Egy ország, egy nép, egy elk*rás

Az Európai Unió és az egyes tagállamok nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire támogatják a nehéz helyzetbe került országot. Németország kilátásba helyezett egy mentőcsomagot, amely „megoldaná” a görögök problémáját, természetesen ez az adós szuverenitásának részleges elvesztésével járna. Láttunk már erre példát a közelmúltban máshol is.

Számomra nem az a kérdés, hogy meg lehet-e menteni az országot, mert bizonyos értelemben meg lehet. Meg lehet menteni a „méltó büntetéstől”, vagyis a rossz gazdálkodás következményétől, a csődtől, hogy aztán másokat hozzunk nehezebb helyzetbe. Például azon országok adófizetőit, akik az egészet finanszírozzák majd. Nagy szezonja van most a „globális kockázat állami erővel történő újraelosztásának”, vagyis azokra lőcsölésének, akik voltak olyan ostobák, hogy jól sáfárkodtak talentumukkal, s így terhelhetőségük megmaradt. Mert ne legyünk naivak, ezek a terhek végül világszerte mind a dolgos kis középosztálybeli családokon fognak landolni.

A legviccesebb az egészben, hogy a görögök hajlamosak az új pénzt, az eurót hibáztatni a bajokért. Sokan azt mondják, hogy „ha nem adtuk volna fel monetáris szuverenitásunkat (ez persze már az euró bevezetése előtt sem volt nekik, különböző közgazdasági törvényszerűségek miatt, melyeket itt nem áll módomban kifejtetni, hely hiányában), akkor lenne eszközünk a válság megoldására, most viszont itt állunk csupasz akármivel a kezünkben”. Ez természetesen badarság, de azt kell, hogy mondjam, az euró bevezetése igenis oka a mostani helyzetnek – ám teljesen ellentétes irányból, mint ahogy azt a „jó öreg” euróellenes babona-gyárosok indokolják.

Az euró bevezetése ugyanis minden korábbinál nagyobb eladósodási kaput nyitott ki a görög állam előtt (és a többi PIGS ország előtt is egyébként). Amin persze nem volt kötelező bemenni, és főleg nem volt kötelező úgy bemenni, hogy közben még közérdekű adatok hamisításával is manipuláltak hosszú éveken keresztül. De persze mit várhatunk egy ilyen „őszintén antikapitalista” és „szociálisan érzékeny” társaságtól, mint a görögök.

Az egész „Akhillesz-sarka”, hogy az ECB (az Európai Központi Bank) a pénzforgalom fedezeteként elfogadja a rendszerben részt vevő kereskedelmi bankoktól és egyéb pénzügyi intézményektől a görög államkötvényeket (a többi eurózónás államkötvényhez hasonlóan), lényegében tekintet nélkül az egyes papírok tényleges kockázatára. Ezzel jelentős piaci keresletet generál a görög állampapírok javára és a jól gazdálkodók, például a németek rovására. A kötelező letétek között ugyanis nem lehet túlzottan nagy a kamatkülönbözet, hiszen akkor megérné a letéti kötelezettséget a görög papírokkal teljesíteni, zsebre téve a magasabb kamatot, míg az ügyletet német állampapírok rövidre eladásával, vagy kamatcsere-ügyletekkel finanszírozni. Ez most lehet, hogy a laikusokat összezavarta, de az ő kedvükért elmondom hétköznapibb módon is. A jegybank, letételfogadási politikája miatt, a német és a görög állampapírokat egymás közeli helyettesítőivé tette, és a közöttük lévő kamatkülönbözet úgy csökkent, hogy az nem tükrözte többé a két állam gazdálkodása között meglévő különbségeket (eléggé). Vagyis most jön a nagy „muhaha”, a németek tulajdonképpen már évek óta finanszírozzák a görög államadósságot (persze ezt nem kötötték a nép orrára).

Ugye, most már értjük, miért rohant Angela Merkel ilyen gyorsan a „nehéz helyzetben” lévő ország segítségére.

Valahogy fel kell számolni a helyzetet. Az egyik választás az lenne, hogy a jelenlegi letéti politikát beszüntetik, ami persze kiverné a biztosítékot egy csomó országnál, például az olaszoknál, akiknek az államadósságát részben szintén a németek finanszírozzák ezen a csatornán keresztül. Továbbá kizárhatnák csak a görögöket, ami gyakorlatilag azonnal csődbe vinné az országot, hiszen attól fogva valószínűleg valószínűleg „a kutyának sem kellene” többé a görög államkötvény. A német kormány számára a legjobb megoldásnak egy kimentéssel egybekötött „büntetés” tűnik. A büntetés itt Görögország szuverenitásának részleges, de látványos csorbítását jelenti, amely Európa-szerte garantálná a kellő elrettentő hatást a hasonlóan pazarló költségvetési praktikáktól.

Eddig a görögök ehették a kolbászt ingyen, most viszont úgy látszik, a németek azon vannak, hogy kapjanak cserébe némi gyroszt, ha másként nem, hát erővel. Hát ez volt az eladósodott gyroszos és a jómódú kolbászkészítő meséje.