Hogyan tett hazaárulóvá az Állam

Az Állam megveregette a vállamat, és azt mondta, ne aggódjak. Amikor majd én leszek nyugdíjas, akkor majd azoktól az emberektől fog pénzt beszedni, akik akkor fognak dolgozni. És majd én is kapok belőle. Mert a világ, s annak körforgása örök. Akárcsak az Állam - írja az IndyBlog szerzője.

Teltek, múltak az évek. Egyszercsak az Állam azt mondta, hogy ezentúl a nyugdíjpénzt, amit befizetek neki, osszuk két részre. Az egyik részét továbbra is neki adjam, és ő továbbra is szétosztja a nyugdíjasok között. A másik részét pedig rakjuk be egy számlára, ami az én nevemre szól. Ott aztán éveken át halmozódik, és amikor majd nyugdíjba megyek, akkor megkapom. Így aztán ha eljön az ideje, két forrásból is lesz nyugdíjam: egy állami és egy magánforrásból. Azt is mondta, nincs más választásom, mert ez a Törvény. Mivel én tisztelem a törvényeket, innentől fogva hónapról hónapra kétfelé fizettem be ugyanazt a pénzt.

Megnyugodva láttam, hogy a nevemre szóló számlán valóban elkezdett halmozódni a pénz. Jóleső érzés volt, hogy már nem csupán attól függ a nyugdíjam, hogy 40 év múlva az Államnak sikerül-e majd elég pénzt beszednie azoktól az emberektől, akik akkor dolgozni fognak. Mert mi lesz akkor, ha azok a dolgozók túl kevesen lesznek? Vagy nem tisztelik a törvényeket, és nem fizetnek? Vagy ne adj isten, az Állam nem lesz örök? Ezért kicsit biztosabbnak éreztem a jövőmet ezzel a saját számlával.

Teltek, múltak az évek. Egyszercsak az Állam azt mondta, hogy nincs elég pénze. Azt nem értettem egészen tisztán, hogy a nyugdíjasok kifizetésére nincs elég pénze, vagy valami másra. Mindenesetre azt mondta, két választásom van.

Az egyik az, hogy visszacsinálunk mindent, és megint csak egy helyre, kizárólag neki fizetem a pénzt. Sőt, azt a pénzt is visszaadom neki, ami eddig halmozódott fel a saját, névre szóló számlámon.

A másik lehetőség az, hogy továbbra is kétfelé fizetem a pénzt, az Államnak is, és a magánszámlámra is. De akkor azután a rész után, amit az Államnak fizetek, soha többé nem kapok nyugdíjat. Vagyis a jövőben csak a saját számlámra támaszkodhatom.

Döntsem el, melyik legyen, csak rajtam múlik. De döntsek gyorsan, mert ez a Törvény.

Fogtam magam, tájékozódtam, olvasgattam, beszélgettem, számolgattam és meghoztam a döntést. Mégpedig azt, hogy továbbra is kétfelé fizetek, és egyúttal hagyom az állami nyugdíjat veszni, viszont megtartom a saját, névre szóló számlámat. Ugyanis arra végeredményre jutottam, hogy nekem ez a verzió jobban megéri.

Az Állam ettől hihetetlen dühbe gurult. Megkérdezte, hogyan merészeltem ezt a lehetőséget választani, amikor ő arra gondolt, hogy mindenkinek szerte az országban a saját számla megszüntetésére és a pénz visszafizetésére kellett volna voksolnia. Ezt nem egészen értettem. Miért adott akkor két választási lehetőséget, ha csak egyet lett volna szabad választani? És miért adott két lehetőséget, ha a döntésem után ennyire ideges lett?

Az Állam azt is mondta, hogy én egy rohadt hazaáruló újgazdag kommunista liberálbolsevik vagyok, aki összelopott magának mindent, és aki ráadásul még egy érzéketlen antiszociális köcsög is. Meg kell, hogy mondjam, ezen meghökkentem.

Nem telt bele sok idő, és egyszercsak az Állam megint azt mondta, hogy még mindig kevés a pénze. Azt most sem értettem egészen tisztán, hogy a nyugdíjasok kifizetésére nincs elég pénze, vagy valami másra. Ezért azt a döntést hozta, hogy vissza az egész. Hiába volt korábban két lehetőség, és hiába lehetett kettő közül választani, mostantól mégiscsak az az egy lesz, amit ő mond, és kész. Ezentúl mégis csak egyfelé lehet fizetni mindenkinek: mégpedig az Állam felé. Vagyis amit a magánszámlára fizetnék, azt is megtartja magának és puntkum. De nyugdíjat továbbra sem ad.

Én most itt állok, és nem értek semmit. Mindvégig törvénytisztelő, jó állampolgár voltam. Ha azt mondták, egyfelé fizessek, fizettem egyfelé. Ha azt mondták, kétfele fizessek, fizettem kétfelé. Ha azt mondták, válasszak, hogy egyfelé vagy kétfelé fizessek, választottam.

Akkor miért lett belőlem hazaáruló? És miért vették el mind az állami, mind a magán pénzemet, és miért állok itt egyetlen fillér nyugdíj nélkül? És miért vigyorog rajtam kajánul egy csomó ember, mondván, hogy úgy kell nekem, megérdemlem?

Mit és hol rontottam el?