A thai kormány mondjon le
Emberek tízezrei özönlöttek szombaton a thai fővárosba, Bangkokba, hogy egy vasárnapra kitűzött demonstrációval kikényszerítsék a kormány lemondását.
A négy évvel ezelőtt megdöntött thai kormányfő, Thakszin Sinavatra híveinek katonai ellenőrző pontokon kellett túljutniuk, s egyedül a legnagyobb ellenőrző pontnál, a Bangkoktól északra fekvő Ayutthayanál 35 ezer érkezőt számoltak meg.
Az egykori miniszterelnök hívei, a "vörös ingesek" mindenkit mozgósítani igyekeznek Abhiszit Veddzsadzsiva kormánya ellen, s azzal számolnak, hogy vasárnap körülbelül 600 ezer ember vesz majd részt a demonstráción. "Ez alkalommal hosszú harca készülünk, ám ha a kormány ma vagy holnap feloszlatja a parlamentet, mi is szétoszlunk és hazamegyünk" - közölte a "vörös ingesek" vezetője.
A kormány 70 ezer tüntetővel számol és 50 ezer biztonsági embert mozgósított. Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök elutasította a visszavonulást, de lemondta a hét végére Ausztráliába tervezett útját.
Másfél éve, 2008 októberében a rendőrség és a kormányellenes erők összetűzéseiben Bangkokban két ember halt meg és több mint 200 megsebesült. Az ellenzéki erők heteken át megszállva tartották a kormányzati negyedet és időnként a bangkoki repülőtereket. Ez utóbbi miatt turisták százezrei rekedtek Thaiföldön.
A 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra 2008 augusztusában külföldre menekült, hogy elkerülje a büntetést, amelyet korrupció vádjával akartak kiróni rá. Ugyanazon év októberében távollétében két év börtönre ítélték.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bogota
- Dan Diaconescu
- Donna Summer
- EU vizsgálat
- Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség
- Földön kívüli
- Hunnia Baráti Kör
- Londono
- Michael Roth
- PPDD
- Romney
- Santorum
- Sten Tolgfors
- USA elnökválasztás
- ateista
- ateizmus
- aztékzsályamag
- brit infláció
- cseh kormány
- disney
- drog birtoklás
- elfogó kísérlet
- elszigetelt
- foglalkkoztatás
- francia elnökválasztás
- gyónás
- kötelezettségszegési eljárás
- közvélemény-kutató
- közösségi hálózatok
- miniszterelnök lemond
- munkaerő-beáramlás
- német államminiszter
- pelenka
- r nincstelen
- robert bales
- spermavadász
- szellemhajó
- teletex
- természetfeletti lény
- toulouse
- toulouse-i ámokfutót
- transznemű
- tévénézési szokások
- vadpiknik
- választás. franciaország
- állampolgári ismeretek
- állampolgársági vizsga
- életmódváltás
- érme
- önzetlenség

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés