Magyar óriásvállalatoké lett Overdose fele
Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar nagyvállalat. Demján Sándor szerint a lépés a nemzeti összefogást szimbolizálja, Overdose nemzeti kincs, Magyarország sikerét mutathatja meg a világban - adja hírül az Origo.
Az Euroinvest, az OTP Bank, a Közgép, a Mol és a CIG Pannónia Biztosító megvette az eddig Mikóczy Zoltán tulajdonában levő Overdose tulajdonjogának 50 százalékát - jelentette be pénteken az öt cég és a lótulajdonos.
Az eseményen ott volt az Eurosinvestet vezető Demján Sándor, Németh Miklós a Közgép Zrt. vezérigazgatója, Járai Zsigmond, a biztosító felügyelőbizottságának elnöke, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
A cégek és Mikóczy létrehozták az Overdose Vagyonkezelő Kft.-t, a cég egyetlen apportált vagyona a jelenleg a becslések szerint 1,5 milliárd forintot érő csodaló. A résztvevő vállalatok használhatják reklámaikban a versenylovat, és a megállapodás értelmébe a tulajdonosok egyhangú szavazata kell a ló eladásához, illetve a reklámjogok értékesítéséhez is. A megállapodás szerint csak magyar színekben indulhat a ló, és minden veryenydíjbevételt Mikóczy kap majd.
A vagyonkezelő 10-10 százalékos csomagját vette meg az öt vállalat, a vállalatok 200 millió forintot adtak be, Mikóczy kezében maradt a fennmaradó 50 százalék.
Overdose korábban Mikóczy és két szlovák állampogár tulajdona volt, de januárban Mikóczy kivásárolta a másik két tualjdonost. A versenyló a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt.-vel már eddig is szponzori kapcsolatban volt.
A szlovák állampolgárságú Mikóczyt tavaly az év végén Romániában azzal vádolták meg, hogy a csődbiztos engedélye nélkül akarta elvinni felszámolás alatt álló élesdi húsfeldolgozójuk 43 millió forintra becsült gépsorait, ezzel megakadályozva, hogy elárverezzék azokat. A szabadlábon védekező üzletember azt mondta, a bukaresti Legfelsőbb Bíróság elé viszi az ügyet, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, és feljelentést tesz az ügyvezető ellen.
A valaha élt versenylovak örökranglistáján a 12 egymás utáni gyözelemmel büszkélkedő Overdose jelenleg a 13., a listát amúgy a magyar Kincsem vezeti.
Akik aláírták
A megállapodást aláíró Járai Zsigmond amellett, hogy volt pénzügyminiszter és jegybankelnök is, a CIG Pannónia Biztosító felügyelő bizottságának elnöke. Gazdasági szakértőként a Fidesz holdudvarához tartozik, s várhatóan valamilyen pozíciót fog kapni a várhatóan jobboldali kormányban. Kedden a MGYOSZ konferenciáján Járai tartott előadást, ahol gazdasági ajánlásait fogalmazta meg: a kormányalakítás utáni héten már adót csökkente és kihúzna a költségvetésből több száz fölöslegesnek nevezett hivatalt.
A leggazdagabb magyarok közé tartozó Demján Sándor az Euroinvest részéről írta alá a megállapodást, amelynek ő az elnöke és lényegében többségi tulajdonosa (a cég 88,9 százalékban a Pólus Group kezében van, de ennek többségi irányítója Demján). A cég erőművet épít Ajkán, van érdekeltsége a mezőgazdaságban, az infrastruktúra-fejlesztésben, az építőiparban, de az oroszországi szerencsejáték-piacon is.
Németh Miklós a Közgép Zrt. vezérigazgatója, amely cég a Strabaggal és az A-Híd Zrt-vel közösen a Margit-híd felújítását végzi. Az üzletember volt a Dunaferr igazgatótanácsának, az Magyar Fejlesztési Bank és a BÁV igazgatóságának is tagja.
Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója: 2000 óta az igazgatóság elnöke, 2001 óta pedig elnök-vezérigazgató. A pozíciót - azután, hogy néhány hétig a Malév vezetését is vitte - az Orbán-kormány idején nyerte el. A milliárdos üzletember vagyonának nagy része Mol-részvényekben és kötvényekben fekszik.
Wolf László az OTP igazgatóságának tagja, vezérigazgató-helyettes. A bankár előbb a BNP-KH-Dresdner Bank egyik üzletág-vezetője volt, majd 1993-ban került az OTP-hez, amelyben egy évvel később megkapta az azóta is vezetett kereskedelmi banki divíziót.

Fotó:Balogh László/Reuters/Vándorkő
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fizetési fegyelem
- fogyasztói szokások
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kupleráj
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- madám
- mezőgazdasági cégek
- mustár
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- smr
- szakterület
- sörtartalmú üdítőitalok
- textil
- torma
- társadalmi felelősségvállalás
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés