Kétmilliárd az agrároktatás korszerűsítésre
Kétmilliárd forintos fejlesztéssel az utóbbi 25 év legjelentősebb agrároktatás-korszerűsítési programját valósítják meg két fővárosi és két Pest megyei agrároktatási intézményben.
Dúl Udó Endre, a Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központ (KASZK) főigazgató-helyettese, a projekt irányítója az MTI-nek csütörtökön elmondta: a programban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által fenntartott budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, továbbá a szintén fővárosi Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, valamint a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola és a piliscsabai Mezőgazdasági Erdészeti Szakképző Iskola vesz részt.
A négy oktatási intézményben korszerűsítik az oktatási és képzési feltételeket, valamint az iskolák szervezeti rendszerét, és felújítják az oktatási infrastruktúrát is. Erre a két programra mintegy 1,2 milliárd forintot fordítanak összességében. A programok várhatóan ez év szeptember végére valósulnak meg - mondta a főigazgató-helyettes.
A program keretében környezetkímélővé és energiatakarékossá is teszik az iskolák épületeit is, erre közel 800 millió forintot fordítanak. Várhatóan a jövő év közepére készülnek el az épületek korszerűsítésével. A főigazgató-helyettes példaként említette a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolát, ahol már az épületek egy részében elvégezték a hőszigetelést, és a nyílászárók cseréjét, aminek eredményeként havonta 1,5 millió forinttal lett kevesebb az energiaszámla.
A projekteket az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) operatív programjainak forrásaiból, a Társadalmi Megújulás (TÁMOP), a Közép-Magyarországi (KMOP), valamint a Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) finanszírozzák - közölte Dúl Udó Endre.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kupleráj
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- madám
- mezőgazdasági cégek
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- textil
- torma
- társadalmi felelősségvállalás
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés