A médium mocska

| |
2010. július 27., kedd 09:59

Szerencsés ember, aki egyszer is magán érezte Tihanyi Tamás pszichikus energiáját. Az úriember a Budapest TV egyik sztárja volt, keresett médium, távgyógyító, magánéleti tanácsadó. Önfeláldozó ember révén naponta órákat töltött azzal, hogy a betelefonáló nénik és bácsik egészségügyi gondjaival foglalkozzon, gyógyított gerincbajt, májbetegséget, bélcsavarodást, foglalkozott szív és érrendszeri panaszokkal, nem volt probléma a csontritkulás vagy az idegrendszeri panasz sem. Az egyetlen eszköze pedig, ami mindenre jó volt, egy hűtőszekrény hátuljáról leműtött hűtőrács, amit Tihanyi sokat próbált keze változtatott Hippokratész álmává.

A felállás elég egyszerű. Kell egy kamera, előtte egy asztal, mögötte zöld vagy kék háttér, és kell egy méltóság nélküli ember, hogy napi 2 órát produkálja magát. A produkció lehet kártyajóslás, távgyógyítás, sorselemzés, álomfejtés, gyakorlatilag bármi, amit egy szerencsétlen, hiszékeny embernek be lehet adni. Jól jön valami csodatárgy is, a könnyebb emésztés érdekében, ez lehet kristálygömb, kártyák, kavicsok, rúnák, egyéb bigyók és gyanús csúnyaságok. Ha összeállt minden, ami kell, már csak műsoridőt kell vásárolni valamelyik legalja csatornán, ideális választás például a Budapest TV. Kell még egy vezetékes vonal is, lehetőleg emelt díjas, ez adja a bevételt, ezen osztozik a csatorna és a médium. Ez a módszer, amivel könnyedén, hathatósan és mindenféle színvonal nélkül művelhető a parasztvakítás.

Az emberi tudaton való élősködésben hihetetlen pénz van, a távgyógyítás talán a legolcsóbb az összes módszer közül. Ám hiába a nyereség, a legtöbb csatorna nem foglalkozik az igénytelenség netovábbját jelentő majomkodással, az ostoba jósokkal, vagy a magyar kártyát tarotra cserélő ultihuszárral. Viszont azt is megszokhattuk, hogy mindig van lejjebb: a TV2 is beszállt az ezotéria tudományának álintelligens terjesztésébe.

Éjjelente két órában jelentkezik a kereskedelmi csatornán az EZO TV. Ez, a jobb híján banda mindennel foglalkozik, ami csak az ezotéria tárgykörébe illeszthető. Az amúgy igen színvonalas honlapjukon nemcsak név, de szakterület szerint is kategorizálhatók a médiumok: intuíció, okkult, tisztánlátó, tarot, gyertya, csont, álomfejtés, imádkozó, s csomó más, amit ép ember el nem hisz. Tina, ahogy írja, „pozitív energiával lelket erősít, a tárgyakra védelmet tesz”, Szillith „reiki energia segítségével jósol pénzügyekben”. Ica rúnajós, s „a munkahelyi gondok megoldója”, Mirtill más dimenzióbeli lényekkel kommunikál. Ha mindez nem elég, bizalommal fordulhatunk Odinhoz, aki nemzetközi tapasztalattal rendelkező boszorkány főpap, avagy Kirához, aki „spirituális választerapeuta”, jelentsen ez akármit, de a legbetegebb talán Merlin, aki a „reinkarnációs időutazás mestere”.

Na, ez a szar megy a éjjelente TV2-n. Nincsenek pontos adataim arról, mennyi pénz folyik be ebből a csatornának, de nem hiszem, hogy veri a 9 órás film szünetében a mosóporreklámot. Elég nagy gondban lehet a TV2, ha még rúnáknak meg időutazóknak is biztosít helyet, még akkor is, ha alapvetően sem túl magasszintű a repertoárjuk. Persze eddig is bőven folyt a mocsok, a pénznyerős műsoroktól kezdve Joshi Bharatig, de azt hiszem, eddig ez a legalja.

Az emberi tudat magasabb szintű, s messze több annál, minthogy kémiai elemek szabályszerű összjátékából létrejöhessen. Vannak körülöttünk dolgok, amiket nem fogunk fel, de amikre figyelni kéne, pont azért, hogy egyszer megértsük. Erre jön egy hazug banda, akik mindenféle primitív humbuggal és a naivitás kihasználásával szerzik a pénzt, és még annak is elveszik a kedvét az ezotériától, aki hajlana felé. Létezhetnek más dimenziók, lények is bennük, lehet, hogy van reinkarnáció, talán sors is. Ám biztos, hogy ezen az úton nem egy hatvanéves, ötven IQ-s fogatlan vénasszony, vagy egy magát boszorkánynak hívó, nevetséges öltözetben bohóckodó ripacs fogja a kezünket, hisz még annyit se ért hozzá, mint mi. Érdemes volna ilyen témával foglalkozni, de amíg Tihanyik meg hűtőrácsok adják a téma imázsát, esélytelen, hogy komoly ember ilyet tegyen.

Tarot kártya.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 1 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.07.28. 13:27:27Aragornka

    A világ legkiborítóbb dolgának tartom. Sajnos az én szülei is nézik, mivel pénznélküliségben óriási egészségügyi gondokkal küszködnek, amiket nem lehet helyrehozni. Nagyon ki tudok rajta bukni, mikor bemegyek a szobájukba és csak ez a néphülyítés folyik belőle (szerencsére odáig nem merészkedtek, hogy még felhívják- kapnának is a fejükre). A legszomorúbb hogy senki be nem pereli őket ezért a hűtőrácsos gerincműtétért, pedig már nagyon megérett volna az ideje. Ha az ilyen embereket békén hagyjuk, akkor jóformán az utcai idegent, aki bárhova becsenget és magárra irattatja a tulajokkal a saját házukat, akkor már őt is békén kell hagyni. Szomorú, nem hiszem hogy ez az ország, a nép színvonala, mert ha ez akkor nem tudom, hogy hová juthat a világ.

    Ajánlom megnézi, nagyon duva és 5percig röhögtem levegő után kapkodva:
    youtube.com/watch?v=YkRWhmkxtj8

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés