Balázs: új hangsúlyokról dönthet az EU
Már a március 22-i rendes külügyminiszteri találkozón hozzá kell látni, hogy lefektessék az Európai Unió leendő külügyi szolgálatának alapelveit - állapodtak meg Balázs Péter szerint az EU-tagországok miniszterei szombaton véget ért córdobai informális találkozójukon.
Mint azt a magyar külügyminiszter az MTI-nek Córdobából telefonon elmondta, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a résztvevőknek beszámolt róla, hogy aligha megvalósítható a szolgálat felállítása a Lisszaboni Szerződésben által előírt áprilisi határidőig, tekintettel arra, hogy elképzeléseit még az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A miniszterek - hírügynökségi jelentések szerint - teljes támogatásukról biztosították a több kérdésben bírálatok tüzébe került főképviselőt, ugyanakkor szorgalmazták a szolgálat alapelveinek mielőbbi, ambiciózus megfogalmazását, s megvitatták a közös külpolitika három fő irányát: a nyugat-balkáni térség unióhoz való közelítését, a kapcsolatok szorosabbra fűzését a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságaival, s újabb uniós közel-keleti kezdeményezések elindítását.
"Elhangzott, hogy a világ legnagyobb diplomáciai hálózatát építenénk ki", s az egyes országokban létesítendő képviseleteknek az EU teljes kapcsolatrendszeréről áttekintéssel kellene rendelkezniük - mondta el Balázs Péter. "Természetesen beszéltünk arról is, hogyan tudjuk majd a tagállami diplomatákat hasznosítani ebben a rendszerben, s itt bizonyos arányosságot is igénylünk" - tette hozzá.
"Nekünk mindenképpen érdekünk, hogy az EU-t mint nemzetközi tényezőt erősítsük, (...) a szolgálat brüsszeli központja álljon készen bármiféle válság gyors elemzésére és kezelésére (...), s egy következő lépésben már azzal is foglalkozhatnánk, hogy hol tudja majd ez a hálózat kiváltani az egyes tagállamok diplomáciai képviseleteit."
A Nyugat-Balkánnal kapcsolatban Balázs Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarország a legelsők között kezdett el egy új felfogásban foglalkozni ezzel a térséggel, s most a többi tagállam is egyre-másra készít kezdeményezéseket. "Van egy osztrák-görög, amely a 2014-es évet, mint az I. világháború kitörésének százéves évfordulóját tűzte ki céldátumul, hogy addig lépjünk előre. Készül egy horvát-szlovén szervezésű konferencia márciusra, és most tettek le az asztalra egy olasz-spanyol kezdeményezést, hogy júniusban legyen majd Szarajevóban egy nagyszabású konferencia" - sorolta a miniszter, hozzátéve, hogy a résztvevők mindhárom javaslatot elfogadták és támogatták.
Balázs Péter a témában hangsúlyozta, hogy az előrelépéshez újra át kell gondolni a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos stratégiát, mivel itt egy 15 éve tartó államképződési, béketeremtési folyamatot kell célba juttatni.
A világ leggyorsabban fejlődő gazdaságaihoz fűződő uniós kapcsolatok kérdésköréből az uniós tanácskozás résztvevői kiemelten tárgyalták Indiát, Kínát és Brazíliát, ami ugyancsak "rímel a saját diplomáciánkkal - mondta -, hiszen januárban jártam Indiában, februárban nyitottam meg az új főkonzulátusunkat a kínai Csungkingban (Chongqing), s a jövő héten megyek Brazíliába és Argentínába."
Ezek az országok a G20-ak szintjén együttműködnek, s rendszeresen találkoznak az unió képviselőivel. "Ezzel kapcsolatban egyrészt azt javasoltam, hogy tegyük tartalmasabbá az EU-szintű találkozókat ezekkel az országokkal, másrészt pedig, hogy az EU-nak erősítenie kellene a jelenlétét a G20-akban."
Ami a harmadik földrajzi térséget illeti, a Közel-Keleten az EU megerősítette az elkötelezettségét a két állam koncepciója mellett, vagyis egy biztonságos Izrael és egy palesztin állam párhuzamos működése lenne a béke záloga. A részvevők elhatározták, hogy az unió mindkét partnerrel újabb kezdeményezéseket indít az útjára; Izraelt illetően elmélyítené a meglévő kapcsolatokat, Palesztina esetében pedig nagyköveti szintre emelné a diplomáciai kapcsolatokat minden tagállam. (Magyarországnak már régóta nagykövete van Rámalláhban).
"Itt hangsúlyoztuk, hogy olyan lépéseket kell meghirdetni, amelyekkel az unió egésze egyetért" - mondta Balázs Péter.
Catherine Ashton főképviselő a tanácskozáson bejelentette: március közepére tervezett közel-keleti körútja keretében reménye szerint bebocsátást nyer a Hamász irányította Gázai övezetbe is, hogy felmérhesse, milyen segítségre van szüksége az Izrael által blokád alatt tartott területnek.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- PPDD
- Santorum
- Sten Tolgfors
- Stuff
- Topol
- USA elnökválasztás
- ateista
- aztékzsályamag
- családi állapot
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- fehér lista
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- követ
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- latin-amerikai
- miniszterelnök lemond
- muinkabér
- munkaerő-beáramlás
- német államminiszter
- pelenka
- r nincstelen
- spanyol ajkúak
- spermavadász
- szellemhajó
- szélturbina
- teletex
- természetfeletti lény
- toulouse-i ámokfutót
- transznemű
- tévénézési szokások
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- önzetlenség
- öröbefogadás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés