Az MSZP és a média

| |
2010. szeptember 9., csütörtök 17:58

Próbál észbe kapni a sajtóversenyben lemaradt MSZP. A Geomédia kiadó lehet a párt alakuló médiabirodalmának fő pillére, pláne, ha sikerül megszereznie a Népszabadságot is. A pénzt a NeoFM szállíthatja a rendszerbe – írja friss számában a Figyelő.

A Figyelő Horváth Lászlónál, a Geomédia Kiadói Zrt. fő tulajdonosánál érdeklődött, mit szól ahhoz az értesüléshez, hogy a Magyar Szocialista Párt az ő cégén keresztül építi ki médiabirodalmát, méghozzá Puch László egykori pártpénztárnok koordinációjával. Horváth szerint a vállalkozás körüli felvásárlásokban Puchnak nincs szerepe.

Médiaszakemberek szerint a baloldal későn és rosszul szervezi újra médiahátterét. A jelek szerint mindenesetre az MSZP körüli üzleti körök igyekeznek egy, a jobboldalihoz hasonló médiastruktúrát felépíteni.

A Geomédia Kiadói Zrt. portfólióépítéséről eddig három hír jelent meg, amelyek mind már meglévő, baloldalhoz köthető médiumokat érintettek.

Az első hír arról szólt, az FM1 Friends Kft. 530 millió forintért megvette a NeoFM kereskedelmi rádiót üzemeltető cég, az FM1 Zrt. 75 százalékát. A vásárló kft.-nek két tulajdonosa van. A cég 95 százalékát Székely Gábor birtokolja, aki korábban a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója volt, s aki tavaly októberig a BKV felügyelőbizottságában elnökölt, de a rendszerváltás után SZDSZ-es főpolgármester-helyettesként is dolgozott. A maradék 5 százalék a geomédiás Horváth Lászlóé.

A következő hír szerint a NeoFM reklámidejét az EMG Sales House Kft. értékesíti. E társaságot a Geomédia és az Est Média Group (EMG) közösen tulajdonolja – olvasható az fn.hu-n.

A harmadik információ szerint a Geomédia 40 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Vasárnapi Hírekben, s a lapot felelős szerkesztőként Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, szocialista politikus vette át. A hétvégi lapban a Békés Project Kft. is jelen van, 25 százalék erejéig. Ez utóbbi cég vette át 2009 végén Hagyó Miklós sajtósától, Horváth Évától annak a Stop.hu portálban lévő üzletrészét. E mellett a Békés Projecthez tartozik az OPT Ügynöki Kft., amely a Stop.hu mellett a Népszava kiadója is. Az OPT Kft. jelenleg két magánszemély, Simon Dénes Ferenc és Furcsa Árpád tulajdonában van. Simon korábban az MSZP gazdasági munkacsoportjának tanácsadója volt, a Heti Válasz egyik tavalyi cikke szerint ő „Puch László jobbkeze”.

Van egy másik szereplő is: a Media Magnet médiaügynökség, a Geomédia által kiadott Itthon kerületi magazinok tulajdonosa. Az Itthon a Helyi Téma laphálózat baloldali konkurenciájaként jött létre 2007-ben, jelenleg 11 budapesti kerületben és 11 további városban terjesztik. A Media Magnet egyik tulajdonosa az a Wéber Judit, aki – szintén a Heti Válasz korábbi értesülése szerint – Wéber János felesége. Róla pedig még 2006-ban írta meg a Népszabadság, hogy a rendőrség különleges terrorelhárító szolgálatától szerelt le, és nem mellesleg Puch gyerekkori jó barátja.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 0 komment

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés