Mesterházy visszavenné az utcai megemlékezés jogát
Azért vagyunk ma itt, hogy fejet hajtsunk március 15-e emléke előtt, és hogy visszavegyük az ünneplés, az utcai megemlékezés és a nemzeti büszkeség jogát - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt ünnepi nagygyűlésén Budapesten.
A kormányfőjelölt szerint azok akarták elvitatni az ünneplés jogát, akik a nemzet megosztását tűzték zászlajukra. Mint mondta, a baloldalnak nincs miért szégyenkeznie, szavakban és tettekben is bizonyította hazaszeretetét.

Mesterházy Attiláéknak is fáj Trianon. Fotó: Zipp
"Nem hazafi és nem demokrata az, aki politikai megosztásra használja a kokárdát" - hangsúlyozta MesterházyAttila, aki az általa elítélt hazaárulózás és a kirekesztés helyett a befogadás, a békés egymás mellett élés fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, "nekünk is fáj Trianon".
Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, az MSZP kormányfőjelöltje ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t.
A miniszterelnök-jelölt szerint csak a szocialista párt tudja képviselni a baloldali, a liberális és a demokratikus értékeket. Mint fogalmazott, egyedül a szocialisták tudnak gátat szabni "a jobboldali nyomulásnak" és tudják ébren tartani a modern és európai Magyarország vízióját.

Kicsit megzavarták a beszédet, de a nyugdíjasok elvették a rendzavarók feliratos lepedőjét. Fotó: Zipp
A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar és "a Fidesszel együttműködő Jobbik" nyíltan tagadja a rendszerváltás értékeit. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a szocialisták sem hibátlanok, az egyik legnagyobb hibájuk az volt, hogy későn néztek szembe a korrupcióval.

Molnár Gyula polgármester elvegyült a nép közt. Fotó: Zipp
ZIPP.hu a Facebookon is
Kapcsolódó cikkek
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- EU-IMF megállapodás
- IPTV
- József főherceg
- Keso Kft.
- Kovács Pál
- MSZF
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Tari Annamária
- UV
- VV
- adószerkezet
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- diktatórikus
- energiaügyek
- felszámolások
- földbérpályázat
- főszezon
- győztes nemzet
- hajápolás
- inasképzés
- kapituláció
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- kéménybélelés
- kéményseprés
- közmunkás
- közösségi tévézők
- levél Orbán Viktornak
- lélek ereje
- média-stereplők
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- szakiskolák
- személyes isten
- számadatok
- sárgacsekkadó
- tartalomfogyasztás
- tévénézési szokások
- Összefogás csoport
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés