A római cigányok kitelepítésének leállítását követelik
A római telepeken élő romák erőszakos kitelepítésének leállítását követelte az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet egy csütörtöki nyilatkozatában.
A 2009-ben indított, a szervezet szerint megkérdőjelezhető ingatlanfejlesztési terv értelmében az olasz fővárosban fel akarnak számolni több mint száz roma telepet. Mintegy 6 ezer embert új vagy kibővített telepekre költöztetnének a város környékén. Ennek következtében az AI szerint ezer ember valószínűleg hajlék nélkül marad, és nagyon sok roma család elvesztheti a vagyonát, társadalmi kapcsolatait, hozzáférését a munkához és a közszolgáltatásokhoz.
Az intézkedéseket sürgősen át kell gondolni... Ha a tervet végrehajtják, az megnyitja az utat az erőszakos kitelepítések előtt más olasz régiókban is - véli Ignacio Jovtis, az AI olaszországi szakértője. - A jelenlegi helyzet az egymást követő kormányok sok évi mulasztásai, rossz politikája és a diszkrimináció következménye. Önmagában üdvözlendő, hogy megkísérlik ennek az örökségnek a kezelését, és hogy sok roma helyzete javulni fog. A Nomád Tervnek nevezett intézkedés azonban nem átfogó, és azzal a kockázattal jár, hogy sok más roma helyzete romlani fog.
Legfrissebb a rovatban
- Tömeggyilkos áradás
- Sok halott egy bagdadi támadássorozatban
- 1956: Kanada szép gesztust tett
- Szlovák szobormánia
- Ismét nyereséges a Lufthansa
- Először tiltják spanyol földön a bikaviadalt
- 884 millió embernek nincs ivóvize
- A görög kormány kötelezte a sztrájkoló sofőröket a munkafelvételre
- Még több halottja van a Love Parade-nak
- Mégsincs túlélője a repülőgép-szerencsétlenségnek

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés