Svájc fizetné az állatügyvédeket
A svájci szavazók vasárnap járulnak az urnák elé, hogy eldöntsék, szükséges-e vitás bírósági ügyekben az állatok mellé is ügyvédet rendelni – írja a BBC.
A szavazásról született meglepő döntést azzal magyarázzák, hogy abban az esetben, ha a bántalmazott vagy megkínzott állatoknak is lenne saját védője, sokkal nagyobb lenne az esély arra, hogy a bűnösöket a bíróságon elítélik. Az ellenzők ugyanakkor azzal érvelnek, hogy Svájcban elég szigorúak az állatok jogaival kapcsolatos szabályozások, ezért nincs szükség újabb rendelkezésekre az ügyben.
A zürichi kantonnak ugyanakkor az államon belül is saját törvényei vannak az állatokra vonatkozóan, és ezen a területen már évek óta működik egy állatjogi ügyvéd, Antoine Götschel, akit kirendelnek a vitás ügyekhez. Götschel a BBC-nek elmondta: szerinte egy ügyvédnek épp az a dolga, hogy olyanokért emelje fel a hangját, akik nem tudják megvédeni magukat.
Ha a szavazók hétvégén az állatok mellé állnak, a jövőben a házi kedvenceknek is érkezhet bírósági idézés. Az ügyvédi díjat pedig természetesen nem nekik kell majd fizetniük – a költségeket minden esetben a svájci állam állja.

A szatyorban Morzsa bírósági idézése?

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés