Tartja magát a forint
A forint csütörtökön megőrizte szerdán elért erejét: az eurót délután negyed ötkor 284,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben az előző nap délután fél ötkor tartott 284,90 forint után.
A forint 284-285 forintos euró jegyzési tartományban ingadozva tartotta szerdán elért árfolyamát. Szerdán a forint 287 feletti euró jegyzésekről 285 környékére erősödött váratlanul kedvező amerikai makrogazdasági adatok hatására.
Szerdán délután a várt csökkenés helyett növekedést mutató amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index nyitotta meg hosszú idő után ismét az utat a befektetői kockázatvállalási hajlandóságának kibontakozása előtt; az európai és amerikai tőzsdeindexek ennek köszönhetően szerdán közel három százalékos, majd az ázsiai tőzsdeindexek csütörtökön egy-másfél százalékos emelkedéssel zártak.
Csütörtökön viszont már megtorpant a folyamat, az európai tőzsdék gyengüléssel nyitottak, részben a meredek emelkedést követő korrekciós igénynek köszönhetően, részben pedig a nap folyamán várható további fontos makrogazdasági mutatókat, illetve az EKB kamatdöntését megelőző kivárás miatt.
A közzétett adatok nem szolgáltak negatív meglepetéssel, nem vetették vissza a befektetői kockázatvállalás javulását. Az eurózóna gazdasága a várt mértékben növekedett a második negyedévben, az EKB nem változtatott irányadó kamatán, viszont az eddig jelzettnél gyorsabb gazdasági növekedésre adott előrejelzést az idei évre.
A devizapiacokon nem következett be lényeges változás a főbb devizák keresztárfolyamaiban és a térségbeli devizák is viszonylag szűk tartományban ingadoztak a nap folyamán. A forint is a várt 284-288 forintos euró jegyzési tartomány erős felében, 284 forintos jegyzés közelében ingadozott.
A dollárt 222,45 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben 1,2808 dolláros euró árfolyam mellett. Szerda délután a jegyzés 222,30 forinton, illetve 1,2820 dolláron állt.
A svájci frank jegyzése 219,78 forint volt 218,80 forint után, száz japán jent pedig 264,09 forinton jegyeztek 263,00 forint után.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kupleráj
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- madám
- mezőgazdasági cégek
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- textil
- torma
- társadalmi felelősségvállalás
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés