Megtakarítást ígér az MSZP

| |
2010. szeptember 9., csütörtök 12:39 | Frissítve: 2010. szeptember 9.

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint az általuk kínált, egészségügyet érintő program 36-44 milliárd forintos megtakarítást eredményezne az elkövetkezendő néhány évben. A fővárosi egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló programról csütörtöki sajtótájékoztatójában számolt be a politikus.

Horváth Csaba az újpesti Görgey úti felnőtt szakrendelő előtt tartott tájékoztatón közölte: programjuk a születéstől kezdve a teljes élethosszig tartó egészségmegőrzést kínálja. Szerinte a programmal 2,5 évvel meghosszabbítható a fővárosiak egészégben eltöltött éveinek száma.

A program a megelőzésre, az ellátórendszer egészségcentrikussá alakítására koncentrál úgy, hogy az egészségügyi ellátórendszer javítását szolgálja, amely jobb körülmények között nagyobb gyógyulási, gyógyítási hatékonyságot, a pácienseknek kényelmesebb ügyintézést, jobb a műszerezettséget eredményezne, az egészségügyben dolgozók számára pedig munkakörülményeik, bérezésük javítását tenné lehetővé - mondta.

A szocialista f ő p o l g á r m e s t e r-j e l ö l t úgy vélekedett, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakításával 36-44 milliárd forintos megtakarítás érhető el a következő néhány évben; ebből a következő években a Görgey úti felnőtt szakrendelőt alakítanák át.

Közölte, hogy ha megválasztják főpolgármesternek, akkor a program menedzselésére Kökény Mihályt, az MSZP egészégpolitikusát kéri fel.

Kérdésre válaszolva Horváth Csaba aláhúzta: a program már elő van készítve, hiszen a Fővárosi Közgyűlés tavasszal döntött annak informatikai, számviteli, logisztikai feladatairól és a telemedicina-rendszer egységesítésének elindításáról, ezekhez 700 millió forintos forrást is rendelt.

A Fidesz-KDNP és néhány SZDSZ-es politikus végül megállította a programot - tette hozzá. Hangsúlyozta: a program megvalósításához kér bizalmat és többséget a Fővárosi Közgyűlésben.

A jelölt kitért arra is, hogy a rendszer teljes átalakításának költsége 2,5-3 milliárd forint, ennek a fedezete a 2009-2010-es költségvetésben rendelkezésre áll, ebből kitermelődik a 36-44 milliárd forintos megtakarítás.

A sajtótájékoztató végén Horváth Csaba és Trippon Norbert, az MSZP újpesti polgármesterjelöltje együttműködési nyilatkozatot írta alá, amelyben vállalták, hogy ha megválasztják őket a tisztségekre, felújítják az újpesti felnőtt szakrendelőt, és azt, hogy 2017-ig a 3-as metró elér Káposztásmegyerig.

Küldje el ezt a cikket |Nyomtatás |Szóljon hozzá! / 1 komment

Kommentek

  • Válasz - 2010.09.09. 16:46:42GÓBÉ

    Az MSZP ne akarjon semmiféle megtakarítást, inkább takarodjanak el, az élővilágból! Egyébként csak lopni akarnak megint, és vinni mindent.

Szóljon hozzá!

Bejelentkezés