Februártól ingyenes kínai nyelvoktatás indul a Miskolci Egyetemen
Az Észak-magyarországi régióban egyedülálló s az országban is ritka lehetőséget kínál a most felvételiző középiskolásoknak, leendő és jelenlegi hallgatóinak a Miskolci Egyetem: februártól ingyenes kínai nyelvoktatás indul az intézményben.
Keveseket izgat az Új Színház ügye
Dörner György színházigazgatói kinevezése éles kritikákat váltott ki, komoly „közfelháborodásról” azonban mégsem lehet beszélni. Már csak azért sem, mert 2011. november közepéig az emberek alig fele (46 százalék) értesült arról, hogy Tarlós István új igazgatót nevezett ki az Új Színház élére.
Ha te vagy az igazi - Valóságshow és kínai valóság
A csecsiangi tévé rögtön megszüntette az egyik párkereső műsort, a hunani show egyik producere pedig közölte a stábbal, hogy bármely pillanatban telefonálhatnak az illetékesek, és akkor mindenkinek szednie kell a sátorfáját.
Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes-államtitkára szerint leáldozóban van a silány minőségű tömegáruk korszaka; Bognár Lajos erről a Foodapest és az UKBA szakkiállítás vasárnapi megnyitóján beszélt a budapesti Hungexpo vásárközpontban.
Konferencia a magyar film európai helyzetéről
A magyar film helyzete az európai filmkultúrában címmel tartottak konferenciát Ulrich Gregor német filmtörténész és Báron György kritikus vezetésével a 43. Magyar Filmszemle keretében szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.
Japán színházrendező görög drámát állít színpadra Izraelben
Euripidész Trójai nők című tragédiáját állítja színpadra héber, arab és japán nyelven a Shakespeare-rendezéseiről Londonban is ismert japán színházi rendező, Ninagava Jukio (Yukio Ninagawa) Tel-Avivban.
Horthy Miklós unokája is leváltaná Dörnert
Nyílt levelet közölt az Új Színház ügyében a The Guardian című baloldali brit napilap pénteki számában többtucatnyi brit színész, rendező, író és közéleti személyiség. A 68 aláíró között van Horthy István Sharif, Horthy Miklós Nagy-Britanniában élő unokája, Schiff András zongoraművész, valamint az E
Hírek
FilmezZ
Suspense, csattanó, csalódás
Nyomasztó kosztümös-misztikus thriller, vészjósló elmegyógyintézettel, megállás nélküldohányzó DiCaprioval, a már szinte garanciának számító Dennis Lehane író tollából Scorsesenevével fémjelezve. Kell-e ennél több a sikerhez?
Esküvő Nyomorországban
Fenekestül felforgatott realitás jelenik meg az Alíz és a hét farkas mesevilágában, amely a valóság darabjaiból építi fel szürreális és groteszk képét szereplőiről és zárt szituációs drámaközegéről. Paródia-hang „Nyomorországból”.
A leghosszabb éjszaka
Az idei Szemlén ismét láthattunk a „nem jótól” a „nézhetetlenig” terjedő skálán mozgó darabokat, illetve remek játékfilmeket is (sajnos ebből volt a kevesebb), de ha pisztolyt szegeznének a fejünkhöz és mindössze két filmet menthetnénk meg az utókor számára, akkor nem lenne kérdéses, hogy Hajdu Szab
KönyvezZ
Az otthontalanság otthona
Az M1/M7 kapcsán nehéz eldönteni, hogy egy elszigetelt, nosztalgikus próbálkozás, vagy épp egy olyan elmúlt költői nyelvnek és szerepnek ágyaz meg újra, ami megváltoztathatja az új évtized költészetét is. Hiszen a divatot általában azok formálják át, akik - látszólag legalábbis - fittyet hánynak rá.
Lehetséges a profán megváltás?
Sokan a kortárs francia filmek sajátos történetszövési stratégiájának "regényes" adaptációjaként jellemzik Anna Gavalda stílusát, mások éppen ellenkezően vélekednek, és egyszerűen vontatottnak, követhetetlennek érzik a cselekményt. "A Vigaszág olyan, akár egy lassan hömpölygő, ámde szeszélyes folyó,
Szabadesés, hátborzongatás
Tóth Krisztina neve védjegy, 2009-es verseskötete rá is játszik erre. Hiszen a „magas labda” sem önmagában mint márkajelzés érdekes, hanem az általa generált mozgások, leütések vagy rájátszások az izgalmasak. Ezzel persze nem a kötet súlyát kenem el, csak jelzem, a versekből mintha vaktérkép rajzoló

