Gyurcsány rázza már fel!
Valakinek fel kell ráznia a szocialistákat. Egyszer már sikerült a Ferinek, megcsinálhatná most is – látogassa végig ezt a „k… országot”. Hadonásszon, rángassa a vállát, lárifárizzon, nekem mindegy, csak rázza, rázza, rázza fel!
Ez a Mesterházy Attila túlságosan súlytalan ahhoz, hogy igazából lelkesítsék szavai a táborunkat. Most kellene belső és külső körökben megteremteni az ő támogatottságát, és egyszerre felhozni az MSZP-t. Fiatal is még, majd négy vagy nyolc év múlva kihozunk belőle valamit, ha addig bírja.
De ez a pápai gyerek már bizonyított. Most rettegni kell, mert jön az Orbán, és rettegéskeltésben nem rossz. A huszonhárom millió román vendégmunkást is milyen jól megcsinálta, meg is nyertük kétezerkettőt. Aztán kétezerhatot is neki köszönhetjük.
Végigjárhatná az országot, válogatott nyugdíjasok előtt beszélhetne arról a sok disznóságról, amit majd az Orbánék el fognak követni. Mondja csak el bátran, hogy Orbán nyolc éve bujdos, Mikes Kelemen kutyagumi hozzá képest. Ne finomkodjon, attól a nép nem hergelődik, nekünk meg nem békés birkák kellene, hanem harcos, odamondogatós kampánymunkások. Orbán Viktor megígéri itt a toronyórát lánccal, de sem toronyóra, sem lánc, csak pofára esés.
Azt is elmondhatná, jó stílusban, hogy Orbán sameszokat küld az emberre, megbízza a kollégákat, hogy amortizáljanak, mert nem elég férfi hozzá, gyáva ahhoz, hogy szemtől szemben küzdjön. A samesz szót persze csak a nyugdíjasok értik, a fiatalok ilyet már nem használnak, de bátran, tőle elfogadják, mert rajonganak érte, szeretik, érted, mindenki szereti, ebben van a jövő! Végülis mindegy mit mond, mindegy, hogy mondja, ő a hiteles ember a mi oldalunkon!
Csak legyen szenvedélyes, és mondja el, hogy az elmúlt nyolc év politikai háborúskodása a jobboldal bűne. A Fidesz nyolc éven keresztül azon dolgozott, hogy az ország egésze a vádlottak padjára kerüljön.
És ha nem vigyázunk, a mi oldalunk tényleg oda kerül, aztán bekasztniznak minket, ezt értsétek meg, ezért pofázok itt nektek, ha valaki, és erre Feri a legalkalmasabb, ha valaki nem rázza fel ezt az oldalt, akkor sok mindennek vége. A kapucínertől a makaói vakációig vége. Ezek mindenkire lőnek, nem olyan bénán, mint Keller Laci tette, hogy senkire nem tudott rábizonyítani semmit. Itt most tényleg vér fog folyni, a Fidesz le akar bennünket radírozni. De ne hagyjuk magunkat, és ebben csak Ferire számíthatunk!
A fenti írás csupán a képzelet szüleménye, a valósággal, Gyurcsány Ferenc kecskeméti beszédével például való bárminemű hasonlóság a véletlen műve.

Kommentek
Válasz - 2010.03.04. 19:31:39EsteeSatmary
Nem értem a Gyurcsány-fóbiát!Most nem az a tét, hogy Gy.F vagy O:V a lesz a miniszterelnök, ugyhogy nem értem mi a pánik oka,? A szocikat meg fel kell rázni-az igaz, a Fidesznél meg a rózsaszin ködöt törölni- hátha látható lenne valami a programból is.