Iránban lassan előállítható az atomfegyver
Az Iránnal kapcsolatos "két rossz választási lehetőség" - engedni atomfegyvere előállítását vagy erővel lerombolni atomlétesítményeit - ma közelebb áll a megvalósuláshoz, mint egy évvel ezelőtt - figyelmeztetett Izrael ENSZ-nagykövete.
Gabriela Salev a világszervezet New York-i székhelyén helyi idő szerint kedden újságíróknak elmondta: a zsidó állam továbbra is reméli, hogy diplomáciai úton és szankciók bevezetésével leállítható Irán ama törekvése, hogy nukleáris fegyver birtokába jusson. Az izraeli hírszerzés értesülései szerint azonban Teherán gyors léptekkel halad az atomfegyver előállítása felé és ez "nem évek kérdése" - tette hozzá.
A diplomata rámutatott, Irán maga is beismerte, uránt dúsít, a dúsítás mértéke pedig - Salev szerint - meghaladja a békés célú alkalmazáshoz szükséges szintet.
A nagykövet elmondta azt is, hogy magas rangú izraeli és amerikai kormányzati és katonai vezetők Jeruzsálemben és Washingtonban egyaránt azon tanakodnak, hogy katonai csapásméréssel megállítható-e az iráni nukleáris program.
Az izraeli vezérkari főnök jelenleg washingtoni látogatáson tartózkodik, Joe Biden amerikai alelnök pedig Izrael vendége.
Az Egyesült Államok és legfőbb nyugati szövetségesei azt gyanítják, Irán békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik. Teherán ezt cáfolja. Washington és szövetségesei javasolták, hogy az ENSZ vezessen be újabb szankciókat Irán ellen annak érdekében, hogy felfüggessze urándúsító tevékenységét és tárgyalásokat folytasson atomprogramjáról. A világszervezet korábban már háromszor rendelt el büntetőintézkedéseket Teherán ellen ugyanilyen célból.
Szóljon hozzá!
Legfrissebb a rovatban
- Tömeggyilkos áradás
- Sok halott egy bagdadi támadássorozatban
- 1956: Kanada szép gesztust tett
- Szlovák szobormánia
- Ismét nyereséges a Lufthansa
- Először tiltják spanyol földön a bikaviadalt
- 884 millió embernek nincs ivóvize
- A görög kormány kötelezte a sztrájkoló sofőröket a munkafelvételre
- Még több halottja van a Love Parade-nak
- Mégsincs túlélője a repülőgép-szerencsétlenségnek

Kommentek
Válasz - 2010.03.10. 20:13:00GÓBÉ
Fosn@k az Izraeliek, de nem baj, jól áll nekik!