Üdvözli az EU az ukrajnai elnökválasztást
Nyilatkozatban üdvözölte hétfőn Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az ukrajnai elnökválasztás nyugodt körülmények között történt lebonyolítását.
Külön kiemelte, hogy mindkét fordulóban magas volt a részvételi arány, és hogy ez jelentős támogatást adott a demokratikus folyamatoknak.
Ashton nem említette nyilatkozatában név szerint Viktor Janukovicsot, az elnökválasztás nyertesét. Hangsúlyozta azonban, hogy az unió továbbra is elkötelezett az Ukrajnához fűződő kapcsolatok további elmélyítése mellett, támogatja az ottani reformpolitikát.
Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke - a testület hétfőn Strasbourgban megnyílt ülésszakának kezdetén - jókívánságait fejezte ki Ukrajnának. Úgy vélekedett, hogy a panaszok ellenére a választás a demokráciához méltóan zajlott le. Ő is azt mondta, hogy a lehető legjobb kapcsolatokra kell törekednie az EU-nak Ukrajnával - mind a kormányoldallal, mind az ellenzékkel.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- Nastase
- PPDD
- Ponta
- Santorum
- Sten Tolgfors
- Stuff
- Topol
- USA elnökválasztás
- ateista
- aztékzsályamag
- családi állapot
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- fehér lista
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- követ
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- latin-amerikai
- miniszterelnök lemond
- muinkabér
- munkaerő-beáramlás
- pelenka
- r nincstelen
- spanyol ajkúak
- szellemhajó
- szélturbina
- teletex
- természetfeletti lény
- transznemű
- tévénézési szokások
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- érzelmi megrázkódtatás
- önzetlenség
- öröbefogadás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés