Szlovákia lenyúlta Tokajt?
Az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított annak kiderítésére, vajon jogszerűen jegyeztette-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus nyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba.
Hazánk jogi lépésekre is készül. Mint korábban a Népszabadság közölte: Szlovákia elérte, hogy az oltalom alatt álló borok jegyzé kében eddig Tokajská Vinohradnícka Oblast néven futó borvidék ezentúl Vinohradnícka Oblast Tokaj néven is szerepelhessen, amivel jogot szereztek a Tokaj név használatára. Korábban ettől az unió eltiltotta északi szomszédunkat, mivel az egységes Tokaji Borvidék nem jött létre, s a Szlovákiával megkötött alapszerződésben is csak a Tokajské, Tokajská és Tokajsky elnevezések szerepeltek.
Gárdosi Péter, a földművelésügyi minisztérium agrárpiaci főosztályának vezetője a lap tudósítójának elmondta: hazánk kedden írásban adta át a bizottságnak a hazai szakemberek által megfogalmazott kérdéseket és aggályokat a szlovák bejegyzéssel kapcsolatban. A grémium írásban kérte a szlovák fél álláspontját az ügyben. Az eljárással párhuzamosan hazánk arra az esetre is felkészül, hogy az Európai Bíróságon folytatódik a két ország közötti névhasználati vita. A szakemberek már dolgoznak a jogi beadványon, amely a külügyi, valamint az igazságügyi tárcával történt egyeztetés után nyeri el végleges formáját. A peres anyag benyújtásához a kormány felhatalmazása is szükséges.

ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- Bartha Ferenc
- Bónusz Brigád
- Gini-index
- HBLF
- Highlight
- OAH
- OKSZ
- Pénzügyi Csúcstalálkozó
- SZÉP Kártya
- alapblog
- autókölcsönzés
- bambusz
- borjú
- devizakereskedés
- fejlődő világ
- fogyasztói szokások
- híres emberek
- hósvét
- információs technológia
- internetes banki szolgáltatás
- kereskedői várakozások
- kezdőbér
- konjunktúra index
- kupleráj
- kuponláz
- kztatás
- közlekedési hozzájárulás
- lakossági tartalékok
- legjobb munkahely
- madám
- mezőgazdasági cégek
- nyugdíj-előtakarékosság
- online tartalom
- orvosi promóció
- orvoslátogatók
- pénzügyi bukás
- pénzügyi öngondoskodás
- radler
- ruházati cikkek
- smr
- szakterület
- szarvasmarha
- sörtartalmú üdítőitalok
- textil
- torma
- társadalmi felelősségvállalás
- váslság
- vásárlási hajlandóság
- állami mobilcég
- élelmiszer eladás

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés