Végtörlesztés: több ezeren kereste meg a felügyeletet
Több mint 8.300 ügyfélmegkeresés érkezett a pénzügyi felügyelethez szeptember vége óta a végtörlesztéssel kapcsolatban, az ügyfelek egy része információt kért, más részük panaszt tett; a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságához további 300 írásos fogyasztóvédelmi beadvány érkezett - mondta Binder István, a szervezet szóvivője az MTI-nek.
4 nap/3 éj reggelivel 2 fő részére az In Hotel***-ben Hajdúszoboszlón 22 900 Ft-ért
Binder István szerint a felügyelet időben felkészült erre, októbertől, a nagy számú érdeklődés miatt megduplázta a témával foglalkozó ügyfélszolgálati munkatársainak a létszámát. Arra a kérdésre, hogy a megkeresések száma soknak vagy kevésnek tekinthető-e, úgy vélekedett: ahhoz viszonyítva, hogy a felügyelethez egy évben körülbelül 12 ezer írásos fogyasztóvédelmi beadvány és mintegy 40 ezer ügyfélmegkeresés érkezik, viszonylag nagy számról van szó; ugyanakkor a több mint egymilliós devizahiteladós ügyfélkört figyelembe véve ez várható volt.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztóknak kifogás esetén előbb mindig a hitelintézettel kell egyeztetniük, és csak akkor tudnak a felügyelethez fordulni, ha az elutasítja a panaszt. Hozzátette: az ügyfeleknek nincs automatikusan igazuk, a felügyelet minden esetben áttekinti az ügyet.
Ha szükséges, a felügyelet a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatosan szankciót hoz - mondta a szóvivő. A PSZÁF tavaly az Erste Bank, a Volksbank és az Argenta Credit esetében kényszerült erre a lépésre, a két bankkal szemben nemcsak határozatot hozott, hanem bírságot is kiszabott a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt.
Az Erste Banknál alkalmazott fix árfolyamú végtörlesztési kérelmi űrlap esetében azt kifogásolta a felügyelet, hogy annak lábjegyzete azt tartalmazta, hogy az igény bejelentésére 2011. december 30-ig egyszer van lehetőség, holott a törvény nem határozott meg olyan feltételt, amely szerint a fogyasztók csak egy alkalommal terjeszthetnék elő végtörlesztési kérelmüket.
A Volksbank rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelemhez alkalmazott nyilatkozata szerint az ügyfélnek vállalnia kellett volna, hogy megfizeti a tényleges és a rögzített árfolyam közötti különbséget a banknak, ha alkotmányellenesnek bizonyul a végtörlesztés lehetősége.
Az Argenta Credit végtörlesztési kalkulációs dokumentuma egyebek között arra hívta fel a fogyasztók figyelmét, hogy az adóhatóság tájékoztatása szerint a vagyonosodási vizsgálatok kiterjedhetnek a végtörlesztésre fordított pénz eredetének ellenőrzésére, ami a felügyelet szerint eltéríthette a fogyasztókat attól, hogy gyakorolják a fix árfolyamú végtörlesztésre lehetőséget adó jogukat.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kupleráj
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- madám
- mezőgazdasági cégek
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- textil
- torma
- társadalmi felelősségvállalás
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés