Irán tovább dúsítja uránkészletét
Irán hétfőn tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy keddtől megkezdi uránkészletének 20 százalékosra dúsítását - jelentette az iráni állami televízió.
Döntésével Teherán félresöpörte azokat a nemzetközi aggodalmakat, melyek szerint egy ilyen lépés közelebb juttatja őt ahhoz, hogy képessé váljon nukleáris robbanótöltetek gyártására.
"Ma átadtuk a levelet" - közölte el Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-höz akkreditált nagykövete az arab nyelvű al-Alam televízióban, hozzátéve, hogy a lépés az orvosi izotópokat előállító teheráni kutatóreaktor fűtőanyaggal való ellátását célozza.
A nagykövet azt is mondta, hogy a NAÜ ellenőrei maradéktalanul figyelemmel kísérhetik majd a folyamatot (a natanzi urándúsító létesítményben). Egyúttal a nagyhatalmakra hárított minden felelősséget, azt hangoztatva, hogy az ő hibájukból hiúsult meg az a terv, amely Oroszország és Franciaország közreműködésével biztosította volna a kutatóreaktor fűtőanyaggal való ellátását.
A hivatalos iráni hírügynökség, az IRNA jelentése szerint Szoltaníje azt állította: "több mint nyolc hónap telt el azóta, hogy Irán jelezte a NAÜ főigazgatójának, fűtőanyagra van szüksége" gyógyászati célú kutatóreaktorához, és "négy hónap a bécsi tárgyalások óta", amelyeket arról folytattak, hogy esetleg a nagyhatalmak látják el Iránt a szükséges nukleáris fűtőanyaggal, s mostanáig nem kaptak semmilyen választ kedvező javaslataikra.
A jelenleg 3,5 százalékos dúsítottságú iráni uránkészlet további dúsítását célzó munkálatok beindítását Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője jelentette be vasárnap, miután erre utasítást kapott Mahmúd Ahmadinezsád elnöktől. Szalehi egyúttal arról beszélt, hogy országa továbbra sem zárkózik el attól, hogy külföldön dúsíttassa uránkészletének egy részét.
A lépést alig néhány nappal azután jelentették be, hogy úgy tűnt, Ahmadinezsád elnök már hajlik az eredeti, oroszországi dúsításról szóló megegyezés elfogadására, amelyre vonatkozóan tavaly ősszel sikerült szándéknyilatkozatot kisajtolnia Teheránból a vele tárgyaló hat nagyhatalom - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország - képviselőinek.
Bár egy nukleáris fegyver robbanótöltetének hasadóanyagához az uránt legalább 90 százalékosra kell dúsítani, az iráni készletek 20 százalékos szintre való dúsítása jelentős lépés lenne az ország atomhatalmi törekvéseinek megvalósításában - írta az amerikai hírügynökség. Míg ugyanis ezt a lépést körülbelül egy év alatt lehet elvégezni a natanzi földalatti urándúsító üzem mintegy kétezer centrifugájának felhasználásával, a következő lépéshez - a 90 százalékra való dúsításhoz - technikailag már fél év is elegendő lehet, 500 és 1000 közötti centrifuga felhasználásával - írta az AP.
Az amerikai hírügynökségnek David Albright, a nukleáris fegyverek terjedését nyomon követő washingtoni Institute for Science and International Security vezetője úgy fogalmazott, hogy a 20 százalékos dúsítottság szintjének elérése azt jelentené, hogy az irániak "megtették a fegyver fokozatú uránhoz vezető, még hátralévő út nagyobbik részét".
Irán cáfolja, hogy atomfegyver előállítására törekedne. Ugyanakkor eddig az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt olyan határozatát hagyta figyelmen kívül, amely urándúsítási programjának befagyasztására szólított fel, s ehelyett folyamatosan bővíti nukleáris programját.
Hasonló cikkek
- Irán tárgyalna az uránról
- Obama: Iránnak el kell döntenie
- Irán nem szállít külföldre uránt
- Lehetséges az iráni atomvita diplomáciai rendezése
- Veszélyes játékot űz Irán
- Iránról egyeztetett a német és az orosz külügyminiszter
- Az iráni szankciókkal a vezetőket kéne büntetni
- Lehet, hogy Irán atomfegyveren dolgozik
- Irán kész együttműködni a NAÜ-vel
- Észak-Korea atomreaktort akar építeni
Legfrissebb a rovatban
- Lépfene fertőzés Bulgáriában
- Afganisztáni háború előzményei
- Ég a város, ég a ház is
- Rendszeresített izraeli-palesztin randi
- Már megint robbant egy olajfúró a Mexikói-öbölben
- Wiesenthal a Moszad ügynöke volt?
- Nemzeti gyásznap Szlovákiában
- Amerika partjaihoz közeledik a forgószél
- Izraeli-palesztin közeledés
- Megölték a tévészékház tartályos túszejtőjét

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés