Szindbád Ikonja
Az MTV Icon idén Ákost és Nagy Ferót választotta ki, hogy a magyar könnyűzene ikonjaivá avassa őket. Először Ákosra kerül sor, a Bonanza Banzai egykori frontemberének leghíresebb dalait tizenkét népszerű előadó dolgozza fel július tizedikén.
Ákos zenéjét sokan nem szeretik, vannak olyanok akik egyenesen agyvérzést kapnak ha például az Ilyenek voltunk vagy a Hello című számot hallják meg. Vannak olyanok is, akik rajongói honlapok megbecsült tagjai és ki nem hagynának egy Ákos-koncertet. Egy biztos, Ákost lehet utálni de megkerülni nem, az előadóművész immáron több mint húsz éve van a csúcson és ezt kevesen mondhatják el. Ráadásul ez alatt a húsz év alatt hiteles tudott maradni.
Mostanában az énekes a bulvármédia kereszttüzébe került, többek között azért mert nyilvánosságra hozták, hogy mennyiért lép fel zenekarával. Mindenkit megnyugtathatok, ennek a pénznek a százszorosát lopták el az elmúlt években magas beosztású politikusaink, akármilyen furcsa, de erről nem nagyon cikkeznek az említett újságok.
Különben is mára Ákosba feltétlen bele kell rúgni a bulvármédia szerint. Elvégre is mégiscsak botrányosnak nevezhető, hogy nem drogos, nem celeb, nem vacsorázik esténként senkivel sem a TV-képernyő előtt, nem okoz karambolt beszívva és még embercsempész rokonai sincsenek. Sőt, ezen felül négy gyermek boldog édesapja és még hívő ember is. Tehát a bulvármédia szempontjából egy született balfék.

Az egyik internetes honlap a tegnapi nap folyamán hozta nyílvánosságra a legújabb "botrányt". Ákos felforgatta az egész VOLT fesztivált. Másnap a fesztivál honlapján a következő közlemény jelent meg: Fair play díjat Ákosnak amiért ruganyosságával elősegítette, hogy a Prodigy együttes is időben el tudta kezdeni koncertjét...
Ákosnak a magyar irodalom is fontos, ez is szemet szúrhat néhány embernek, Krúdy hangoskönyveket készít, irodalmi esteket tart borpatikájában. Zenekarával most nyáron a Szinbdád turné című koncertsorozaton vesz részt, eddig több mint hatvan ezren voltak rá kiváncsiak.
Természetesen ez a siker sok mindenkinek nem tetszik, éppen ezért muszáj a kritikákat gyártani, ahogy Ákos énekli a "keserű gumicukrot" be kell adagolni az emberekbe.
Csak aztán nehogy meglepődjenek mikor Kovács Ákos megkapja a Kossuth-díjat. Mert előbb vagy utóbb, de megfogja kapni.
(Fotó: www.akos.hu)

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés