Kardcsapat: bronz a versenyen
A harmadik helyen végzett vasárnap a magyar válogatott a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kardcsapat Világkupa-versenyen.
A budapesti Tornacsarnokban és Nemzeti Sportcsarnokban - a MOL Kupáért - rendezett versenyen 18 ország együttese indult. A Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász, Decsi Tamás négyes a hiányos 32-es táblán nem vívott, majd a 16 között öt tussal verte a lengyeleket, a negyeddöntőben pedig néggyel az amerikaiakat. A fináléba jutásért a világbajnok románokon kellett volna túljutni, ez azonban nem sikerült, így az utolsó mérkőzésen a bronzérem volt a tét, melyet a magyarok a franciákkal szemben meg is szereztek.
A hazai vívók így két harmadik hellyel zárták a hétvégét, a szombaton véget ért egyéni Grand Prix-n ugyanis Iliász állhatott fel a dobogó alsó fokára.
"Jó eredménynek tartom, hogy két érmet szereztünk az év első GP-jén - mondta értékelésében Nébald György szövetségi kapitány. - Ahogy a versenyt felvezető sajtótájékoztatón is említettem, nem volt egyszerű a helyzetünk, mert a hazai közönségnek és a szponzornak is meg kellett felelni, miközben a csapatversenyben a fiataloknak próbáltam lehetőséget adni. A londoni olimpiát szem előtt tartva ez az utolsó év, amelyben még lehet kísérletezni, aztán amikor élesbe fordulnak a dolgok, ilyesmire már nem lesz lehetőség. Ezzel együtt, amint azt pár napja jeleztem, a következő versenyen, Moszkvában Nemcsik Zsolt is benne lesz a csapatban. Hogy kinek a helyén, azon még gondolkodom. Iliász Nikolász két bronzérme nagyon kellemes meglepetés és remek eredmény, már csak azért is, mert ő még jövőre is juniorkorú."
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- 125 kcm
- Ampezzó
- Andre Alves
- Bad Kleinkircheimben
- Benczés Miklós
- Busai
- Casey Stoner
- Cortina d
- Detre Dia
- Dzsuzsák Balázs
- Eindhovenben
- Eurochallenge Kupa
- Férfi kézilabda Eb
- Kovács Nikolett
- London 2012
- Mészáros Ferenc
- Nico Rosberg
- Omonia Nicosia
- Pegazus Tours
- Prukner
- RSC
- Rózsadomb Squash Club
- Videoton FC
- Waalwijk.aláírt
- alpesi síelő
- bronzésrmes
- eindhoveni vízlilabda Európa-bajnokság
- gyorsaságimotoros-világbajnok
- görög válogatott
- hallhatatlanok csarnoka
- hibáztak
- házigazdák ellen
- izlandi
- kick.box
- kikaptunk
- kiöregedett focista
- kiütéses győzelem
- lengyel-ukrán labdarúgó Európa-bajnokság
- magyar futball
- megvédte a címét
- nivea tour2012
- nyitómeccs
- női vízilabda
- paraúszás
- pólósok
- ralibajnokság
- reac
- vízilabda-Eb
- átigíazolás
- ötkerikás játékok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés