Folytatódik a Született informatikus kampány
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége(IVSZ) és a MEFIT Alapítvány az idén január és március között országos rendezvénysorozattal folytatja az egy évvel ezelőtt indult, Született informatikus nevű képzési kampányát - közölte az IVSZ az MTI-vel.
A kampány célja, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőkkel és az alsóbb éves középiskolásokkal megismertesse az informatikai szektorban és az informatikusi munkakörben elérhető lehetőségeket - írja az IVSZ közleménye.
A szakember-utánpótlás érdekében indított kampány szervesen kapcsolódik az Európa szerte zajló "e-Skills Week" eseménysorozathoz. Az Európai Unió több mint húsz országában elindított kezdeményezés arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a digitális felkészültségnek a foglalkoztatás bővítése terén kiemelten fontos szerepe van - olvasható a közleményben.

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés