Horváth Csaba: Demszky a hibás
Horváth Csaba úgy gondolja: nyerhetnek Budapesten. A szocialisták főpolgármester-jelöltje megvédené a jobboldaltól Budapest szabadságát, az elmúlt évekért pedig Demszky Gáborra hárítja a felelősséget – derül ki Horváth Csaba fn.hu-nak adott interjújából.
Horváth szerint az MSZP meg tudja oldani, hogy Budapest élhetőbb és zöldebb legyen. Innen önkormányzati programjuk elnevezése: „Közösségi város - Zöld Budapest”, amelynek központi üzenete, hogy Budapest a szabadság városa.
Ha megválasztják, egyik legelső feladata a Moszkva tér rendbetétele lenne, melyet négy éve is megígért a választóknak.
Riválisáról elmondta: „Tarlós István még annyit sem foglalkozott a városüzemeltetéssel az elmúlt négy évben, mint én. Hiszen én nagyon sok információt láttam, ő viszont – frakcióvezetőként – csak a kispadon ült. Én egyben látom a várost. Budapestet nem lehet csak üzemeltetési vagy fejlesztési szempontból nézni. Csak rendszerben lehet gondolkodni, nem olyan erőltetetten fejleszteni, ahogyan az elmúlt években előfordult”.

A saját és pártja felelősségét firtató kérdésekre elmondta, hogy szerinte az MSZP az elmúlt 16 évben nem vezette a fővárost. Mindenről Demszky Gábor döntött.
Horváth szerint lehetséges, hogy a választások után vádemelés nélkül ejtik főpolgármeseter-helyettes társa, Hagyó Miklós elleni vádakat. Hozzátette: Fideszes politikusoknál is legalább annyi eljárásban lévő ügy van, legfeljebb a sajtó a baloldal ügyeit hangosabban tálalja.
Pártja esélyeit latolgatva elmondta: reálisnak tartja, hogy 13 kerület és a főpolgármesteri poszt is az MSZP-é legyen.
„Budapest nem pártpolitikai csatározások helyszíne, mindig is a szabadság és a sokszínűség városa volt. Igaz, ez most veszélyben van a jobboldali pártok miatt. A budapestieknek nagyon határozottan meg kell védeni a szabadságukat!” – mondta Horváth Csaba az fn.hu-nak.

Kommentek
Válasz - 2010.09.02. 16:46:04radi
Szánalmas magyarázkodás.
Mégis milyen összetételű volt a fővárosi közgyűlés?
Válasz - 2010.09.02. 17:12:22makvirag
Eddig miért nem vetette fel? Gondolom neki is csúszott a mézes bödönből. Hihetetlen, hogy milyen képmutató az MSZP.
Válasz - 2010.09.03. 16:15:16makvirag
Így van. Ő is derékig benne van a trutyiban, ráadásul fejjel lefelé. Legalább annyira hibás, mint Demszky.
Válasz - 2010.09.03. 16:54:31szonja91
Egyértelmű, hogy Demszky a hibás, már rég börtönben lenne a helye!