Tiltanák a rendvédelmisek politizálását
A rendvédelmi dolgozók politikai tevékenységéről szóló alkotmánymódosítás általános vitájával folytatódott a parlament keddi ülése. Az ellenzéki frakciók egyike sem támogatta a fideszes Lázár János és Kocsis Máté javaslatát.
Alkotmányban tiltanák a rendvédelmi dolgozók politikai tevékenységét
A Fidesz az alkotmányba foglalná, hogy rendvédelmi és fegyveres erők dolgozói ne vállalhassanak politikai szerepet.
A módosítás alapján a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak és nem indulhatnak jelöltként választásokon a jogviszony megszűnését követő három évben.
Lázár János (Fidesz) kifejtette: a rendvédelmi szervekbe vetett bizalom jelentősen csökkent, részben azért, mert nem tudtak eltávolodni a politikától, politikai megrendeléseket teljesítettek.
Egy új rendőrség megszervezésére van szükség, amely képes az adófizetői igények kiszolgálására - mondta a képviselő az előterjesztés expozéjában. Hozzátette: ma is az 1963-ban kialakított struktúra szerint működik a rendőrség, sem a szervezetben, sem a mentalitásában nem történt érdemi változás. Ez a javaslat az első lépés egy új irány felé - tette hozzá.
Rétvári Bence külföldi példákat idézett
A kormány nevében reagáló Rétvári Bence államtitkár azt mondta, hogy a fegyveres testületek tagjai nem lehetnek képviselők az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Szlovákiában és Luxemburgban sem. Hozzátette, hogy Észtországban, Görögországban, Lettországban, Litvániában, Máltán és Spanyolországban még szigorúbb korlátozást ír elő a törvény, ott a fegyveres testületek tagjai még csak nem is jelölhetők.
Alkotmányos garanciát tart szükségesnek az előterjesztő
Az előterjesztő Kocsis Máté (Fidesz) a sajtóban elhangzott ellenzéki véleményekre kitérve azt mondta, hogy Borkai Zsoltot, Győr fideszes polgármesterét "az önök önös politikai céljaiból meghurcolta a magyar sajtó". Hozzátette, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottsági ülésen Borkai arról beszélt, ha vonatkozna rá a szabály, vállalná a következményeit.
Kijelentette, az elmúlt évek eseményei azt mutatják, alkotmányos szinten kell garantálni a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak a depolitizálását.
Megjegyezte, a rendvédelmi szervezetek magas rangú tagjai, akik politikai felkérést kapnak, olyan információkkal rendelkezhetnek, amelyek félelmet kelthetnek és biztonsági kockázatot jelenthetnek.
Az MSZP a hatásvizsgálatot hiányolja
Lamperth Mónika (MSZP) úgy fogalmazott, hogy az előterjesztők a hét elején kicserélték a tervezett alkotmánymódosítást, s azt Borkai Zsolt "fazonjához" igazították hozzá. Emlékeztetett: az eredeti javaslat ötéves tilalmat írt elő, így annak alapján Győr fideszes polgármestere nem indulhatott volna az őszi önkormányzati választáson.
A politikus cinikusnak nevezte, hogy az indoklásban nincsen hatásvizsgálat.
Feltette a kérdést, hogy miért éppen a katonákra és a rendőrökre vonatkozik a szabályozás, amikor az alkotmány a bírók, az alkotmánybírák és az ügyészek esetében is tiltja a politizálást.
Kijelentette, hogy az előterjesztés komolytalan és a Borkai Zsolt érdekében történő módosítás is megmutatta, hogy sem rendesen előkészítve, sem rendesen végiggondolva nem volt.
A rendőrség függetlenségéről beszélt a Jobbik
Volner János (Jobbik) szerint a sorozatos alkotmánymódosítás már egy "zoknicsere" gyakoriságát tükrözi. Feltette a kérdést, rossz demokrataként eltűrik-e a kormánypárttól, hogy az a kétharmados felhatalmazással próbálja a saját képére formálni a jogot.
Véleménye szerint a javaslattal nem úgy kell szembeszállni, hogy módosító javaslatokat nyújtanak be, hanem úgy, hogy demokrataként "óriási nemet mondunk a hasonló szándékra".
Volner János leszögezte, a rendőrséget úgy kell függetleníteni a politikától, hogy ne fordulhasson elő, hogy az egy kézben összpontosuljon a titkosszolgálatokkal.
A képviselő azt mondta: noha az előterjesztő szerint a törvényalkotói munka azt szolgálja, hogy Magyarországnak új rendőrsége legyen, "az nem ettől fog megújulni, hanem attól, hogy önök leveszik róla a mocskos kezüket akkor, amikor elkezdenek gárdistákat üldözni, elkezdenek politikai okokból motiváltan a rendőrség fölött rendelkezni".
LMP: a javaslat nem indokolja megfelelően a választójog korlátozását
Schiffer András (LMP) azt mondta: nincs alkotmányozási szükséghelyzet, de ha a kormánytöbbség változtatni akar az alaptörvényen, egy lépésben tegye meg. Mint mondta: tarthatatlan, hogy a kormánypártok hetente módosítják az alkotmányt.
Ha a kormánypárti képviselőknek valóban fontos az alkotmányosság, "ne merészeljenek hetente ad hoc, politikai célú alkotmánymódosításokkal" előállni - fogalmazott.
A javaslatról szólva Schiffer András kifejtette: groteszk, hogy amint kiderült, az előterjesztés egy fideszes politikus érdekeit sérti, módosították. A politikus szerint ez azt jelzi, a kormánytöbbség a saját érdekkörére tekintettel törvényeket hozó "Gyurcsány-Kóka-kormány jogalkotási programját folytatja".
Az LMP frakcióvezetője hozzátette: szólhatnak érvek amellett, hogy korlátozzák a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak passzív választójogát, a javaslat azonban nincs előkészítve, nem tartalmaz megfelelő indoklást, ezért jelenlegi formájában nem támogatják.
Szóljon hozzá!
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Kovács Pál
- MSZF
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- VV
- abortusztabletta
- adószerkezet
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- energiaügyek
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- kéménybélelés
- kéményseprés
- közmunkás
- levél Orbán Viktornak
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Kommentek
Válasz - 2010.07.14. 11:51:07radi
Az mszpnek semmi sem lesz jó, amit a fidesz csinál.
Nemrég még azért rinyáltak, hogy túl szigorú a szabályozás.
Most meg azon, hogy a fidesz csak úgy változtat.