Félezer nőt erőszakoltak meg a lázadók
Kongói és ruandai lázadók több mint ötszáz nőt erőszakoltak meg július vége és augusztus első fele között a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, több mint kétszer annyit, mint ahány esetről korábban tudtak - jelentette az ENSZ.
A kormány ellen harcoló Mai Mai kongói milícia és a hutukból álló Demokratikus Front Ruanda Felszabadításáért (FDLR) fegyveresei július 30-a és augusztus 3-a között megszállva tartották Luvungi várost. Lakóinak házait kifosztották, s a településen és környékén erőszakolták meg azt a mintegy 240 nőt, akiről az ENSZ két héttel ezelőtt tudomást szerzett.
Azóta kiderült, hogy az országnak ugyanazon a részén, de egy másik településen is történt legalább 267 eset.


Szóljon hozzá!
Bejelentkezés