoglalása vetett véget. A szoboravatáson Fico azt mondta, hogy a Nagymorva Birodalomban valójában „régi” szlovákok és nem szlávok éltek, ezért hát a Szvatopluk-kultusz.
Szvatopluk szobra a szlovákok egy részénél is kivágta a biztosítékot: nemrég egy civil csoport kartonpapírba csomagolta és kezdeményezte a „Hazugság szobrának” eltávolítását. Az alkotásra a „Ne hamisítsátok meg a történelmet!” felszólítást írták. Az aktivisták performansza kapóra jött a Most-Híd listáján bejutott Polgári Konzervatív Pártnak (OKS) is: a formáció alelnöke szintén vissza akarja küldeni az alkotást a Fico, Gasparovic és Paska által alapított Szvatopluk Polgári Társulásnak. Az OKS szerint „a szobor felirata propagandisztikus, Robert Fico Szvatoplukról, mint az ószlovákok királyáról alkotott misztifikációját szolgálja”.

Ficóék a szinte színmagyar Révkomárom központjába álmodták a hittérítőkről készített szoborcsoportot, miután elhozták a Matica Slovenská kulturális szervezet erkélyéről, ahol azért pihent, mert nem kapott engedélyt a köztéri elhelyezésre - írja a Kitekinto.hu.
Fico nem is kért engedélyt a magyar városvezetéstől, így az egész akció törvénysértő volt, s az a város heves tiltakozását váltotta ki. Hiszen semmiféle bizonyíték nincs arról, hogy Cirill és Metód valaha is járt volna ezen a magyar vidéken.
Slotáék sok magyarlakta helyen kettős kereszteket állítottak, amelyek, szerintük „egyértelműen kijelölik a szlovák területeket”. Révkomáromban Trianon-emlékművet állítottak a szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából, hogy demonstrálják: ez egy szlovák város.
Tavaly avatták fel Szent István szobrát, amelynek leleplezésére nem engedte be a szlovák kormány Sólyom Lászlót. A pozsonyi Petőfi-szobrot pedig valakik folyamatosan megcsonkítják.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- Nastase
- PPDD
- Ponta
- Santorum
- Sten Tolgfors
- Stuff
- Topol
- USA elnökválasztás
- ateista
- aztékzsályamag
- családi állapot
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- fehér lista
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- követ
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- latin-amerikai
- miniszterelnök lemond
- muinkabér
- munkaerő-beáramlás
- pelenka
- r nincstelen
- spanyol ajkúak
- szellemhajó
- szélturbina
- teletex
- természetfeletti lény
- transznemű
- tévénézési szokások
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- érzelmi megrázkódtatás
- önzetlenség
- öröbefogadás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés