Magyarellenes fenyegetés: komoly a tálibok üzenete?
Egy pakisztáni lap szerint újabb áldozatokkal járhat, ha nem távoznak a magyarok Afganisztánból. Mint az köztudott, az augusztusi támadás miatt két magyar katona is életét veszítette. Wagner Péter, külpolitikai szakértő szerint azonban csak mértékkel kell komolyan venni a tálibok fenyegetését - tette közzé az Inforadio.
Csak mértékkel szabad komolyan venni a fenyegetést - mondta az InfoRádiónak a magyar Külügyi Intézet munkatársa, aki blogjában arról írt, hogy egy pesavari online lapban olyan cikk jelent meg, amelyben a tálib vezetés figyelmeztette a magyar kormányt: vonja ki csapatait Afganisztánból, vagy újabb áldozatokra számíthat.
Wagner Péter szerint a tálibok egyre szofisztikáltabb propagandaműveleteket hajtanak végre. Valószínűnek tartja, hogy figyelemmel kísérik a nyugati sajtóban megjelent híreket, és tisztában vannak azzal, hogy az egyes országokban milyen politikai viták vannak az afganisztáni szerepvállalással kapcsolatban, és megpróbálják elbizonytalanítani az embereket.
Baglámban, ahol a magyar katonák is tartózkodnak, két olyan járás van, ahol mindig is jelen voltak és egyre erősödtek a tálibok, de a tartomány többi részéről egyelőre nem érkeznek olyan hírek, hogy kiterjesztették volna befolyásukat - hangsúlyozta a szakértő.
Wagner Péter úgy véli, nem jelentették volna meg ezt a fenyegetést, ha a közelmúltban nem lett volna magyar áldozat Afganisztánban. Kiemelte: a tálibok mindent megpróbálnak, hogy elbizonytalanítsák a kormányokat és a lakosságot, de nem szabad bedőlni az ellenség médiakampányának. Régen rossz lenne, ha az ellenfél a propagandájával meg tudna győzni egy kormányt, hogy változtasson politikáján - tette hozzá.
Nem a tálib fenyegetések határozzák meg az afganisztáni feladatteljesítést - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A közlemény szerint a magyar kormány szövetségi kötelezettségvállalásait "eddig sem szabta újsághírekhez és ezután sem kíván érdemben reagálni az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásokra."
Mint írják, ezekből "szép számmal olvashatunk, hallhatunk folyamatosan, különös (...) azokban az időszakokban, amikor a tálib ellenállók akciója a két héttel ezelőtti orvtámadáshoz hasonló eredménnyel végződik", utalva az augusztus végi afganisztáni támadásra, amelynek következtében két magyar katona halt meg.
Darvasi István nagykövet elmondta: a külképviselethez nem juttattak el fenyegetést, a szóban forgó üzenetet csak egyetlen pakisztáni újság, a The Frontier Post című lap hozta le. A nagykövetség úgy véli, ha komoly fenyegetésről lenne szó, akkor nagyobb visszhangja lett volna Pakisztánban is.
Mint a nagykövet közölte, a The Frontier Post ugyan országos napilap, de a bázisa alapvetően Haibár Pahtunhva tartomány (korábban Északnyugati Határtartomány). A szóvivő a magát függetlennek mondó, de közismerten a tálibokhoz közel álló Afghan Islamic Press afgán hírügynökségnek nyilatkozott. A kandahári keltezésű hírt más újság nem közölte, így "nehezen mondható, hogy Magyarországot tényleges fenyegetés érte volna" - vélte a nagykövet.

Kommentek
Válasz - 2010.09.11. 19:33:15GÓBÉ
Nő a magyar katonai misszió fenyegetettsége…
Valós veszélynek vannak kitéve a magyar katonák Afganisztánban; a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy akár a misszió teljesítése is veszélybe kerülhet – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter. Hozzátette: a biztonsági helyzet Afganisztánban az elmúlt években rohamosan romlott, az ott szolgáló magyar katonák fenyegetettsége ezzel folyamatosan nőtt. A biztonsági helyzetet folyamatosan elemzik, levonják a megfelelő következtetéseket, és teljesítik a kötelességüket. MHO
A magam részéről arra kérem a kormányt, hogy ne küldjön ki több katonát Afganisztánba, illetve hozzák haza a katonáinkat! Semmi keresnivalónk nincs ott kint!